Amikor elérkezik a tél, immunrendszerünk egyre több veszélynek van kitéve, és legtöbbször fizikai közérzetünk sincs a csúcson. A bacilusokkal folytatott állandó küzdelem, a fűtéstől száraz levegő, a hideg okozta gyötrelmek és a kevés mozgás megviseli a szervezetet, és – ha szerencsés esetben betegséghez nem is – állandó kimerültséghez és elnehezültség-érzethez vezet. Így hát ezekben a hónapokban a legfontosabb, hogy különös figyelmet szenteljünk a testünknek, amit az állandóan bővülő termékkínálatnak hála, már otthonunkban is könnyedén megtehetünk.
Télvíz idején a mínusz fokokból adódóan még az aktív fitneszterem látogatók is kevesebbet mozognak, mint a kellemesebb klímájú évszakokban, hiszen ilyenkor a lehető legkevesebb időt szeretné az ember odakint, a hidegben tölteni, nem indul délutáni sétákra, de gyakran még a sarki boltba is rest kiszaladni. Mindenki megbúvik lakása melegében, és még szórakozni is ritkábban jár.
Nem csoda hát, ha a téli hónapokban a friss levegőhöz, szaladgáláshoz és sétákhoz szokott test elgémberedik és kifárad. Mindehhez még sokat hozzátesz a krónikus vitaminhiány, a kevés természetes fény és a száraz levegő. Elengedhetetlen tehát, hogy edzésben tartsuk és folyamatosan kényeztessük a testünket, s ehhez még csak a hidegbe sem feltétlenül kell kimennünk.
Számos, immár otthonunkban is megvalósítható lehetőség kínálkozik rá, hogy télen is megőrizzük jó közérzetünket. Az egyre népszerűbb otthoni szauna például – a hagyományostól az infráig – szinte már kötelező tartozéka az újépítésű házaknak. A szaunázás egyaránt segíti a stresszoldást, az immunrendszer erősítését, az anyagcsere javítását, valamint a bőrfeszesség megóvását. A fagyos téli napokon pedig mindezen jótékony hatásokra való tekintet nélkül is jól esik a kellemes melegedés.
Az infraszauna különlegessége, hogy az infravörös sugárzásnak köszönhetően, mindössze 30-40°C-on ugyanazt az izzasztó hatást éri el, mint a finn szauna, amelyben a kályha 70-100°C-ra is felmelegíti a levegőt. Az izzadás során a méreganyagok nagy része távozik a testből, finn szauna esetében pedig a kövekre locsolt vízbe különböző illóolajokat lehet keverni a kívánt hatás elérése érdekében. A mentaolaj például felszabadítja a légutakat, így elejét veszi a megfázásnak, a grapefruit fokozza a bőr vérkeringését, a boróka pedig elősegíti az ízületi sérülések gyógyulását.
Kneipp óta tudjuk azt is, hogy a víz mindennemű betegségre gyógyír, hát még ha az ugyancsak áldásos hatású masszázzsal ötvözzük. Nem véletlenül alakítanak ki egyre speciálisabb hidromasszázs kádakat és zuhanykabinokat, amelyek a hétköznapokban megfáradt vásárlók mindennemű igényének megfelelnek, mégis elérhető áron kaphatóak. A hidromasszázs nemcsak a cellulitisz elsődleges ellensége, de serkenti az anyagcserét és a nyirokkeringést is, valamint megszünteti az ízületi fájdalmakat és nyugtató, feszültségoldó hatással bír.
Ugyancsak a mozgáshiányból, ülőhelyzetben végzett munkából és a stresszel teli hétköznapokból adódóan sokan a legkülönfélébb mozgásszervi gondokkal is küszködnek, mint az izomgörcsök, ízületi panaszok, nyaki gerincfájdalmak és persze a klasszikus, a hát- és derékfájás. Ezeknek a tüneteknek a kezelésére, illetve a megelőzésére a legjobb módszer az úszás és a masszázs, az emberek zömének azonban se ideje, se pénze nincs rá, hogy rendszeresen hódoljon ezen élvezeteknek. Éppen ezért érdemes beszerezni otthonra egy masszázsfotelt, amely mindössze egyszeri beruházással helyettesíthet egy hosszútávú masszázskúrát, segít az ízületek és izmok regenerálódásában, méregtelenít, keringési megbetegedések kezelésére használ és nem utolsósorban különlegesen élvezetes percekkel ajándékozza meg az embert egy hosszú munkanap után.
De a kellő mennyiségű kényeztetés mellett a rendszeres testmozgást sem szabad elhanyagolni. Hiába tartoznak kedvenceink közé az olyan „házisportok”, mint a csocsó vagy a sakk, ezek még együtt sem pótolnak egy kiadós leizzadást. Szerencsére azonban egyre több olyan többfunkciós sportműszert fejlesztenek ki, amelyek segítségével otthon is optimális, testalkatra szabott és teljeskörű edzést folytathatunk. Így hát egy-két termék megvásárlásával egy komplett fitnesztermet is berendezhetünk a nappalinkban.
A híres Antonio Cittero designer által tervezett, különleges extrákkal ellátott bordásfal mindemellett pazar dísze is a lakásnak vagy az irodának. És bár a formatervezett sportszer mindössze egy négyzetmétert foglal el a falon, mégis egymaga csaknem kétszáz különböző gyakorlat elvégzésére alkalmas, így nincs az az izom, amelyet ne lehetne vele alaposan átmozgatni. Csak hab a tortán, hogy a luxus kedvelői számára a termék már arany kivitelben is megjelent.
Hasonlóan hatékony a Pilates módszer alapján kialakított, különleges, többfunkciós pad, a Step Barrel. Az eredeti, Joseph Pilates által tervezett pad továbbfejlesztett változata kifejezetten a gerincoszlop kiegyenesítését, és a tartásért felelős izmok megerősítését célozza. A Step Barrel továbbá ellazítja a télen oly gyakori fejfájásért felelős, elgémberedett nyaki izmokat, így szellemileg is frissítően hat.
Szerényebb vásárlók azonban nyugodtan folyamodhatnak egyszerűbb és olcsóbb megoldásokhoz is, és összeállíthatnak maguknak egy kisebb otthoni edző szettet, hiszen mindössze egy hatalmas gumilabda, vagyis egy fittball, két pár súlyzó, egy polifoam és egy hulahoppkarika is elég ahhoz, hogy a legfontosabb izomcsportokat rendesen megmozgassuk, és fittek maradjunk a borús téli hónapokban is.
A témával kapcsolatos kérdéseivel forduljon bátran szakértőnkhöz!







Hozzászólások