artemide

tag: artemide

Szembarát munkahelyek

2010.01.22. 16:01 - tukesz

Életünk jelentős részét a munkahelyen töltjük, többnyire nem megfelelő fényviszonyok között. A Rio Lámpastúdió jóvoltából átvettük, mire kell figyelni az energiatakarékos, illetve egészséges irodai világítás kialakításánál, és még jó példákat is hoztunk.

irodaház, világítás, világítástechnika, szem, fény, fáj, villog, artemide, rio, állítható világítás, süllyesztett világítás - © Artemide, Rió Lámpastúdió

A Párisi Nagyáruház fényei

2010.01.04. 11:01 - hg

Befejeződött Budapest egyik legszebb műemléki épületének rekonstrukciója. A Párisi Nagyáruházat az ORCO beruházásában állították vissza eredeti fényébe, kiegészítve kortárs építészeti elemekkel. Az épület világítását a Be light Kft. szállította.

A Párisi Nagyáruház, azaz Goldberger Sámuel textilgyáros áruháza 1911-ben nyílt meg, és akkoriban a főváros első modern nagyáruháza volt. Az egykori Terézvárosi Kaszinó helyén álló Párisi Nagyáruház tervezője Sziklai Zsigmond, kivitelezője pedig Petschacher Gusztáv volt. A szemet gyönyörködtető együttes – megelőzve korát - egylégterű épület volt, mintegy ötemeletnyi magas, üveggel fedett udvarral, üvegfalú, tükrös felvonókkal. Tetejére kilátósétányt építettek, a belsőt pedig Lotz Károly freskói díszítették. A harmincas években, Kozma Lajos tervei szerint új részt építettek a Párisi Nagy Áruházhoz. A második világháború után Divatcsarnok néven működött tovább.

párisi nagyáruház, divatcsarnok, be light, világítás, alexandra - © be light

Piros pont az Artemide-nek

2009.10.21. 21:10 - hg

 -

A piros pont egyet jelent a kiváló minőséggel és a szakmai körökben elismert designnal. A Red Dot Design Awards egy nemzetközileg ismert, elismert pályázat, mely keretében a top designt díjazzák, mégpedig piros ponttal. Az 1955- ös alapítású piros pontokat osztó design díjátadót a Design Zentrum Nordrhein Westfalen szervezi Essenben, Németországban. A 2009-es díjra 49 ország 3231 vállalata nevezett a különböző kategóriákban.

Kortárs design a kaliforniai borászatban

2009.10.13. 09:10 - hg

 - Uxus

Szokatlan környezetbe helyezte az amszterdami Uxus Design a Foscarini 2007-es kollekciójának néhány darabját. Az Atelier Oï által tervezett szalmabábukra emlékeztető Allegretto lámpák egy kaliforniai borászat pincéjének boltíveiről lógnak a borvacsorák és borkóstolók helyszínéül szolgáló asztal fölé. A Napa-völgyben megtalálható Merus borászat fahordós pincéje a holland enteriőrtervezőknek köszönhetően jobban hasonlít egy Michelin-csillagos étteremre, mint egy átlagos pincészetre.

 - Uxus

Interaktív gyöngylámpa

2009.10.13. 09:10 - hg

 - Rosalie de Kruyf

A gyermeki látásmód inspirálta Rosalie de Kruyf-t, a hatalmas gyöngyfüzérre emlékeztető világítótest tervezőjét. A csoda, a túlzás, a fantázia, a céltalanság és az ismétlődés jellemzi a JewelXLery-t, ami szabadon formálva játékos táncot jár a szobában. A túlméretezett gömbök bárhogyan kanyarinthatók, a végtelenségig bővíthető gyöngylámpa így sosem lesz unalmas. Szokatlan megoldás, hogy a lámpatest csak akkor világít, ha mozgásban van, de képzeljük csak el, milyen szórakoztató interakciót jelent ez egy társaságban, és mint tudjuk, a divat és a design olykor áldozatot követel.

Egy mohamedán pinceépítész itthon

2009.09.28. 12:09 - hg.hu

Heimann Zoltán nevét minden borkedvelő ismeri, ám azt még a lelkes borospince látogatók közül is viszonylag kevesen tudják, hogy Szekszárdtól Egeren át egészen a Balaton-felvidékig a legtöbb bontott téglás, jellegzetes boltíves, kupolás, gótikus elemekkel díszített pincék a borász bátyjának, Heimann Ferencnek a remekművei. Utánajártunk, hogyan lesz valakiből sztár pinceépítész, és hogy mi a jó borospince titka.

 - Heimann Ferenc - Bodri pincészet

Hg.hu: Rengeteg pincét tervezett már, hogy kezd hozzá egy adott pince megálmodásához?
Heimann Ferenc: Természetesen a tulajdonosok, megrendelők igényei alapján, de aztán menetközben nagyon sok minden változik. Mert mi van, ha holnap a homlokomra csapok, hogy ezt inkább nem is így kéne csinálni. Ott volt például Lojziék nagyterme. Betettem három keresztboltozatot, de közben elnevezték lovagteremnek. Amikor ezt meghallottam, beugrott a gótika, és végül így lett olyan amilyen.

Burád bírod?

2009.09.22. 13:09 - tukesz

Otthonunk optimális világításának kialakításakor nagy szerephez jutnak a helyi megvilágítást biztosító olvasó -és állólámpák. Egy kellemesen kialakított belső tér hangulatát ezek a fények biztosítják, sőt a jó helyen elhelyezett helyi fényforrásokkal kiemelhetjük a lakás érdekesebb részleteit. Hogy hány lámpára van szükség, az természetesen függ a természetes fényadottságoktól, otthonunk berendezésétől, az általunk végzett tevékenységektől és a dugaljak számától is.

 - Pipe állólámpa  © Artemide - Rió lámpa Stúdió

Itthon is megvásárolhatók a világhírű lámpák

2009.09.01. 20:09 - hg.hu

Az Artemide Group 1959 óta törekszik arra, hogy az ember szolgálatába állítsa a fényt, mindezt úgy, hogy lámpái illeszkedjenek az egyén igényeihez, azok variálhatók, változatos színűek, a mindennapok során pedig használhatók legyenek. Ennek megteremtésére fiatal cégekkel, elismert kortárs építészekkel, tervezőkkel, és még ismeretlen fiatal tehetségekkel dolgozik együtt, akik kreativitásukkal, egyéni látásmódjukkal járulnak hozzá  ahhoz, hogy az Artemide kollekciója olyan egyedi darabokkal bővüljön, amik nemcsak a nemzetközi formatervezés világában aratnak nagy sikert, de a hétköznap embere számára is elérhetők, szerethetők. Az Artemide világítástechnikai újdonságai a magyar vásárlók számára is elérhetők – ezúttal ezek közül szemezgettünk.

 - Artemide Talak

Hajlítható világításé a jövő

2009.07.29. 15:07 - Sturm Dóra

 - © Philips

Még a hagyományos LED világítás sem terjedt el túlságosan a háztartási felhasználók körében, de máris megjelent az újabb fejlesztés, az organikus LED. Amerikai egyetemi kutatók tizenhárom éves munkája van a szerves fénykibocsátó dióda mögött, ami várhatóan hamarosan forradalmasítja a belső terek világítását. 

Ross Lovegrove ikonikus angyal lámpája

2009.07.23. 10:07 - hg

Az organikus formáiról híres Ross Lovegrove és az Artemide kollaborációjának következő állomása a Cosmic lámpacsalád. A korábbi években megjelent Mercury mennyezeti lámpa és csillár valamint a Solar Tree tervezői elvei a Cosmic Leaf, a Cosmic Angel és a Cosmic Ocean esetében is érvényesek.

 - Cosmic Angel - © Lovegrove

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem