Háromszáz millió dollárból épülne luxuskolostor a világ magányra és relaxációra vágyó vezetői számára a nevadai sivatagban. A meglepő tervet az Egyesült Államok egyik legjobb magánkézben levő felsőoktatási intézményének vezetői jelentették be a minap.
Las Vegas belvárosától 17 mérföldre, egy hatvanöt hektáros oázisban kapna helyet az „Universitas Leadership Sanctuary”. A komplexum a világ vezető politikusai, államfői és uralkodói számára épül, minden elemében az ő lelki békéjüket kívánja szolgálni (erre utal a névben szereplő „szentély” szó), akár relaxációra vágyjanak, akár egy hatalmas konferenciát rendeznének.



A különleges funkcióhoz különleges építészeti forma járul, a brit Chetwood Architects tervei alapján. Az együttest egy hatemeletes, gömb alakú épületelem uralja majd, egy tó víztükre felé emelkedve. A látogatók kanyonszerű úton közelíthetik meg a főépületet, amely napközben és éjjel is jól látható már messziről. A fenntarthatóság fontos szempont volt a tervezésnél: fel kívánják használni a nap, a víz és a szél energiáját is.

Az épületegyüttes felépítése körülbelül harminc hónapba és háromszáz millió dollárba kerül majd Donna Vassar, az építtető Destination Universitas alapítója szerint. A Vassar-család az Egyesült Államokban az oktatáshoz fűződő kapcsolatuk révén vált híressé: az 1861-ben alapított Vassar College egy friss felmérés szerint a 11. legjobb bölcsészettudományi iskola az országban.