Valamikor az 1960-as évek végén, először Németországban majd Ausztriában is, építőipari kivitelező vállalkozások komoly lehetőséget láttak a családi házépítés területén a szerelt szárazépítési technológiákban, vagyis az úgynevezett készházakban. A rendkívül pozitív példát és a kezdeti lépések irányait az Amerikában őshonos építési kultúra mutatta. Tehát ezekben az időkben Európa e két nyugati országában helyszínen szerelt, fa vázszerkezetű lakóházakat kezdtek építeni és értékesíteni.
Ám a célközönség a vártnál lényegesen kedvezőtlenebbül reagált. Az időjárási és a használati igénybevételekre enyhe mozgással, furcsa és merőben szokatlan zajokkal reagáló építési rendszer nem talált kedvező fogadtatásra egy konzervatív társadalomban. A szárazépítés elkötelezett hívei azonban nem adták fel! Jó szakemberekhez híven reagáltak az építtetői igényekre, és az alkalmazott rendszert ennek megfelelően kezdték fejleszteni.
Mára pedig már hazánkban is egyre inkább hódít a könnyűszerkezetes ház, amiben nagy szerepe van Magyarország készház-forgalmazóinak, hiszen tartós, időtálló, jó minőségű termékeikkel hozzájárulnak a technológia népszerűsítéséhez. S azoknak, akik azt gondolnák, hogy a készház technológia korlátozza az építészeti fantázia szabadságát, figyelmükbe ajánljuk a háztípusok nagy választékát: a visszafogottabb, nyugodt, falusias hangulatútól a letisztult formavailágúig mindenki megtalálhatja a stílusához leginkább illő házat.
A megrendelőnek csupán egy feladata van, kiválasztani a típusházat, vagy ha ez nem sikerül, akkor megfogalmaznia saját elképzeléseit, s a készház gyártója elkészíti a megálmodott épületet. Általában a tervezéstől az elkészült ház átadásáig a cégek vállalnak minden ügyintézést, ami könnyebbé teszi az építkezés folyamatát a megrendelő számára. Ráadásul a szerződéskor garantált ár nem változik, így nincsenek kellemetlen meglepetések, menetközben felmerülő plusz költségek.

Időjárástól függetlenül kiszámítható időn belül felépülhet egy könnyűszerkezetes ház, ami a hagyományos építkezésekkel szemben hatalmas előny, hiszen tervezhetővé válik az építkezés, ezáltal a költségvetés is. A speciális falszerkezetnek, az átlagon felüli hőszigetelésnek és valamennyi beépített építőanyagnak köszönhetően gazdaságilag is rendkívül hatékonyan üzemeltethető a könnyűszerkezetes ház, adott esetben a passzívház követelményeinek is megfelelve.
Köszönjük az ArtHaus Kft.-nek a cikk elkészítéséhez nyújtott szakmai segítségét.






Hozzászólások