A 2010. májusi árvíz során az észak-magyarországi térségben megrongálódott épületek helyreállításában a Katolikus Karitász és a Weber is jelentős szerepet vállalt. Az érintett területeken nyújtott segítségért a szervezetek képviselői elismerő oklevelet vehettek át az Egri Főegyházmegyétől.

A helyreállító munkálatok első lépéseként a Karitász mérnökei felmérték az érintett 10 településen a több mint 400 házat, így 2010. július elején elkezdődhettek a felújítások. Kiderült, hogy olyan megoldást kell keresni, amellyel a házak nedves falai gyorsan száríthatók, és meggátolja a további nedvesedést és penészedést is. Sajnos a folyamatos nyári esőzések és az állandóan magas talajnedvesség több hagyományos anyagokkal újravakolt épületben is újabb károkat okozott.

A Weber Terranova a San Presto szárítóvakolatok felhordását javasolta, amely megfelelő megoldásnak bizonyult a nedvesedések megszüntetésére. Azokban a házakban, ahol ezt az anyagot használták, a lakók arról számoltak be, hogy már másnap sokkal jobb volt a levegő.
A cég munkatársai alkalmazástechnikai bemutatót is tartottak a helyi szakembereknek, így a házak, a templomok, az óvodák és a szociális intézmények a szakszerű felújításnak köszönhetően a jövőben is hatékonyabban vehetik fel a harcot a nedvesedéssel.

A Weber Terranova többek között az edelényi, felsőzsolcai, hollóházi, ónodi és boldvai épületek felújításában vett részt, valamint ingyen biztosított építőanyagokat a szikszói kápolna felújításához, és szaktanácsadással segítette a szakemberek munkáját, hogy hozzájáruljon a térség minél gyorsabb újjáépüléséhez.
A felújítások zárásaként 2011. április 2-án hálaadó szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek a felsőzsolcai római katolikus templomban, és megemlékezett azokról, akik munkájukkal, adományukkal segítették a Karitász tevékenységét.







Hozzászólások