A Schneider Electric megújuló energia üzletága idén kiállítóként és előadóként is részt vesz a müncheni Intersolar Europe 2011 szakkiállításon: bemutatja a világ első, kéthengeres V-motorral rendelkező hibrid motorkerékpárját.

Schneider Electric, energia, chopper, hibrid, motor, intersolar - Clark Denver Photo

A június 6. és 10. között megrendezésre kerülő, a világ egyik legmeghatározóbb napenergia-hasznosítással foglalkozó eseményére a szervezők 2200 kiállítót és több tízezer látogatót várnak. A Schneider Electric standjánál (B4-es csarnok 270-es stand) a látogatók a versenyképes termékkínálat mellett közelebbről is megismerhetik a vállalat napenergia-hasznosítást célzó, teljes körű megoldásait. A Schneider Electric standjához látogató érdeklődők kötetlen beszélgetéseken is részt vehetnek a vállalat szakembereivel a megújuló energiával kapcsolatos legújabb trendekről.

A 165 ezer négyzetméteren megrendezett szakkiállítás során megtekinthető lesz a világ első, kéthengeres V-motorral rendelkező, egyedi kivitelezésű, hibrid motorkerékpárja is, amelyet az innovatív, egyedi megoldások elkötelezettjeként a Schneider Electric fejlesztett ki.

A kiállítás mellett, június 8-án az érdeklődők meghallgathatják a Schneider Electric főmérnöke, Dr. Andrew Swingler előadását. Címe: A PV-panelekből álló hálózatok MPP-követése az árnyékolás vonatkozásában: az optimális áramtermelés és befektetés megtérülésének maximalizálása felé.)

intersolar, konferencia, napelem, kiállítás - Intersolar 1

A vállalat, az Intersolar Europe 2011 szakkiállításon bemutatott termékei és megoldásai – az egy- és háromfázisú inverterek, az átfogó megoldást jelentő PV Box készülék, továbbá az új, innovatív töltésvezérlő – rendkívül fejlett felügyeleti megoldásokat foglalnak magukban:

Conext™ sorozatú hálózatra tápláló napenergia-inverterek: megbízható és alacsony telepítési költséggel járó inverterek az egyszerű felszerelésnek és az integrált funkcióknak köszönhetően. 

XC sorozatú központi inverterek: a központi inverterek új családja, melynek tervezése során ügyeltek arra, hogy modelljei hatékonyan és rugalmasan használhatóak legyenek bármilyen típusú PV-panellel és berendezéssel. 

PV Box: áramátalakítást, villamos elosztórendszert, vezérlést, felügyeletet és kommunikációt biztosító, átfogó megoldás. A nagyméretű, hálózatra tápláló napkollektor-telepek és nagy kereskedelmi berendezések iránti növekvő igény kielégítése céljából használható bárhol a világon, még a legmostohább körülmények között is.

Xantrex™ XW MPPT 80 600 napenergiával működő töltésvezérlő: innovatív, napenergiával működő töltésvezérlő, amely akár 600 V feszültségű, a PV-panelek által termelt egyenáram fogadására is képes. Nagymértékben egyszerűsíti a rendszer telepítését, valamint csökkenti a panelek közötti vezetékezés és a kapcsolódó hardverek méretét, illetve költségét.

intersolar, konferencia, napelem, kiállítás - Intersolar

A felügyeleti megoldások összehangolt kommunikációt biztosítanak két, e célt szolgáló felügyeleti rendszer segítségével. Az egyik rendszer épületek és erőművek számára, a másik lakossági és kereskedelmi használatra készült; adataik az interneten keresztül bárhonnan és bármikor elérhetőek.

„Az Intersolar Europe 2011 nemzetközi szakkiállítás kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy bemutassuk a Schneider Electric globális szinten elérhető kínálatát” – mondta Spilkó József, a Schneider Electric magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk arra, hogy bemutathatjuk az Intersolar résztvevőinek a Schneider Electric szakértelmével és minőségével fémjelzett megoldásokat a lakóépületek, a közüzemek és a szigetüzemű rendszerek piacára vonatkozóan” – tette hozzá Spilkó József.