Az épülettel egyben lévő garázs – akkor is, ha alapvetően fűtetlen – nagy felületével komoly hőleadó képességgel rendelkezik. Ezért fontos szem előtt tartani e helyiség szigetelését is, hiszen minden hőszigetelő rendszer annyit ér, amennyit a leggyengébb pontja.

Fontos szem előtt tartanunk, hogy a garázskapu szigetelése lényegében csak egyszer terheli meg kasszánkat, egyszer jelent kiadást családunk számára, ugyanakkor már rövidtávon, akár a következő gázszámla befizetésekor érezhetjük annak pozitív hatásait. A kiadással, egyáltalán a garázskapu-beépítéssel vagy utólagos hőszigeteléssel számolva tudnunk kell, hogy sokat spórolhatunk, rengeteg kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat, ha szakember tanácsát is kikérjük a téma kapcsán. A garázskapu hőszigetelés során nem mindegy például, hogy milyen típusú (szekcionált, billenő, redőny, stb.), illetve milyen anyagból készült a kapunk. Nem elég csupán az egyes lamellák vagy a kaputest hőszigetelését elvégezni, az illesztésekre, a kapcsolódási pontokra is figyelni kell!

Erre a problémára kínál megoldást a Hörmann Kaputechnika, ahol megtervezték azt a speciális hőhídmentes tokot, amit szekcionált garázskapuknál lehet alkalmazni. A ThermoFrame tokcsatlakozással a kapu tokja hőhídmentes elválasztást kap a falazattól, ami a teljes kapuszerkezet hőszigetelését javítja. A gyártó adatai szerint a szekcionált garázskapuk hőszigetelési értékét a ThermoFrame 12,5 százalékkal csökkenti. Ezt a javulást a ThermoFrame azzal éri el, hogy a belső hő útját megszakítja. Míg a tömítés nélkül a kapuszerkezet a falazattal érintkezik és így kis hőhidak alakulnak ki, addig az új kiegészítő megállítja ezt a hőveszteséget. Ráadásul ez, a kiegészítőként rendelhető erős, műanyag keret, a kapu tömítettségét is növeli, ezzel ugyanis a kapun található alaptömítés egy második tömítési szinttel bővül.

Ha eleve hőszigetelt garázskapu vásárlását tervezzük (a szakértők elsősorban ezt ajánlják), a prospektusok böngészgetése közben mindenképpen figyeljünk arra is, hogy a megadott hőszigetelési értékek a garázskapu egészére vagy csupán annak egyes lamelláira vonatkoznak-e. A tökéletes összehasonlíthatósághoz mindig azonos vizsgálati szempontokat vessünk össze, s ha a megfelelőnek ítélt termék drágább is valamivel, ne feledjük: a megfelelő garázskapu hőszigetelés nem csupán komfortérzetünkre, de hosszabb távon pénztárcánkra is jótékony hatással bír.











Hozzászólások