Először a fa előtt lesben álló farkast végeztem ki, egyszerűen letéptem a fejét, majd a fenyőfán csiripelő kismadarak következtek. Már a vadász mozgatható puskájának leszakításán is túl voltam, amikor hozzáláttam nagymama házának szétcincálásához, hátha az előugró ajtó és ablakok mögött valami még izgalmasabbat találok. Csalódnom kellett, a síktól elváló képek mögött nem várt semmi extra vagy plusz kaland, csupán a hófehér papír. Mi lett volna, ha egy még látványosabb térbeli mesekönyv csábít felfedezésre gyerekkoromban? Rálelhettem volna egy gondosan elrejtett, hálószobatitkokat leleplező darabra vagy kaphattam volna olyat is, amely mindörökre elveszi a kedvem az ilyen jellegű könyvek hajtogatásától. Annyi bizonyos, hogy a gyerekszobában mind ugyanúgy végezte volna, mint hajdan a Piroska és a farkas, Vojtech Kubasta, cseh illusztrátor pop-up mesekönyv sorozatának remeke.
A térbeli könyveknek egészen a 19. század közepéig nem az ifjúság volt a célcsoportja. A széles társadalmi körben elterjedt vélekedés a gyermeki értelem nem-létezéséről a 18. század közepéig tartotta magát, és szó sem lehetett holmi pusztán szórakoztatni vágyó gyermekirodalomról, didaktikus erkölcs-mesék és kiábrándítóan egyhangú képanyagaik nevelték bele az illemet a legkisebbek fejébe. A gyerekkorunkban csak hajtogatós vagy nyitogatós könyvnek nevezett pop-up-ok kezdetben a felnőtt társadalom igényeit szolgálták ki, és valóban a hajtogatás, nyitogatás, forgatás volt lényegük.
