Meghökkentő megoldást talált egy fiatal építésziroda a londoniak állandó problémájára: arra, hogy az új felhőkarcolók eltakarják a Szent Pált katedrális kupoláját. Szerintük a kupolát kéne megtoldani – úgy ötven emelettel.
Tarek Merlin, a Feix&Merlin építésziroda tagja rendhagyó javaslatát nemrég prezentálta a brit építészszövetség Futures Fair rendezvényén; az ötlet lényege, hogy a Szent Pál kupolája és az azt tartó dob közé úgy ötven szintet kéne betoldani. Ez biztosítaná, hogy a katedrális továbbra is jól látható marad a város minden pontjáról, mint a jó öreg 19. században.
Forrásunk, a Building magazin további ötletekkel járult hozzá az üdítő elképzeléshez: szerintük az ötven plusz emeleten lehetne szükségszállót létrehozni hajléktalanok számára, esetleg kriptákat azoknak az elhunyt hírességeknek, akik a templomba már nem férnek be.
Az ötlet megvalósulására természetesen még annyi realitás sincs, mint az Eiffel-torony nemrég közzétett bővítésére, amelyről csak napokkal később derült ki: kacsa volt. Az alma mindenesetre nem esik messze a fájától: Tarek Merlin és kollégája, Julia Feix a rendhagyó ötleteiről ismert Will Alsop irodájában dolgozva ismerkedtek össze. A páros tavaly szeptemberben adta át első közös épületüket, egy fürdőházikót Mablethorpe tengerparti sétányán.





Hozzászólások