A delmagyar.hu kecskeméti portál ezen a héten arról kérdezte olvasóit, féltik-e autójukat a tolvajoktól. A válaszok természetesen egybecsengtek: vagyontárgyát, értékeit mindenki óvni szándékozik. Az alföldi polgárok abban is egyet értettek, hogy a saját garázs nyújtja a legnagyobb védelmet a tolvajokkal szemben.
Más lehet a véleménye azoknak, akiket éppen garázsukban tartott értékeiktől szabadították meg a tolvajok. Az elmúlt néhány nap híreiből szemezgetve az alábbi eseteket találtuk: Kecskeméten egy hete fényes nappal feszítették fel a garázs bejáratát, majd bentről kisgépeket és egy televíziót emeltek el, összesen 300 ezer forint értékben.
A Tatabányai Rendőrkapitányság hét garázs feltörésével gyanúsít egy férfit, akit szerda hajnalban értek tetten. A rendőrök lakossági bejelentésre vonultak a Cseri úti garázssorhoz, ahol több garázs ajtaját is megrongálták. Már megkezdődött a helyszínelés, mikor a rendőrök hallották: valaki a tetőn mászkál. Lehozták a férfit és megkérdezték, látott-e, hallott-e valamit, illetve mit keresett a tetőn az éjszaka közepén. A férfi elmondta, hogy előző nap délután mászott fel oda, majd elaludt és a zajokra ébredt fel. A nyomozók nem dőltek be a mesének, előállították a férfit, aki útban a Tatabányai Rendőrkapitányságra újragondolta mondanivalóját, majd beismerő vallomást tett. Elmondta azt is, hogy a garázsfeltöréseket két társával követte el, akik elszaladtak a helyszínről. Ő nem volt ilyen gyors, inkább a tetőn bújt el.
Előző nap egy pécsi lakos jelentette a hatóságnak, hogy garázsáról lefeszítették a lakatot, és egy 40 ezer forint értékű láncfűrészt elloptak. Egy sárvári polgár rosszabbul járt: az ő garázsából egy 1,5 millió forintot érő motort toltak el.
A sor természetesen sokáig folytatható, hiszen nap-nap után támadnak betörők őrizetlen, régi garázskapukra – legtöbbször sajnos sikerrel. A megoldást a Hörmann egyedi fejlesztésű és a Magyar Biztosítók Szövetsége által elismert mechanikai betörésvédelmi rendszer jelentheti.
A Hörmann szakemberei azonban megjegyzik: bár rendszerük komoly biztonságot jelent, minden esetben érdemes plusz óvintézkedéseket tenni, külön riasztót szerelni a garázsba is.
Azt azonban nem tudjuk, hogy az alábbi esetet is meg lehetett volna-e előzni ezekkel a technikai fejlesztésekkel: Jesse Taylor ma is remegve gondol a pillanatra, amikor észrevette, hogy kaliforniai otthonának garázsában egy jól megtermett hegyi oroszlán bújt el. – Már három napja ott lehetett a vadállat, mikor a férjem találkozott vele. Elképesztő, hogy ennyi ideig a házunkban bujkált – mesélte Michelle Taylor, a feleség. A család azonnal segítséget kért. A kaliforniai állatbefogók három órát töltöttek el azzal, hogy kicsalogassák a garázsból a vadállatot. Végül elfogták, megvizsgálták és visszaengedték a természetbe.











Hozzászólások