Április 16-án adták át a Kecskeméti Főiskola új, 320 millió forint értékű sportcsarnokát, amivel a főiskola közel másfél éve tartó felújítási programjának egy újabb sikeres fejezetét zárták. A főiskola az elmúlt másfél évben 1,8 milliárd forintot költött fejlesztésre, ebből 430 millió forintot a fűtésrekonstrukcióra szántak. A korszerűsítéssel a főiskola az elmúlt évben 43%-os összmegtakarítást ért el.

A rekonstrukció során a huszonöt-harminc éves fűtési hálózatot egy modern, komplett rendszertechnikán alapuló fűtési hálózat váltotta fel. A régi, magyar gyártmányú kazánok pár évtizede világszínvonalú berendezéseknek számítottak, a mai energetikai viszonyoknak azonban már nem feleltek meg. Ezek helyébe lépett a ma elérhető, megtérülő technológián alapú Viessmann Fűtéstechnika Kft. komplett fűtési rendszere: harminc darab nagy teljesítményű, legmodernebb fejlesztésű Viessmann kazán, és hetvenkét napkollektor került beépítésre. A fűtési rendszer különlegessége, hogy egy központi felügyeleti rendszeren keresztül irányítható, valamennyi berendezés egy, – a főiskolán belül létesített – felügyeleti rendszeren keresztül irányítható.

Napkollektorok adják a kollégium meleg vizét

Pár kilométerre a főiskola központi épületeitől, az egykori orosz laktanyák területén találhatók a főiskola kollégiumi épületei, amik a felújítás óta az ország legkorszerűbb fűtési technikájával ellátott kollégiumok sorába léptek elő. Az épületen száz négyzetméter összterületű napkollektor és giga puffertárolók gondoskodnak a kollégium épületeinek meleg víz ellátásáról, amivel az éves meleg víz-szükséglet hatvan százalékát tudja fedezni az intézmény - ez óriási megtakarítás, a meleg víz előállítás ugyanis a kollégiumi költségvetés negyven százalékát teszi ki. A beruházás öt-tíz éven belüli megtérülésével számolnak a szakemberek.