Az olasz design klasszikus, eredeti és funkcionalista – foglalja össze Massimo Salvatore Giunta, a közel három éve Budapesten élő olasz építész, akivel arról beszélgettünk, mitől olyan különleges és felismerhető az olasz forma.

Massimo közel három éve él Budapesten. Miután Erasmus-ösztöndíjasként egy évet a Műszaki Egyetemen tanult, kisvártatva céget alapított és eltökélte, magyarországi megrendeléseibe is ugyanazzal az igényességgel veti bele magát, mint amit az otthoni egyetemi tanáraitól megtanult. Építészeti megrendelések híján egyelőre belsőépítészeti munkákat végez, ám minden lakáson érződik az olasz stílus: a klasszikus és minőségi anyagok szeretete. Éppen ezért a magyar építészetből a nádtetőt és a cserépkályhát honosítaná meg hazájában, mert ezek képviselik azt a fajta funkcionális és minőségi megoldást, amit a fiatal építész keres.
Olaszországban a felhasznált magas minőségű anyagok és a megmunkálás igényessége teszi klasszikussá, vagyis maradandóvá a modern formaisággal megalkotott tárgyakat, amelyekre a funkcionalitás mellett jellemző az eredetiség is – meséli Massimo. És noha az olasz formatervezők óriási előnye, hogy olyan környezetben élnek, amit évezredek óta a művészet vesz körül, nem kényelmesednek el a világhírű festményeket, szobrokat, épületeket alkotó ősök babérjain ülve, hanem folyamatosan keresik az új matériákat, az új technológiákat. Ahogy Massimo mondja, „ahol van művészet, ott könnyű művészetet létrehozni”. Mindeközben rendkívüli módon ügyelnek a minőségre, hiszen a globalizált piacon ez az egyik legfőbb ismertetőjele az Olaszországból kikerült termékeknek.

Ugyanakkor Massimo Giunta szerint ma már meg kell különböztetni az olasz terméket az olasz terméktől. Vagyis azt, amelyiket olasz iskolában tanult, olasz tervező rajzol, majd olasz gyártósorról gurul le, rajta a Made in Italy bélyeggel, és azt, amelyiket külföldről érkezett vendég-tervező álmodik az olasz gyártósorra, rajta szintén az olasz eredetet igazoló jelzéssel. A szelíd nacionalizmus tehát itt is érezteti hatását. De talán szükség is van erre az ideológiára, hiszen több oldalról fenyegetve érezhetik magukat a klasszikus olasz értékrend szerint működő gyártók. A kínai piac és a globalizmus igyekszik bekebelezni az olasz designt, de szerencsére a már említett jelentős előnynek köszönhetően még mindig sikerül kitűnnie és előre menekülnie. Érdekes megfigyelni azt is, ahogyan az olasz hatás beszivárog más kultúrákba, így az eddigi különbségek elmosódnak, ezzel is veszélyeztetve az olasz design európai nagyhatalmát. Massimo úgy látja, hogy az olasz formatervezés ezen a ponton át fog alakulni: a tárgyak még inkább magas minőségűek és egyediek lesznek, hogy ezzel is meg tudják magukat különböztetni a tömeggyártott termékektől, így viszont még inkább a gazdagok kiváltsága lesz a design.

De térjünk vissza a kérdésre, mitől különleges az olasz forma. Massimo a divathoz hasonlítja az olasz formatervezést. Ahogy például Armani sem okoz meglepetést a ruháival, hanem mindenki által hordható, örök darabokat tervez, úgy az olasz formatervezők is hasonlóra törekszenek: eredetit, minőségit, jól funkcionálót alkotni, ami idővel klasszikussá válhat. Nagy szerepe van mindebben annak a technológiának is, amivel a termékeket előállítják. Mivel mindig a minőség a legfontosabb, ezért ha maga az anyag eredetileg nem is a legjobb kvalitású, mert mondjuk újrahasznosított, akkor a gyártás során igyekeznek kihozni belőle a tökéletest.







Hozzászólások