2009. május 9-én különleges program résztvevői lehettek a budapestiek: az elfeledett, és újra megtalált budai ciszternába mászhattak le a föld alá. Ezen a helyen talán száz éve nem járt senki, amíg 2009 márciusában rá nem találtak a bejáratra. A látogatáson képviseltette magát a rakparti csatornázást kivitelező Strabag, a Budapesti Történeti Múzeum és a Kulturális Örökség Hivatala is.
A Budapesti Történeti Múzeum régészei hivatalból voltak kint régészeti feltárást végezni, így már az első termek előkerülésénél sikerült dokumentálni a feltárást.
A bejárt ciszterna alapterülete mintegy 15 x 9 méter. Közepén található a lejárat nyílása, mely a terület 20. század eleji feltöltésekor került földtakaró alá. A ciszterna beltéri magassága most nem túl nagy, ám ez a benne levő sóderes feltöltésnek köszönhető, így a beltéri magasság 2-2,5 méter, a kavicsréteg nélkül megközelítőleg.négy méter. A sódert annak idején a víz szűrésére használták, ahogy a Szentendrei-sziget térségében mai is kavicsréteg szűri a vizet Budapest számára. A rendszer a Várbazárral és a Várkioszkkal együtt, 1874-1882 között épülhetett, és Ybl Miklóshoz köthető a tervezése.
A Várkioszk (ma Várkert Kaszinó) épülete volt egykor a gőzgépes szivattyúház, innen nyomták fel a vizet a Várba, ezért van tornya - annak idején az volt a kémény. Mi csak egy teremben járhattunk, de az eddigi feltárások alapján hat teremről tudni, plusz a kapcsolódó alagutakról, csatornákról. Három méretben készültek a bolthajtású termek: van két nagy, ötször három boltszakaszos, a látogatók egy ilyet tekinthettek meg, a közepesek kétszer három, a kicsik pedig egyszer három boltszakasszal épültek. Magyar Károly, a BTM régésze szerint hasonló szerkezetű földalatti építmény került elő a Döbrentei térnél a főgyűjtőcsatorna építésekor. Tüzetesebb vizsgálatára nem volt lehetőség, de annak szerkezete nagyon hasonló volt, csak kisebb változatban. A most felfedezett létesítmény-rendszer fényében szinte biztos, hogy az is ciszterna volt.
A közelben, a Várkioszk mellett két, a Dunához vezető alagútra is rábukkantak, ezeken jött be a víz a Dunából. A kisebbikről eddig is tudtak, mivel ezen keresztül vezették ki a rakparti kikötőhöz a szükséges közműveket. A nagyobbik is a Várkioszkhoz vezetett, csakhogy arról már elfalazták, az utat egy hatalmas vasajtó zárja el. Kellett lennie még egy nagy gyűjtőmedencének is a ciszternáktól délre, de ennek helyét még nem sikerült meghatározni. Az eddigi felfedezéseket az nehezítette, hogy a park kialakításakor több mint egy méteres feltöltés került a területre, így a lebújónyílásokat is föld borította. És hogy milyen magas színvonalon folyt a kivitelezés, arra bizonyíték, hogy ma is sértetlenek a falak, és alig-alig hiányzik a terem falairól a vízhatlan, kemény vakolat.
És hogy mi lesz vele? Még nem tudni, de a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke, Mezős Tamás már előállt egy nem hivatalos első ötlettel: a Várbazár helyreállításával együtt ez a hely lehetne a Vár új bejárata és turistaközpontja, innen lehetne a felszín alatt átmenni a Bazárba. A hasznosításról, esetleges későbbi bemutatásukról a tulajdonos első kerületi önkormányzat határozhat, aki első körben egy informatikai céget bízott meg a létesítmények háromdimenziós szkennelésével. A védetté nyilvánítás és annak mikéntje sem eldöntött még. És persze az egészhez elengedhetetlen lenne a Várbazár helyreállítása is, amihez ha nem kezdenek hozzá néhány éven belül, akkor visszafordíthatatlan károk keletkeznek az épületben, azaz már nem lesz mit megmenteni. A medencesor szerencsére fennmaradhat, az új főgyűjtő-csatorna kikerüli.
Ez a többtermes vízszűrő és -tároló rendszer tehát úgy merült feledésbe, hogy 2009 márciusáig nem is tudtak róla. Némi leírást találtak a BTM és a KÖH munkatársai, de a rendszert leíró eredeti tervrajzokkal még senki nem rukkolt elő. Reméljük, hogy a további kutatások, feltárások tisztázni tudják a ma még megválaszolatlan kérdéseket.
Hozzászólások