Már nyár közepére tető alá került az egyik családi ház, amely a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és 5 építőipari cég (Baumit Kft., Bramac Betoncserépgyártó és Építőanyagipari Kft., Schiedel Kéménygyár Kft., Tondach Magyarország Zrt., Wienerberger Téglaipari zRt.) által felajánlott 10 millió forint értékű terméktámogatásból valósult meg.

Az egyesület és a patronálók 2011 év elején indították útjára a „NagyCsaládiHáz” nevű pályázati projektet, kifejezetten a három vagy több kisgyermeket nevelő családok részére, „Kicsi a lakás, nagyobbat kíván!”szlogennel. A nyertes két családi ház egyike július végére tető alá került, várhatóan december végére a másik épületbe is beköltözhetnek majd kicsik és nagyok.
A NOE és a támogatók célja, hogy – a jövő generációiért érzett társadalmi felelősségvállalás jegyében – pályázati lehetőséget biztosítsanak azon nagycsaládok részére, akik kizárólag saját erőből nem tudnak három vagy több gyermekük számára megfelelő méretű, élhető, egészséges és nem utolsó sorban energiatakarékos otthont biztosítani. A körülbelül 10 millió forint értékű felkínált építőanyag: a Wienerberger POROTHERM Profi téglái, pince valamint válaszfal téglái, födémrendszere, a TONDACH kerámia tetőcserepei, valamint kerámia és nem kerámia tető kiegészítő elemei, a Bramac REVIVA Novo tetőrendszere, a Schiedel UNI Plus hőszigetelt kéményrendszere és a Baumit Pro Hőszigetelő Rendszere olyan korszerű otthonok megépítésében segíti a családokat, amelyben az egészséges lakóklíma az alacsony rezsiköltségekkel párosul.
Az otthonok melegséggel, szeretettel, élettel való megtöltése azonban már a családok feladata lesz.






Hozzászólások