arculat

tag: arculat

Anna Amélie: új kollekció, új arculat!

2012.05.15. 15:05 - Séllei Lilla

Kiss Miklós designer nem először tervez arculatot hazai, fiatal divattervezőnek. Hajdú Anett saját márkája számára készített munkája után most szintén egy kiegészítőben utazó, de teljesen más stílusú kreátornak, Oláh Annának kreált arculatot. Az Anna Amélie számára született arculati elemekről maga Kiss Miklós mesélt a hg.hu-nak.

A bő egy éve debütált Anna Amélie márka stílus az azóta bemutatott néhány kollekció alapján is jól meghatározható. Mondhatni tehát, hogy a grafikusnak egy már részben kiforrott márkához kellett arculatot álmodnia. Ahogyan Oláh Anna táskái ötvözik a hazai tervezők stílusának egyediségét a nagy márkákra jellemző minőséget és trendeket, ugyanúgy az arculatban is van egy ilyesfajta kettősség. Ezt maga a grafikus is megerősítette: “Az Anna Amélie arculatának megalkotásakor elsősorban arra figyeltem, hogy egy olyan logotípiát tervezek, amely valahol a nagy márkákra emlékeztet, de azoknál izgalmasabb, játékosabb.” És, ahogyan a nagy divatházak, úgy az Anna Amélie is évekre, évtizedekre tervez, tehát az alkotás során ezt is figyelembe kellett venni. Az arculatnak ez esetben nem annyira aktualizálnia kell, mint inkább azt a stabilitást, garanciát kell jeleznie, hogy ez a márka sok év múlva is jelen lesz.

Taroltak a magyarok a Hiiibranden

2012.05.07. 11:05 - hg

Számos magyar sikert hozott a Hiiibrand nemzetközi tervezőgrafikai designverseny: összesen nyolc magyar hozott haza díjakat 11 különböző munkával. A díjazottaknak, akiket alább mutatunk be, ezúton is gratulálunk!

Hiiibrand 2011 - Korolovszky Anna: Az Eklektika Resto arculata -  

Korolovszky Anna: Eklektika Resto

A Hiiibrand 2011-en szakmabeliek és diákok külön nevezhettek, három-három kategóriában: arculat, logó és csomagolás. Az egyes kategóriákban fődíjast, arany-, ezüst- és bronzérmest választott, valamint dicséretet is osztott a szakmai zsűri, amelynek brit, argentin, orosz, amerikai és hongkongi tagjai voltak. A zsűri tagjai a diákok között személyes kedvenceket is választhattak – ilyen elismerés is jutott egy magyar indulónak. A számos elismerést az indulók nagy száma indokolja: a Hiiibrand.com-ra több mint 1100 munkát töltöttek fel.

Ruhák nagyvárosi kalandoroknak

2012.04.24. 10:04 - Séllei Lilla

Hogyan hozhatóak össze a városi mindennapok és a természet szeretete? A nemrég indult, nemzetközi sikerekre vágyó hazai márka, a Pinetime többek között erre is megpróbál választ adni: öltözékei ugyanúgy hordhatóak túrázás közben, mint városi kerékpározáskor. Ezen kívül minőségi anyagok, kis szériaszám, modern szabások és kifogástalan arculat jellemzi a Pinetime-ot.

pintime, - Facebook - Pinetime

A Pinetime 2011 decemberében debütált nyitókollekciójával, amelyet hosszúra nyúlt elmélkedés, ötletelés előzött meg. A márka mögött álló csapat tagjai fontosnak tartják, hogy a Pinetime nem egyetlen személyhez kötődik, ezért inkább cégként beszélnek a brandről, amelyet Szalay Péter László, a vállalkozás egyik ötletgazdája szerint “azzal a céllal hoztak létre, hogy betöltse a minőségi sportruházati márkák és a divatcégek közötti piaci rést.” Ez elmondása alapján azt jelenti, hogy az egyediséget és a minőséget egyszerre kínálja a márka. Előbbit a különleges grafikai elemek és szabásformák garantálják, míg utóbbit a speciális anyagok és technológiák teszik lehetővé. A cég többek között abban látja a minőség titkát, hogy európai országokból szerzi be a jelenlegi, kisszériás termékek előállításához szükséges kellékeket, mert ahogy az ismert, a távol-keleti régiókban a nagy példányszámú gyártás és anyagmennyiség sokszor a minőség rovására megy. 

Voksolt a nemzeti logóról Liechtenstein népe

2012.04.05. 14:04 - hg

Közönségszavazással döntött arról Liechtenstein 14 éven felüli lakossága (azaz körülbelül harmincezer fő), hogy milyen legyen az ország új nemzeti logója. Az öt döntős közül végül a liechtensteini származású, Nagy-Britanniában élő és dolgozó Marc Weymann munkája került ki győztesként.

Liechtenstein új logója, Marc Weymann munkája -

Vágó, made in Britain

2012.04.05. 14:04 - hg

A londoni Studio Hansa tervezte Vágó István legújabb televíziós kvízjátéka, az ÁtVágó komplett arculatát – tudtuk meg a DesignWeekből. A cég munkatársa, Omar Hanigh azt is elárulta a lapnak, hogy a műsorvezető öltözékét is át kellett szabni, mert „egyébként rémes öltönyöket és nyakkendőket hord.” Ezt a félmondatot a megjelenés után nem sokkal levették a portálról.

Arculati elemek az ÁtVágóhoz - Kép: studiohansa.com

A 7 grafikusa: Nyári Eszter

2012.04.04. 10:04 - ginterzsófi

Az "en dash", magyarul félkvirtmínusz a tipográfiában az egy "en" szélességű gondolatjelet és nagykötőjelet jelöli, alapvető tipográfiai mértékegység. Hogy hogy jön ez ide? Úgy, hogy a 7 grafikusa sorozatunk eheti szereplőjének művészneve pont endash. Impresszív portfóliója láttán az ember nem is hinné, de Eszter még csak most lett 22, grafikáival pedig nem csak honlapján és blogján, hanem népszerű bulik flyerjein és kreatív gyerekfotókon is találkozhatunk.

 - Nyári Eszter

Nyári Eszter - ndashgraphics.com, ndash.tumblr.com

Eszter 1990-ben született Budapesten, a Xantus János Kéttannyelvű középiskolába járt - így nem is meglepő, hogy folyékonyan beszél angolul és olaszul is. Érettségi után egyszerre kezdte el a Harsányi János Idegenforgalmi Főiskolát és a KREA Kortárs Művészeti Iskola tervezőgrafika szakát. A pályaválasztási dilemmában a turizmus-vendéglátás szak persze indokoltabb döntésnek tűnik a bizonytalan művészléthez képest, szerintünk viszont Eszter nagyon is jól tette, hogy rajzolni tanult - lenti képei pedig valószínűleg mindenkit meggyőznek majd erről. A KREÁ-n jövőre végez, hogy a diploma után itthon marad, és belevág a mesterképzésbe, vagy külföldre utazik világot látni, még nem döntötte el.

Ütős hungarikum: a legszebb hazai pálinkák

2012.03.30. 10:03 - ginterzsófi

Koccintásra mindig akad alkalom, de ha a pálinkának van szezonja, akkor biztosan a húsvét az. A rokonoknál ilyenkor előkerülő házipálinkáról optimális esetben tudjuk, hogy melyik kerti szilva- vagy barackfa gyümölcséből készült a cefre, a kereskedelmi forgalomban kapható termékek minőségét azonban a vásárló, aki nem szeretne másnap fejfájással ébredni, elsősorban a márka megnyerő, igényes arculata alapján igyekszik megállapítani.

 -

A gyümölcspárlat jogilag is igazi hungarikum lett, a főzdék pedig mára felismerték az egyedülálló magyar termék értékét, és a legnagyobb cégek kezdtek el dolgozni a minőségi hazai és nemzetközi pálinkakultúra megteremtésén. A kiváló gyümölcsök szelektálása, a szakszerű technológiák használata mellett egyre több gyártó helyez hangsúlyt a termékeik vizuális megjelenésére is, hiszen a jó arculattal mutathatják meg: a pálinka finom, divatos és fiatalos, pálinkát inni menő. 

Az utóbbi években a legtöbb márka belevágott az arculatváltásba annak érdekében, hogy a fiatal korosztályok számára is népszerűvé tegyék a pálinkázás hagyományát - mi ezúttal a locsolkodós, koccintós ünnepek alkalmából készítettünk egy szubjektív összeállítást a legjobban sikerült, felfrissített pálinka-arculatokról.

Logó teszi a magyar várost

2012.03.27. 10:03 - hg

Nemrég mutatkozott be Budapest új turisztikai arculata, amelyről cikket és tervezői koncepciót is közöltünk. A főváros így most már két teljes arculattal is büszkélkedhet, de mi a helyzet a többi hazai településen? A komplett arculatokkal nehéz dolgunk lett volna, így a logókra koncentrálva néztünk szét a hazai önkormányzati portálokon. Meglepetésre számos pozitív példát találtunk, sőt: az óvatoskodó nagyvárosokat sok kisebb település maga mögé utasítja a mezőnyben.

Budapest új turisztikai logója, a Moire Media munkája -  

Önálló logót és arculatot természetesen csak azoknak a településeknek érdemes készíttetni, amelyek nyomot akarnak hagyni látogatóikban. A mondat ironikusnak tűnhet, de itthon még tényleg sokan nem vették észre: a történelmi címer használata korántsem felel meg napjaink kommunikációs trendjeinek. A logó elsősorban turisztikai szempontból hasznos, de új színt vihet az önkormányzati kommunikációba, sőt (mint arra alább példát is találunk) a helyi identitás, a településhez való kötődés kialakításában is sokat segíthet. 

Kávézó, tele gondolattal

2012.03.20. 15:03 - Tolnai Zsuzsi

Az elmúlt három hónapban 25 művész dolgozott azon a projekten, ami a London észak-nyugati részén fekvő Willesden Green városrész újraélesztéséért indult. 25 tervező 25 üzlet megújításában vett részt, köztük Robin Howie, aki a Food for thought kávézónak készített látványos új arculati tervet.

 - Robin Howie

Budapest új turisztikai-arculata: Szívesség

2012.03.12. 10:03 - hg

Nemrég foglalkoztunk Budapest új turisztikai arculatával, amelyet a 2011 elején rendezett, meghívásos pályázatot követően idén februárra véglegesített a használatban a budapestinfo.hu. A nyertes pályamunka tervezője, Vizi Balázs (Moire Media) ezt követően rendelkezésünkre bocsátotta a teljes anyagot, amelyet alább az eredeti koncepció szövegével együtt közlünk.

Budapest új turisztikai logója, a Moire Media munkája -  

Előzmények:
2010 végén döntés született arról, hogy szükség van a Főváros egységes és új turisztikai arculatának elkészítésére. Cél, hogy a főváros turisztikai cége (BTDM Nonprofit Kft.) egységes megjelenés , a Főváros pedig egy modern és minden szempontból versenyképes turisztikai brand alatt, egységes vizuális arculattal képviselhesse a város turisztikai és kulturális értékeit, ezért tervezői pályázatot írtak ki. A hivatal a marketingstratégiáját alátámasztó vizuális arculattal kapcsolatos elvárásait, az alábbiak szerint fogalmazta meg.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem