V. kerület

tag: V. kerület

A bécsi vásárt is lenyomja a Vörösmarty téri

2010.12.22. 13:12 - Városfigyelő

Karácsonykor még a legelvetemültebb számítógép geek is kibújik a monitor mögül, hogy a való világban vásároljon. Ünnepi hangulat vagy tömegnyomor, találkozások vagy hiábavaló keresgélés, mindenki az utcán keres ajándékot, ötletet, életérzést. A vásárlás helyei újra fontos közösségi események színtereivé válnak. Négy budapesti vásárt néztünk meg a reprezentatív tértől az alternatív és helyi piacokig. Kerestük a leginkább autentikus budapesti piacot - megjártuk az Ecserit, a WAMP-ot, és az újpesti karácsonyi vásárt, utolsó állomásként pedig most a Vörösmarty térre látogatunk.

Karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

A sógoroknál több a giccs, a budapesti Belvárosban 1999 óta megrendezett vásárban szebb áruk kaphatók, vélik a sokat látott vásárlók. Reneszánsz fuvolától a tilinkóig, forralt bortól a csülkös-kolbászos vásári csemegéig, kovácsoltvas tárgyakig, saját ízlésünk szerint összeállított képeslapig terjed a kínálat. "Szédelegnek, fáznak, jönnek-mennek, sietnek" - ráadásul kevesebbet is költenek a vásárlók, mint tavaly: így fest az összbenyomás a standok túloldaláról.

Foster-ház, Bécsi utca: az elvi engedélyt kiadták, a szakma tovább küzd

2010.09.27. 15:09 - hg

Rekordsebességgel, a benyújtás után 5 munkanappal kiadták a Bécsi utcai Foster-ház elvi építési engedélyét, amely a beépítési paramétereken kívül a telekalakításról is említést tesz - adta hírül az Építészfórum. Az augusztus végén kiadott engedély hatására ismét fellángolt a tiltakozás: a magyar építészszakma tíz képviselőjének aláírásával szakmai fellebbezés látott napvilágot, és fellebbezést nyújtott be az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága és a Budapest Világörökségéért Alapítvány is.

A tervezett épülettömeg - Kép © Foster + Partners

Dr. Nagy Gergely, az ICOMOS nemzetközi műemlékvédelmi civil szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke szerint a beépítés túlfeszíti a történelmi Belváros kereteit.

Műkincspiac válság idején: októberben újra Falk Art Fórum

2009.09.10. 16:09 - hg

A Falk Miksa utca egyetlen, egésznapos fesztiválja, a Falk Art Fórum ismét sétálóutcává változtatja a galériás negyed központi tengelyét. Autóknak helye nincs, művészeti programoknak annál inkább. A Falk Miksa utcában és környékén fellelhető galériák, antikvitások, aukciósházak legátfogóbb művészeti fesztiválja 2009. október 3-án, szombaton ismét tucatnyi programmal várja a látogatókat nem csak az üzletekben, de az utcára kitelepülve is. A Falk Art Fórum Belváros-Lipótváros Önkormányzatának kiemelt támogatásával immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a rendszeresen kilátogató több ezer fős közönség örömére.

 - Kép: falkart.hu

Eladó a Nemzeti Múzeum tervezőjének palotája

2009.08.27. 20:08 - hg

Pollack Mihály a legismertebb magyar építészek egyike, az általa tervezett Nemzeti Múzeum pedig klasszicista építészetünk igazi remeke. Akinek futja rá, most akár beköltözhet a neves mester egyik palotájába is, mégpedig a pesti belváros közepén. A Szép utca és a Reáltanoda utca sarkán álló, 1817-ben emelt Almásy-palota ugyanis eladó.

 - Kép © hg.hu

Helikopter-leszállós luxushotel nyílik a Belváros közepén

2009.08.24. 21:08 - hg

Szeptemberben nyílik meg a 110 szobás Hotel President a budapesti Hold utcában, a Magyar Nemzeti Bank közvetlen szomszédságában. A két műemlék felújításával és bővítésével kialakított szálloda különlegessége a pánikszobával kiegészített elnöki lakosztály, illetve a tetőn elhelyezett helikopter-leszálló, amely a maga nemében valódi hiányt pótol a fővárosban.

 - Kép © Hotel President

Elkészült a Dorottya utca felújítása

2009.08.16. 20:08 - hg

Nemrég átadták a Budapest V. kerületében található, gyalogos sétánnyá alakított Dorottya utcát. Bár az átépült terület mérete nem túl nagy, a Vörösmarty utca és a Roosevelt tér közötti gyalogos kapcsolat megteremtése annál jelentősebb. Az önkormányzatnak ráadásul sikerült a helyi vállalkozókat is bevonnia a munkálatok finanszírozásába.

 - Fotó © hg.hu

Négymilliárdból zöldsáv és kerékpárút az Astoria és a Ferenciek tere környékére

2009.06.26. 10:06 - hg

Több zöldfelület, új burkolatok és kerékpárutak épülhetnek az Erzsébet tér pesti hídfőjétől az Astoriáig tartó útszakaszon és a hozzá kapcsolódó köztereken, valamint a Károly körúton. A Fővárosi Közgyűlés június 25-én jóváhagyta a támogatási szerződések megkötését; a több mint négymilliárd forintnyi fejlesztést regionális fejlesztési program keretében viszik véghez – tudtuk meg az önkormányzat sajtóközleményéből.

 - Fotó © istvan, flickr.com

Bútorok és botrányok Budapest új főutcáján

2009.04.17. 09:04 - Kovács Dániel

A tervek szerint röpke egy év alatt, 5,5 milliárd forintért elkészül az V. kerületet átszelő csillapított forgalmú folyosó, amelyet Budapest új főutcájaként emleget a Rogán Antal vezette önkormányzat. Ekkora léptékű munkára évtizedek óta nem volt példa a Belvárosban. Az alig három kilométeres utcafolyosót autópályaárban mérik, így joggal reménykedhetünk abban, hogy minden a megfelelő minőségben készül. Vagy mégsem? Az első fotók tanúsága alapján az új főutcára szánt utcabútorok inkább illenének egy benzinkút mellé – azaz cseppet sem méltóak a jelképes erejűnek szánt beruházáshoz.

 - Kép © belvarosujfoutcaja.hu

A vészharangot a Városjáró bloggere kongatta meg, miután napvilágot láttak a Budapest új főutcájára szánt kandeláber mintadarabjáról készült első fényképek. A semmitmondó formájú, bár kétségtelenül kortalan lámpa a modern, mai vonal mellett állást foglaló építésziroda és az azt elutasító örökségvédelem csatájának középszerű végeredménye. Ez a középút azonban nem arany, sokkal inkább olyan kínos kompromisszum, amely nemcsak mindkét félre rossz fényt vet, de hosszú távon sem kifizetődő.

Befejeződött a Fashion Street kialakítása

2008.11.07. 10:11 - hg

Másfél év után befejeződött a Deák Ferenc utca és környékének nagyszabású megújítása, azaz a Fashion Street kialakítása. A Belváros Önkormányzata és a fejlesztő Immobilia Cégcsoport törekvéseivel összhangban az épületek színvonalas rekonstrukciója után a felújított közterület is a Belváros értékeinek megőrzéséhez, méltó rangjának visszaadásához járul majd hozzá. A felújított utcákat kandeláberek, márványlapok és utcabútorok teszik még szebbé. Az Önkormányzat 55 százalékot, a magánbefektetők pedig 45 százalékot vállaltak magukra a beruházás finanszírozásából, melynek összköltsége mintegy 410 millió forint. Az ünnepélyes átadásra 2008. november 6-án került sor.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem