Egyes felmérések szerint a műemléki státuszra érdemes vagy épp védett épületek egyharmada tűnt el Moszkvában az elmúlt húsz év alatt, a spekulatív befektetők gátlástalanságának következtében. Helyükre nemegyszer a sztálinbarokkot idéző felhőkarcolókat és apartmanházakat húztak, harmadvonalbeli orosz építészek tervei alapján – de az is előfordul, hogy nyugati sztárok adják a nevüket a romboláshoz, mint Norman Foster és a bontásra szánt Tretyakov-galéria esetében. Kevés a jó példa a kortárs épületekre; és még kevesebb az olyan, amely a város hagyományait is szem előtt tartja. A Danilovszkij Fort azonban ide sorolható.
A közeli főút után elkeresztelt irodaház léptéke és formavilága talán szokatlanak tűnik Magyarországon – de korántsem az a tízmilliós Moszkvában. A helyszín a külváros lassan fellazuló, benépesülő iparnegyede, ahol a méretes épülettömb nem lóg ki a kaotikus környezetből, inkább elegáns távolságtartással viszonyul ahhoz.
A 40 ezer négyzetméteres komplexum három különálló toronyból áll, amelyeket méretes lepényépület fog össze. A telek három oldalára kihúzott, eltérő méretű vertikális hangsúlyok enyhítenek a méretek monumentalitásán: az épület minden oldalról más képet nyújt. A folyóparti sétányra néző homlokzatnak könnyedséget kölcsönöz a végig üvegezett földszint, amely a fenti, téglával burkolt masszív tömeget is „idézőjelbe teszi”. A főhomlokzat közepén a ház enyhén hátrahúzódik, „behorpad” – mintha csak előrehajolna, hogy megnézze magát a víz tükrében. A két, konzolosan kiugró, üvegezett épületrész a tornyok közötti vizuális kapcsolatot hivatott megteremteni. A lepényépület tetején, a három torony között tetőkertet képeztek ki.
A masszív téglahomlokzatok szinte történelmi távlatba helyezik az épületet. Nem véletlen az elnevezés: a monoton felületek, a magas párkányok és az enyhén befelé dőlő tömegek a téglaerődök építészetét idézi fel. Példáért nem is kell olyan messzire menni, hiszen ott vannak a Kreml évszázados falai. A folyóparti elhelyezkedés csak erősíti ezt az asszociációt.
A másik építészeti minta, amelyet a Danilovszkij Fort előhívhat, az orosz konstruktivizmus radikális tömegalakítása. Szkuratov merészen kiugró homlokzati elemeinek előképét Alekszej Scsuszev, Ilja Goloszov vagy Konsztantyin Melnyikov épületeiben leljük fel – azokban a házakban, amelyeket a moszkvai vezetés inkább letörölni igyekszik manapság a föld színéről, semminthogy megóvna. Ma már persze nem hat akkora revelációval a megmozgatott tömeg, a sávablakot idéző nyílászáró-rendszer, mint az 1920-as években, kikopott mögüle a progresszív ideológiai tartalom is – mégis, a Danilovszkij Fort ezáltal lesz jóval több egy szimpla neomodern irodaháztömbnél. A homlokzatok gondosan megválasztott anyaga ráadásul nemcsak tartósságot, hanem szép öregedést is ígér – ami manapság nem túl gyakori a moszkvai építkezéseknél.
A ház építésze, Szergej Szkuratov komoly szerepet vállalt a válság beköszöntéig tartó beruházási dömpingben és Moszkva egyik legnagyobb építészirodáját hozta létre, Szkuratov a helyi építészeti közéletnek is ismert alakja. Felvállalta például a Szovjetunióból elüldözött Nobel-díjas költő, Joszif Brodszkij emlékművének tervezését és megépítését. A Danilovszkij Fort a Szkuratov-irodában nem szokatlan méret: az elmúlt években számos hasonló léptékű és hangvételű épületet emeltek Moszkva-szerte.
Hozzászólások