De Kis Péter Építészműterme legújabb keletű megbízásával pont került az építészszakma legnagyobb közéleti botránya végére. A hg.hu végig követte a folyamatot: az előzményeket, miszerint van tervező, aki pályázaton nyert 2004-ben, és van pénz is, hiszen az uniós finanszírozású projektek között kiemelten szerepelt a budai vár ügye (a tízmilliárdos összbüdzsé fele a HF-et illeti). Aztán egy furcsa fordulattal arról érkeztek hírek, hogy a Holokauszt Múzeum tervezőjét, Mányi Istvánt bízzák meg a munkával, versenyeztetés nélkül – miközben Kis Péteréknek érvényes szerződésük van ugyanerre.
A hangulat akkor lett igazán forró, amikor egy fiatal tervezőcsapat őszinteségén felbuzdulva számos közismert szereplő pakolt ki a wergida.blogspot.com-on – ki-ki elmesélte, milyen információi vannak e furcsa tervezési megbízás hátteréről. A fiatal tervezőket a KÖH elnöke, Mezős Tamás kecsegtette a nem hétköznapi tervezési feladattal és pénzzel, de ők visszautasították; majd Finta Józsefig, a magyar építészszakma sokat látott doyen-jéig bezárólag közös platformra helyezkedett minden, egyébként szerteszét húzó építész frakció.
Szép, makulátlan történet lenne ez, ha elmondhatnánk, a szakma és a média nyomására fordult a kocka. De ez azért nem volt elég. Mi kellett hozzá? Hát az állami vagyont kezelő szervezetek átcsoportosítása a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt alá, ami bár 2008. január 1-vel alakul meg, de már előtte, 2007 utolsó két hónapjában a nagy vagyonkezelőkhöz (ÁPV, KVI) sorolták be a kicsiket – így a Szent György téri ingatlant kezelő Budavári Kht-t is. A kht-nak mindaddig az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) volt az egyik tulajdonosa, e minőségében kezelhette (félre) a HF bővítésének folyamatát. Csakhogy e jogcíme novemberben megszűnt, akkortól az ÁPV Zrt-nek volt módja beleszólni – amivel élt is, s december 14-én megbízták Kis Pétert a tervezéssel.
Alig két nappal ezt megelőzően jelentette be Hiller István, hogy tervpályázatot ír ki a feladatra. Némelyek megnyugodtak a hírre, mások elgondolkodtak: hogy fér ez bele időben? Hiszen január közepéig kell az engedélyes tervvel előállni, nyomós okkal még három hónapig húzható a dolog. Hát több mint meredeknek tűnt. Vagy pusztán egy vészforgatókönyvnek, a minisztérium és az örökségvédelmi szerv hitelének mentésére. S ez az akció meg is magyarázza, miért nem verte senki nagydobra: van tervező, lesz új terv, nincs több akadály a bővítés útjában.
Hacsak nem a fideszes kerület, amely a 2004-es pályázat megszületése óta minden lehetséges módon hátráltatta a tervezési folyamatot, mert – Nagy Gábor Tamás polgármester szavaival élve - „az új épület nem illik a várba”. A konzervatív ízlés és a tartós ellenzéki pozíció együttesen volt az oka annak, hogy bár a 2004-es pályázat módosíthatóként kezelte a kerületi szabályozási tervet, az I. kerület azonban mereven elzárkózott ettől, s azóta is hajthatatlan. Ezzel a kszt a tervezés egyik sarkalatos pontjává vált: alkalmazkodni a valamikor, valamilyen okból megfogalmazott, de a jelenlegi program szellemiségétől eltérő előírásokhoz. De innentől legalább a tervről, s nem különféle politikai szándékokról szólhat a közbeszéd a Szent György tér kapcsán.






Hozzászólások