„30 év múlva Budapesten olyan járművekre lesz szükség, amik nem szennyesítik a környezetünket, és nem használnak kőolajt.” Nem, az idézet nem a fővárosi környezeti tanulmányok archívumából származik, hanem négy alsó tagozatos iskolás fogalmazta meg, de érvényességét nehéz megkérdőjelezni. Ráadásul arról a négy diákról van szó, akiknek közös rajza az ARC és a Magyar Telekom együttműködésének köszönhetően mostantól egy Krisztina körúti házfalat díszít, időutazásra invitálva a fővárosban közlekedőket.

Az abszolút kőolajmentes járművek mellett a gyerekek lábhajtásos villamost és a tiszta vizű Dunában mártózókat vizionálnak 2039 Budapestjére, amelynek egét a jelenlegi, környezetszennyező repülőgépek helyett siklóernyős övvel felszerelt polgárok, sárkányrepülők és denevérruhás emberek szelik át. A Krisztina körút 30. tűzfalára felnagyított rajzon egyébként maguk az alkotók is láthatóak, mégpedig víg fürdőzés közepette. Megtekintésükhöz a hg.hu a helyszíni megnyitóra látogatott szeptember 2-án, ahol sikerült szóra bírnunk a főszervező Geszti Pétert is.






