A fürdőszobát ma már nem csupán "mellékhelyiségnek" tekintjük; egyre fontosabb itt is az otthonosság és a kényelem. Lehet ez a kényeztetés, a lazítás és feltöltődés helye a család bármely tagja számára. Ezt mutatja az is, hogy az elmúlt évtizedben a fürdőszobák alapterülete jelentősen megnőtt, berendezésük igényesebb, sokrétűbb lett. Fontos, hogy a viszonylag nagy helyiségbe megfelelő mennyiségű természetes fény jusson, de még ennél is fontosabb szempont a szellőztetés a keletkező pára megszüntetésére.

fürdőszoba, velux, árnyékoló, ggu billenőablak, nyílászáró, pára - Velux

Szellőzés zárt ablakon keresztül

Erre a célra megfelelő választás a GGU billenő poliuretán bevonatú tetőtéri ablak, amely zárt állapotban is szellőzést biztosít, és nagymértékben ellenáll a mechanikai hatásoknak. Speciális technológiával készül: belül vetemedésmentes fa, kívül időtlen élettartamú műanyag.

A poliuretán bevonatú ablak nemcsak a fürdőszobákba, hanem minden olyan helyiségben ajánlott, ahol magas lehet a páratartalom (pl. télikert), vagy ahol a fehér színű nyílászáró illeszkedik az enteriőrbe. A könnyen mosható, tisztítható felület gyerekek mellett is ideális választás.

A fürdőszobákban reluxák segítségével is megoldhatjuk a fényszabályozást. A pár perc alatt felszerelhető VELUX reluxák kötelek nélkül működtethetők, a lamellák a jobb oldali csúszka segítségével 180 fokban átfordíthatók. A lemellákon nincsenek lyukak, így azok felületén nem jut át a nem kívánt direkt napfény. Az átbillentésükre szolgáló csúszkát tetszés szerinti magasságba állíthatjuk.