Eltüntetné az örök város szívéből a világhírű amerikai építész, Richard Meier Ara Pacis-múzeumát Róma új polgármestere. A hosszas késés után végül 2006-ban átadott építmény Mussolini ideje óta az első jelentős modern épület Róma belvárosában.
„Természetesen nem elsődleges feladat, magától értetődően” – finomított kicsit bejelentésén Gianni Alemanno, Róma frissen választott vezetője május elsején, miután eltüntetendő szégyenfoltnak titulálta Richard Meier múzeumépületét. Az Augustus-kori szobrászat főművének, a kétezer éves Ara Pacis-oltárnak otthont adó épülettel még 1995-ben kezdett foglalkozni az amerikai építész, de a múzeumot csak tizenegy évvel később adták át. Meier egyébként egy másik jelentős épületet is emelt Rómában, a 2003-ban átadott, úgynevezett jubileumi templomot.
Az üvegből, márványból és fémből készült múzeumot sokan a kortárs építészet erőteljes, megalkuvás nélküli gesztusaként üdvözölték, többen viszont épp emiatt kárhoztatták; egy kritikus egyenesen benzinkúthoz hasonlította. Róma korábbi polgármesterei, köztük a legutóbbi választásokon a vesztes baloldal élére állt Walter Veltroni támogatták a projektet, már csak azért is, mert a korábbi épület már funkcionálisan sem felelt meg múzeumi célokra. Alemanno, aki Mussolini ideje óta az első jobboldali politikus Róma élén, egyelőre nem hozott nyilvánosságra konkrét lépéseket a lebontással kapcsolatban – félő azonban, hogy a frissen megválasztott Berlusconi-kabinettől esetleg kormányzati hátszelet is kaphat a radikális intézkedéshez.





Hozzászólások