Idén második alkalommal, február 11-12. és 13-án a Syma Csarnokban kerül megrendezésre a Tetők-Falak-Homlokzatok szakkiállítás és konferencia. Bár a kiállítás fókuszában idén is elsősorban a szakkivitelezők, és tervezők kerülnek, a rendezvény a délutáni órákban a lakosság számára is nyitva áll.
A 2007-es sikerek után idén bővített tematikával indul a rendezvény, ahol az alaptémákhoz (tetők, falak, homlokzat) műszakilag is kapcsolódó, egyéb területekről mutatkozhatnak be a gyártók, forgalmazók, így téma lesz többek között a korrózióvédelem, a látszóbeton gyártás, az épületautomatizálás, és a füstvédelem. Az idei kiállítás egy újabb fontos fejezettel is bővül, a ma már nélkülözhetetlen energiahatékonyság, épületenergetika témakörével. A víz-és hőszigetelés mellett teret kapnak a gépészeti, vízkezelési, csövezési és füstelvezetési megoldások, csapadékvíz felhasználás, passzívházak, vagy a szolár rendszerek.
Az elsősorban szakmai célközönségnek szóló szakkiállításra kilátogatók nem csak a kiállító cégekkel találkozhatnak, és konferenciákon vehetnek részt, de a résztvevő cégek termékbemutatóival és oktatásaival is találkozhatnak. A Wienerberger az elsők között döntött úgy, hogy a "TFH Oktatási Sziget"-en a kiállítás mindhárom napján elméleti és gyakorlati részből álló, csiszolt tégla oktatást tart az érdeklődő kivitelező szakembereknek és építészeknek. Jóllehet a csiszolt tégla tervezése nem különbözik sokban a hagyományos termékekkel történő munkától, a családi házas megbízást gyakorta teljesítő építészeknek érdemes megismerkedniük az új termékcsaláddal, amit a közeljövőben a magán megrendelők egyre jelentősebb része fogja keresni. Az oktatásokon olyan kivitelező cégek vezetői, tulajdonosai, kőműves munkatársai, szakemberei vesznek részt, akik a jövőben csiszolt tégla felhasználásával tervezik megrendelőik házát megépíteni.
"Építő marketing" Szeminárium
A kiállításon szintén első alakalommal kerül megrendezésre az építőiparban marketing területen dolgozó szakemberek számára az „Építő marketing” Szeminárium február 12-én. Az építőipart is érintő gazdasági válság miatt most különösen fontos, hogy a vállalatok minden marketingre szánt forintot a leghatékonyabban költsenek el. Ehhez kínál ismeretanyagot, ötleteket, jó példákat, új gondolkodásmód kialakítására eszközöket a szeminárium.
Bővebb információkért látogasson el a TFH hivatalos portáljára, a gyakorlati oktatásról pedig a Wienerberger oldalán tájékozódhat.












Hozzászólások