Ha a globális felmelegedés ténye nem is, a folyamatosan emelkedő rezsiszámlák felrázzák a panelházakban élőket. Veszprémben a MAPEI díjnyertes termékével több mint 70 százalékos energia-megtakarítást értek el.
1994-ben járunk, Veszprémben. Egy IKV (Ingatlan Kezelő Vállalat – ha emlékszik még rá valaki) által kezelt házban. Ez még nem is volna olyan rendhagyó, hiszen ebben az időben több ezer épületet adott át az IKV helyi Önkormányzatok kezelésében, és számtalan ház, amelyet az IKV kezelt idáig marad sorsára, és kényszerűségből alakult át társasházzá.
A történet főhőse, ez az átlagos veszprémi ház, hasonlóan sok ezer ikertestvéréhez, abban az időszakban épült, amikor még a keleti nagytestvértől úgy áramlott át a gáz keleti blokkhoz tartozó országhoz, mintha soha nem fogyna ki, és végtelen mennyiség állna rendelkezésre.
Ebben a házban a hőszigetelés szinte nullának volt mondható, hiszen a szendvicspanel szerkezetbe egy-egy rosszabbul sikerült gyártási műszakban még polisztirol sem került. Ebben a házban olyan házgyári ablakok lettek beépítve, amelyek folyamatosan engedték a lakásokból a napjainkban annyira drágán előállított hőt. Ebben a házban 2002 óta folyamatosan küzdenek az energia árakkal, és elmondható, hogy 2010-re ezt a harcot megnyerték.
A történet innen válik hihetetlenné, mert ebben a házban 8 év alatt 70%-al csökkent a fűtés és melegvíz előállítására felhasznált gázmennyiség, valamint 72%-al csökkent a ház által felhasznált elektromos energia mennyisége. 
Azokkal az intézkedésekkel, amiket ebben a házban véghez vittek, jelenleg a lakók szinte megállították az energiaárak folyamatos növekedéséből származó, mások számára kiküszöbölhetetlen költségnövekedéseket.
A társasházat 2009-ben a KIVÉT díjas Mapetherm Hőszigetelő Rendszerrel szigetelték. A ház lakói ezzel a döntésükkel 25%-os energia-megtakarítást értek el.
Ebben a történetben összekapcsolódik két sikersztori. Hiszen a Mapetherm Rendszer néhány év alatt robban be a köztudatban, és cégünk számára nagy öröm, hogy egy ilyen nagyszerű eredményhez adhattuk nevünket. A Mapetherm Rendszer az első olyan hőszigetelő rendszer, amely KIVÉT díjat kapott 2008-ban. A Kíváló Építési Termékdíj nem csak az anyagok kiváló minőségét, hanem a rendszerelemek kiszolgálását, logisztikáját, a termékek minőségének hosszú távú fenntartását, valamint az iparágban a gyártó által történő folyamatos fejlesztést is díjazza. A veszprémi társasházon a Mapei Kft. a következő rendszert javasolta felhasználásra: MAPETHERM HŐSZIGETELŐ LAP, EJOT DÜBELEK,
MAPETHERM RAGASZTÓTAPASZ
A budaörsi kivitelezésen a Mapei hőszigetelő rendszert alkalmazták. A Mapei hőszigetelő lapok CE, valamint ÉME bizonylattal is rendelkeznek, és egyenletesen magas minőségben állnak rendelkezésre. A kiváló minőségű MAPETHERM RAGASZTÓTAPASZ biztosítja a megfelelő tapadást és rugalmasságot. Csak megfelelő műgyanta értékkel bíró ragasztót és a megfelelő ragasztási technológiát alkalmazva képes a hőszigetelő tábla a külső és belső oldala közötti jelentős hőmérséklet különbségeket, és az abból adódó deformációkat, hőtágulásokat elviselni. A Mapetherm Ragasztótapasz nagy szakítószilárdsági erővel rendelkezik, amelyet már nagyon gyorsan akár a ragasztást követő napon is képes már leadni. A finom szemcsének köszönhetően a háló lágy-krémes konzisztenciát mutat bekeverést követően, ami a háló glettelésénél nagy segítséget nyújt a kiváló minőségű finomsimítás elérése érdekében legelterjedtebb módszer a pont-perem ragasztás dübel kiegészítéssel, amit Budaörsön is alkalmaztak. A projektre szállított dübeleket az EJOT cég gyártotta, amelynek cégpolitikája nagyon hasonló a MAPEI cég politikájához. A kompromisszumok nélküli új technológiai megoldások mellett, olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a dübelkihúzási vizsgálat, a biztonságos raktárkészlet, a kiváló logisztika, ami mind-mind fontos szempont volt a beszállítóként való kiválasztásában. A budaörsi kivitelezésen az EJOT IDK- T műanyag szeges és a TID-T fémszeges dübeleket alkalmazták.
MAPETHERM NET ÜVEGSZÖVET HÁLÓ
Szinte a Mapei cég az egyetlen, amely kitartott a magyar Tolnatext hálók mellett, és rendszerében nem található meg más cég terméke. Az általunk használt rendszerháló nem hullámosodik, könnyű besimítani, szélei nem rojtosodnak, a keresztszövések stabilak nem mozdulnak el. A tartósságot a hálón található nagy hatásfokú lúgálló bevonat biztosítja. A budaörsi kivitelezők is megtapasztalhatták a Tolnatext hálók előnyeit.
QUARZOLITE BASE COAT színezett alapozó
A QUARZOLITE BASE COAT színezett alapozó, amely elősegíti a rákerülő bevonatrétegek tartósságát - tapadóhídként is funkcionál a benne található kvarchomok töltésnek köszönhetően, javítja a színek végső megjelenését-élénkségét. Gördülő szemcsés bevonatok esetén a színek teljes fedőképességének elérésében is segít, mivel a termék színezhető.
QUARZOLITE TONACHINO dekoratív védőbevonat
A QUARZOLITE TONACHINO 1,5 kapart hatású egyedi olasz struktúrával rendelkező bevonat, amelynek köszönhetően a termék kiadóssága nagyon versenyképessé teszi ezt a dekoratív megjelenésű terméket. Kiadóssága a piacon egyedülállóan csak 1,8-2,1 kg/m2-amiért a kivitelező cégek nagy kedvencévé vált nagyon rövid időn belül. A magas minőségű termék nagyon lassan koszolódik, az élénk színeket nagyon sokáig megtartja.
Ha Ön is kíváncsi arra, hogyan érhető el a megtakarítások további több mint 40%-a figyelje kommunikációinkat! Nemsokára jelentkezünk, hiszen mi tudjuk a titkot!






Hozzászólások