Fegyverneky Sándor országos főépítész és Kálmán Ernő, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke nyitotta meg a második TFH-kiállítást a SYMA-csarnokban. A főépítész bejelentette: megnyitójával egy időben Bajnai Gordon 1800 milliárdos támogatócsomagot hirdet meg az építőipar számára, amely 650 új projektet jelent.
Fegyverneky Sándor megnyitóbeszédében kiemelte: a kiállítás az épületenergetikát állítja a fókuszba, mely számos módon lehet pozitív hatással az épített környezetre és az építőiparra is. A korszerű épületgépészeti megoldások segíthetnek csökkenteni az energiafüggést, melyről a januári gázválság megmutatta, mennyire komoly gondokat okozhat. Ez mellett az építőipari munkaerő megtartásában is fontos szerepet játszhat, ha korszerűsítik az elavult, energiafaló rendszereket.
A főépítész arról is szót ejtett bevezetőjében, hogy az Európai Unió még idén szigorítja az épületenergetikai minősítési és követelmény rendszereit: a tagországoknak meg kell határozniuk 2010 végéig egy időpontot, ameddig a közös használatú épületeket át kell majd alakítani passzív jellegűvé.
A kiállítás speciális, mivel konferenciákra épül. A három nap alatt számos előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. A csütörtöki nap a passzívházak jegyében fog telni, a második Magyar Passzívház Konferenciát rendezik meg. A zárónapon az I. Saint-Gobain Épületfizikai és A tető, mint ötödik homlokzat konferenciákra kerül sor.
A rendezvény elsősorban szakembereknek szól, de minden délután 2 órától a lakosságot is várják a kilencven kiállító standjainál. A kiállításon a legnagyobb építőipari cégek mutatják be újdonságaikat és tartanak bemutatót az Oktatási Szigeten kivitelezők számára.
Építőművészeti társkiállításokat is bemutatnak rendezvény ideje alatt. A 2008-ban nyolc év után újra meghirdetett Év háza pályázat tíz elődöntős épületét, a Brick Award 2004 és 2008 között díjazott épületeiből készült válogatást és a legnevesebb magyar állami építészeti díjat elnyert építészek munkáját bemutató Pro Architectura kiállítást is megtekintheti a közönség.













Hozzászólások
Ez a téglasor gyönyörű!
Persze, más a kép, ha a főfal szerepe, és a nyílászárók is beilleszkednek a téglák közé, és nem egy sor meztelen téglasorban kell élni! A ház tájolása fontos, és a szélirány figyelembe vételével, sokat lehet spórolni! Annak idején a házam hátsófala mutatott északra.
Mindig elfog a rémület az ilyen újdonságok láttán, hogy ez egy darab téglára kivetítve igaznak látszik, de egy ház sok téglából épül fel!
Valamikor vert falú házban éltem, majd a 38-s téglafalas - szocialista szabvány - házban kezdtem, a fiatal házas életem. Éreztem különbséget, és igaza volt egy szakembernek, aki azt mondta, a vályogházak összetartották a családot, a mostani - az akkori - téglaházak már nem. … és most? :-D