Moszkva a maga útját járja. Fittyet hányva a világ gazdasági és ingatlanpiaci mutatóira, az orosz fővárosban az egeket ostromolják a lakásárak. A kereslet olyan élénk, hogy a hazai és neves külföldi építészek újabb és újabb projektjei mellett már a régi ipari épületeket is lakásokká és intézményekké alakítják át, lépést tartva a nyugati trendekkel is. Felejtsük el Londont, Tokiót és New York-ot: az ingatlanpiac fellegvára ma Moszkva.
Az ellentmondások éppoly jellemzőek az orosz fővárosra ma is, mint a cári időkben. A hivatalos lakosságszám közel 11 millió, a moszkvai Szociológiai Intézet szerint azonban ehhez járul még közel ötmillió, sehol sem nyilvántartott bevándorló, akiknek többsége a volt szovjet utódállamokból, Tádzsikisztánból, Moldovából vagy Ukrajnából érkezett a virágzó orosz fővárosba. Dollármilliárdosból „csak” 25 él a városban – ám ez épp kettővel több, mint amennyien Londont választották lakhelyül. A Vörös tér közelében parkírozó Bentley-k és Rolls-Royce-ok ma már éppannyira nem keltenek feltűnést, mint a távol-keleti vonások a külvárosokban.
A bevándorlók nyomorúságos életkörülményeire nem megoldás, hogy csak 2005-2006-ban hárommillió négyzetméternyi új lakás épült a városban, és több mind félezer luxus lakópark a külső kerületekben. A 1,5 millió négyzetméternyi A-kategóriás irodaterület 2011-re megduplázódik. 2006-ban az újépítésű lakások ára 92%-kal emelkedett az előző évihez képest, a használtpiacon ugyanez az arány 69% volt. Az újépítésű apartmanok kétharmada 1,5-4,5 millió dollárnak megfelelő rubelbe került; a statisztikák szerint az átlagvásárló 30-40 éves, kétgyermekes, nős férfi.
Az építési láz negatív oldala: az elmúlt öt évben ezer jelentős, közöttük kétszáz hivatalosan is védett épületet bontottak le. Még Konstantin Melnyikov, a legismertebb orosz avantgárd építészek egyikének hajdani saját házát is komolyan fenyegette a pusztulás veszélye, nem is oly rég. Mostanában azonban az orosz ingatlanfejlesztők és a kulturális élet résztvevői is kezdik felfedezni, hogy az ipari épületek sajátos bája még hozhat is a konyhára.
Az imént említett Konsztantyin Melnyikov egyik legjobb épületében, a Bahmetyevszkij-buszgarázsban például zsidó múzeum és művészeti galéria nyílik – utóbbit nem más működteti, mint a Londonban élő milliárdos, Roman Abramovics barátnője. Egy, a Gorkij-parktól nem messze található egykori textilraktárban Design Centre Artplay néven alakítottak ki kulturális-művészeti fórumot, amely ma már 15 vezető építészirodának is otthonául szolgál. A nem messze fekvő Vörös Rózsa textilgyár impozáns, sokemeletes tömbjeiben felső kategóriás irodákat hoztak létre. Ugyancsak galéria telepedett egy 1868-as gáztározó-épületbe. Bármily meglepő, az orosz állam is beszállt a folyamatba: a 2003-ban létrehozott moszkvai Nemzeti Kortárs Művészeti Központ számára egy korábbi lámpagyár épületét újították fel példásan.
Ma még működik az ARTStrelka galéria az egykori Vörös Október Csokoládégyár egykori garázsépületében, amely az Artplay-jel együtt évek óta az idén Moszkvai Építészeti Biennálévá avanzsált, 1995 óta megrendezett Arch Moscow kiállítás egyik helyszíne, de hamarosan költöznie kell. A belváros határán, egy kis szigeten fekvő gyártömbökből az angol-orosz McAdam Architects alakít ki új városnegyedet. Az egykor német tulajdonban működő gyár első csokiszeleteit a cár arcképe ékesítette, amelyet később a Nagy Októberi Szocialista Forradalom imázsa váltott fel. Mára eltűnt a gyárra szerelt hatalmas mosolygó kisgyerek és a szöveg: „Köszönet Sztálinnak boldog gyermekkorunkkért!” A több ezer dolgozó új, modern és külvárosi telephelyre költözött, és a vöröstéglás épületekben ötszáz lakást alakítanak ki, köztük 150 loft-jellegűvel. A befektető azt a módos orosz réteget célozza meg, amelynek tagjai már otthon érzik magukat a nyugati nagyvárosokban, és David Szarkiszjan, a Scsucsev Építészeti Múzeum igazgatójának szavaival élve: „már kezd alakulni némi ízlésük”.
Szarkiszjan szarkazmusa érthető. Az általa igazgatott múzeum létrehozója és névadója, Alexej Scsucsev maga is azok közé tartozik, akiknek hagyatéka részben az ingatlancápák áldozatává vált. A Scsucsev tervezte 14 emeletes Hotel Moszkva sztálinbarokk épületét 2004-ben lebontották, és helyén 2009 közepén új, külsejében az eredetit mímelő szálló nyílik, mégpedig a budapesti Gresham-palotát példásan felújíttató Four Seasons-lánc működtetésében.
A Sztálin által olyannyira kedvelt dekoratív stílus új életre kelt napjaink Moszkvájában, nem kis részt a megalomán, ám ízlésficamos Luzskov polgármesternek köszönhetően . Rokokó, klasszicista, szecessziós elemekkel feltuningolt homlokzatok, vadvirág-színek és persze grandiózus méretek: ezez a „neo-szocreál” legfőbb jellemzői. Mesterei pedig olyan orosz építészek, akik a megbízó kedve szerint öltenek fel újabb és újabb stílusálcát: ha kell, hatalmas toronyházakat emelnek high-tech üveghomlokzattal, ha kell, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház tarka kupoláival koronázzák épületeiket. Hozzáállásukat jól jellemzik Alekszej Komecs, a polgármesteri tanácsadó testület tagjának ellentmondásos szavai: „Nincs szükség az eredeti épületek megőrzésére, mert újakat építünk! A miénk lesz a legfiatalabb építészeti örökség a világon.”
Talán a legmeglepőbb, hogy a kis- és középpályás hazai építészek mellett az orosz befektetők valóban felfedezték a nemzetközi sztárokat, akik pár éve már csőstül tódulnak Moszkvába dolgozni. A legismertebb brit építész, Sir Norman Foster irodája nyolc projektet visz orosz földön, ebből ötöt a fővárosban. Köztük olyanokkal, mint a Puskin-múzeum felújítása, a világ legnagyobb épületének szánt Crystal Island vagy a Tretyakov-galéria helyére vizionált, nagy vitát kiváltó Project Orange. Öt moszkvai tervével tartja a lépést Foster mellett Will Alsop, de határozottan törtet a budapesti irodát is fenntartó Erick van Egeraat, a tehetséges brit fiatalok közt számon tartott David Adjaye, a hatalmas kiállítási központot tervező Zaha Hadid, sőt, a szlovén OFIS is. 2010-re pedig megépülhet David Fischer forgó felhőkarcolója, amely világszenzációnak ígérkezik.
A moszkvai lakáspiac tekintetében tehát nemcsak az árakra jellemző a sokszínűség. Aki akar, lakhat futurisztikus felhőkarcolóban éppúgy, mint a Sztálin kedvenc stílusát idéző palotában, hatalmas terű loftlakásban, vagy vadonatúj neoklasszikus lakótömbben. Az idézett városi tanácsnoknak annyiban igaza van, hogy ez a város sokszínű épületeinek összessége előbb-utóbb értékes örökséggé válhat. De vajon lesz-e alkalmuk kivárni?
Hozzászólások