Hollandia a világon teljesen egyedülálló programmal készül arra, hogy a következő 200 évre hatékonyan kivédje a klímaváltozás következményeit. A sajátos földrajzi adottságú ország ezer négyzetkilométernyi területet hódít el a jövőben még veszélyesebbé váló Északi-tengertől, megemeli az IJssel-tó vízszintjét, és új, illetve magasított gátakkal erősíti Rotterdam védelmét. Az ambiciózus projekt tudományos kutatáson, gazdaságossági számításokon és össztársadalmi együttműködésen alapul, a kormány erőteljes támogatásával. A kemény tapasztalatokon edzett hollandok stratégiai szemlélete és legendás szakértelme világszerte keresett: a kiemelten kockázatos övezetnek minősülő New Orleans árvízvédelmének kialakításában is ők segítenek. A világhírű építész, Rem Koolhaas emellett olyan szélparkhálózat létesítésére dolgozott ki tervet, amely hét parti országnak termelne áramot, és nagyban csökkentené Európa energiafüggőségét.

 - © AFP

„Habár ősi ellenségünk, Ókeanosz most nyugodni látszik, hamarosan fölkél, s dühödt oroszlánként ront reá partjainkra” – írta le a XVI. században Andries Vierlingh, a parti védműépítés tudományának úttörője a hollandok létét és tudatát máig meghatározó küzdelmet. A kétharmad részt mélyföldi fekvésű országban a múltban számos katasztrófát okoztak az árhullámok, és a tenger még a fejlett technika korában is jelentős területeket foglalt vissza a szárazföldtől. Az 1953. január 31-ei vihardagály azonban, amely a gátak átszakítása után több mint 200 ezer hektárt árasztott el vízzel a déli tartományokban, 1835 ember halálát okozta és 72 ezret tett földönfutóvá, a tragikus tanulsággal együtt alapvető fordulatot hozott az egyszerre éltető és pusztító elem megzabolásának módszereiben.

Költséghatékony csodákkal az ár ellen

Az előzetesen 14,5 milliárd dollárra becsült költségű, többlépcsős Delta-terv jóváhagyásával elindult Hollandia páratlan árvédelmi rendszerének megvalósítása. A komplex dűne-, töltés-, csatorna-, gát- és zsiliphálózat kialakítása önmagában lenyűgöző szakmai teljesítmény, de az utolsónak hagyott és a legnagyobb kihívást jelentő Oosterschelde (Keleti-Scheldt) vihardagály elleni gát egyenesen a modern mérnöki csodák közé tartozik. Az erős áramlatok mozgatta folyótorkolat védőművének eredeti tervét a különleges élővilág és a bevételi forrást jelentő kagylóhalászat megszűnésének veszélye miatt meg kellett változtatni, így − a világ elsőként − normál tengerjárás esetén nyitott, árhullám esetén zárható mozgó zsiliptáblás gát épült sosem látott méretben és technológiai megoldásokkal. A 65 hatalmas betontámpillérből és 62 acélkapuból álló konstrukciónak annyi feltételnek kellett egyidejűleg megfelelnie, hogy tíz évig készült, és előzetesen minden fázisát laboratóriumban tesztelték.  

A Delta-program a szerkezeti bravúrokon túl azért is bámulatra méltó, mert az innovatív védőművek építését a kockázatnak kitett érték beszámításával, az 1950-es években forradalminak számító képlet alapján végezték, így a projekt kezdettől fogva teljesítette a biztonság és a gazdaságosság követelményeit. Az Oosterschelde-gát átadása után pályázatot írtak ki az ugyancsak kulcsfontosságú Maeslant-gát építésére, amely a Nieuwe Waterweg (Új víziút) vízszintjének szabályozásával, leereszthető és elforgatható acélkapuk segítségével védi Európa legjelentősebb kikötőjét, Rotterdamot, miközben lehetővé teszi a tengerjáró hajók zavartalan forgalmát. Az ország zömének nyugalmát biztosító két gigantikus gát, a Delta-védőművek „koronaékszereinek” súlyát jól érzékelteti, hogy Beatrix királynő személyesen avatta fel őket.

Stratégia kétszáz évre

Az 1953-as vihardagály keletkezését és következményeit vizsgálva arra a következtetésre jutottak a szakemberek, hogy a tengerparton és a sűrűn lakott mögöttes területeken hasonló erejű árhullám 10 ezer évente fordulhat elő. Minthogy a holland GDP 45 százalékát ebben a régióban állítják elő, a klíma- és árvízvédelmi kutatók ezt is messze túl kockázatosnak tartják. A globális felmelegedés és a szélsőséges időjárás ráadásul lényegesen megnöveli a vízszint emelkedésének valószínűségét. A hollandok az európai folyók gyakori áradását egyértelműen ennek a folyamatnak tudják be, miként arra is felhívták a figyelmet, hogy az Északi-tengeren egyre vadabb viharok veszélyeztetik a gátrendszereket. Megfigyelésüket igazolta a több országot fenyegető 2007 novemberi árhullám, amikor először kellett leereszteni az új Maeslant-gát hatalmas acélkapuit.

 - © Deltawerken

„Az élő nép a jövőjének épít" – akár az ország mottójaként is felfogható az Északi-tengert és a mai IJssel-tavat elválasztó Afsluitdijk (Zárógát) emlékművének felirata. A vizionárius hollandok ezúttal még nagyobb fába vágták a fejszéjüket, ugyanis nemrég közzétett programjuk célja az, hogy 200 évre előre kivédjék a klímaváltozás hátrányos hatásait. Ekkora távlat túl merésznek tetszhet a fejlődés beláthatatlanságának tükrében, de a terv nagyon is pragmatikus alapokon nyugszik. A Cees Verman vezette Delta Bizottság a leghitelesebb forrásból gyűjtött adatokat. Az óceánokat egybefüggő tömegnek tekintő és viselkedésüket eszerint prognosztizáló előrejelzések helyett speciális felmérést készíttettek a 2007-es Nobel-békedíjon Al Gore-ral osztozó Intergovernmental Panel on Climate Change szakértőivel. Az eredmények azt mutatják, hogy az Északi-tenger vízszintje 2050-ig 40, 2100-ig 65-130 centiméterrel, 2200-ig pedig négy méterrel emelkedik a jelenlegihez képest, tehát a cselekvés valójában létszükséglet.

Elébe vágni a tengernek

Míg a lakosság attól tart, hogy a vízszintemelkedés még beljebb nyomja a településeket a szárazföldön, a Delta Bizottság szerint három méter különbség sem jelent majd problémát, ha most elkezdik a tenger visszaszorítását. Az ország nyugati partvonalának 4 kilométeres „kitolása” a gyakorlatban annyit jelent, hogy a kotróhajók egy évszázadon át minden egyes évben 121 millió köbméter homokot szednek fel a tengerfenékről és raknak le a partszegélyre, amit a hullámok természetes úton leülepítenek, és lassan létrejön a rekreációs övezetnek is alkalmas új partszakasz. Ha minden tervszerűen halad, Hollandia területe a földnyerés révén 100 év múlva mintegy ezer négyzetkilométerrel nőhet. Emellett mesterséges szigetláncot létesítenének az északi part védelmére, a Rajna és a Maas torkolatánál termőföldet alakítanának vissza ártérré az Alpokból lezúduló csapadék felfogására, valamint a védőművek megmagasításán kívül további vihardagály elleni gátakat építenének Rotterdam, Dordrecht és más városok körül. A vízelvezetést megkönnyítendő, a tenger mozgásával összhangban fokozatosan másfél méterrel tervezik megemelni az IJssel-tó vízszintjét.

Az ambiciózus elképzelés megvalósítása kétségkívül áldozatokat kíván. A maratoni kotróművelet a környezetvédők tiltakozását vívhatja ki, ellenállásra lehet számítani az árteresítés miatt költözésre kényszerülő gazdálkodóktól, és az IJssel-tavat övező házak tulajdonosai sem fognak örülni a munkálatoknak. Nem minden térség kaphat egyforma erősségű védelmet, az elkötelezettség mégis megvan a társadalom minden szintjén. Az árvízkezelési program zárásaként novemberben a kormány kezdeményezésére és részvételével végrehajtották az első átfogó evakuációs gyakorlatot. A holland attitűd világviszonylatban is iránymutató lehet, hiszen ma 3 milliárd ember, a Föld népességének fele él olyan parti területen, ahol a globális felmelegedés a legnagyobb károkat okozhatja. A fokozott áradásveszély és a kevésbé feltűnő, de hasonlóan súlyos gondok – köztük a tengervíz beszivárgása a felszín alatti víztartó rétegekbe – a demográfiai és az ökológiai trendek alapján 2025-ben már 6 milliárd(!) ember, a 8,5 milliárdra tehető össznépesség közel kétharmadának életminőségét fogják rontani. 

Európa zöld akkumulátora a parton

Ugyancsak modellértékűnek számít az Északi-tenger partvidékének megújuló energiaforrását hasznosító megaprojekt, amelyet Rem Koolhaas dolgozott ki a Holland Természet- és Környezetvédelmi Alapítvány megbízásából. A látnoki terveiről ismert sztárépítész Zeekracht-koncepciója „Európa zöld akkumulátorát” hozná létre nemzetközi együttműködésre épülő szélfarmhálózattal. A hajózási útvonalakkal, természetvédelmi és üdülőövezetekkel összekapcsolt erőműlánc a számítások szerint annyi energiát termelhetne a hét érintett parti országban, amennyit ma az Arab-öböl állít elő, és 2020-ra önállóan fedezné a mélyföldi háztartások áramszükségletét. A regionális szuperhálózat közös know-how-val és infrastruktúrával működne, és a szolgáltatástól az elosztáson át a kereskedelemig lefedné az energetikai tevékenység teljes spektrumát. A fenntartható fejlesztésben áttörést jelentő programmal 2050-re lényegesen csökkenne a kontinens Oroszországtól és az öbölbeli olajállamoktól való függősége.

 - © hemis.fr, AFP

A mélyföldi szakemberek stratégiai szemléletük és legendás gátépítő tehetségük miatt Európán kívül is igencsak keresettek. A Katrina által jórészt lerombolt, rendszeres hurrikánok tépázta New Orleans az ő bevonásukkal dolgozza ki új, hatékonyabb árvízvédelmi rendszerét. A mérnökök elsősorban a védőművek típusát és optimális magasságát segítenek meghatározni a hadsereg szakértőinek, jóllehet kockázatalapú rendszerük egy az egyben nem ültethető át az amerikai gyakorlatba. Louisiana fővárosa más ügyekben ugyancsak szívesen látja a németalföldieket. Brad Pitt Make It Right segélyszervezetének megbízásából többek közt a világhírű MVRDV iroda tervez progresszív és környezetbarát cölöpházakat a katasztrófa pusztította Lower 9th Wardba, ahol néhány éven belül építészetileg és szociálisan is példamutató negyed jöhet létre. Folytassa, Hollandia!