Az Európai Tanács új strasbourgi épülete két díjat is nyert a közelmúltban, egyet a legjobb üzleti központ, egyet pedig a fenntarthatóság kategóriájában.
Minden évben Cannes-ban rendezik meg a világ egyik legnagyobb ingatlanos találkozóját, az MIPIM-et, ahol egyúttal öt kategóriában megválasztják az év leginkább innovatív épületét. 2008-ban egy Európai Uniós épületet is díjazott a zsűri, méghozzá a strasbourgi Európa Tanács energiatakarékos épületét, amit a brüsszeli Arts & Build és a strasbourgi Denu & Paradon építészirodák közösen terveztek.
A több mint huszonkétezer négyzetméter összterületnyi irodaház tervezői minél hatékonyabb energiafelhasználással képzelték megépíteni az új központot, ezért a belső udvarokon keresztül utat engedtek a természetes fénynek, továbbá a fenntarthatóság és a hosszú élettartam jegyében speciális építőanyagokat választottak, mint például a Wienerberger által gyártott ArGeTon agyagcsempe-panel, amivel több mint háromezer négyzetméter homlokzatot fedtek le. A csokoládébarna agyagot az ArGeTon görlitzi gyárában tudták előállítani, ahol számos különböző agyagtípust kevertek össze, míg az égetés után végül elérték a kívánt színt.
A Rajna partján elterülő épület minden elemében igyekszik kihasználni a mikroklímában, a szélben és a napban rejlő lehetőségeket, hogy ezzel is energiát spóroljon meg az öt szintes, összesen tizennégyezer négyzetméternyi irodahelyiséggel és közel kilencezer négyzetméter közösségi térrel, konferenciateremmel épült központnak.













Hozzászólások