beleznay éva

tag: beleznay éva

Fenntartható építészet és design - konferencia a FUGÁ-ban

2011.09.09. 09:09 - hg

Mit is nevezünk fenntartható építésnek? Hogyan mérhetjük ennek kritériumait? Ezekre a kérdésekre adott választ a 2011. szeptember 8-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban megrendezett workshop, ahol a DGNB bemutatása mellett három magyar építész, illetve designer előadását is meghallgathatták az érdeklődők.

A Német Fenntartható Építés Egyesülete konferenciája a FUGÁ-ban - Kép © Green Press

Kontroll nélkül a főváros építészete?

2011.01.18. 15:01 - Kovács Dániel

Nem jut pénz a Fővárosi Tervtanácsra Budapest 2011-es költségvetési koncepciójában, amelyet január 12-i rendkívüli ülésén tárgyalt és fogadott el a Fővárosi Közgyűlés. Ez azt jelenti, hogy a főváros elveszítheti az egyetlen eszközt, amellyel befolyásolhatta a területén megvalósuló építészeti beruházások színvonalát. Az előzetes kontroll mellett az utólagos elismerésről is lemondana a városvezetés: lenullázták a Budapesti Építészeti Nívódíj költségvetését is.

2010-ben Tervtanács elé került fővárosi beruházások: a Nyugati átépítése, a Szépművészeti bővítése, a Bécsi utcai Új Városközpont - Kép © hg.hu

2010-ben Tervtanács elé került fővárosi beruházások: a Nyugati átépítése, a Szépművészeti bővítése, a Bécsi utcai Új Városközpont.

Nem igyekezett színesre festeni Tarlós István a főváros 2011-es költségvetési koncepcióját a közgyűlést követő sajtótájékoztatón, inkább leszögezte: mindenhol megszorításokra lesz szükség, amik „mindenkinek fájni fognak”. Az intézkedések a főváros építészettel és városfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységeit is érzékenyen érintik. A Főépítészi iroda tavalyi, 63 millió forintot meghaladó költségvetését a tervezet 57 millióra csökkenti, és ügykörét (az Önkormányzati törvény 8. paragrafusában megfogalmazottakhoz híven) kizárólag a kötelező feladatok ellátására, azaz a Fővárosi Szabályozási Kerettervek készítésére és felügyeletére szűkíti. Minden más ügyet, amely „terjedelemben és színvonalban meghaladja a jogszabályban előírtakat”, illetve „önként vállalt feladat, amelyre nincs érvényes szerződés”, a koncepció lenulláz. Így nem jutna pénz 2011-ben az eddig a Főépítészi iroda által felügyelt fővárosi tervtanácsra, a Városrehabilitációs Programra, a Városfejlesztési Koncepció felülvizsgálatára, illetve Budapest Főváros Integrált Városfejlesztési Stratégiájának felülvizsgálatára (ezekre tavaly 31, 1 milliót irányoztak elő), sem a Budapest Építészeti Nívódíja pályázatra (ez a felsőoktatási intézményeknek jutatott támogatással együtt tavaly 11,454 milliót emésztett fel).

A CET, most

2010.03.13. 15:03 - hg

A tervek szerint 2010 novemberében nyílik meg a CET Budapest, a főváros legújabb szórakoztató-kulturális létesítménye. Az építkezés helyszínén jártunk, ahol az újságírókat és Budapest ugyancsak megjelent, napokon belül leköszönő főépítészét a beruházó Porto Investment képviseletében John Benfold és Márton Imre tulajdonosok kalauzolták.

Az épülő CET Budapest a Duna túloldaláról - Kép: hg.hu

A 19. században emelt Közraktárak régóta kihasználatlanul pusztuló épületegyüttesének helyén egy évvel ezelőtt kezdődött az építkezés, amely a tervek szerint Budapest egyik fő turisztikai és kulturális attrakciója lesz a jövőben. Az épület magánpénzből készül, de a területtel együtt a főváros tulajdonában marad, és hozzá kerül a bérleti díj is; a beruházónak 35 évig a működtetési jogok járnak, valamint az önkormányzat által fizetett szolgáltatási díj. Ennek mértéke az első nyolc évben a beruházás sikerességétől függően változhat, azt követően fix.

Érdekek és konfliktusok Budapesten Beleznay Éva szemével

2010.01.27. 09:01 - hg

„…tiltakozom a rendszer lehetetlensége ellen, amely partnerség helyett ellenségeket gyárt, a problémák megoldása helyett nap mint nap újabb problémákat kreál.” A lemondott budapesti főépítész, Beleznay Éva nyílt levele az Építészfórumon olvasható.

 - Kép © John Fraissinet, flickr.com

Lemondott Beleznay Éva budapesti főépítész

2010.01.22. 09:01 - hg

Csütörtökön aláírták Beleznay Éva, Budapest főépítészének felmondását, így a három éve kinevezett tisztségviselő a mai naptól két hónapos felmondási határidejét tölti – tudta meg az Index. A gesztus meglepetésként érheti a szakmát, hiszen az eredetileg megbízott főépítészként dolgozó Beleznay idején több nagy volumenű fejlesztés indult el (például a Városháza Fórum vagy a Belváros új főutcája), és maga a főépítész is nemrég kezdett új szakmai kommunikációs fórumba a FUGA pódiumbeszélgetéseivel.

 -

Zöldhomlokzat, klímaváltozás és a Ferenciek terének átalakulása

2010.01.18. 11:01 - hg

A FUGA e heti legjelentősebb programja a kétnapos kötelező szakmai továbbképzés. De érdekesnek ígérkezik a klímaváltozásról szóló beszélgetés, az európai városépítészetről szóló könyv bemutatója, és továbbra is várja a közönséget Beleznay Éva, valamint Cselovszki Zoltán.

 - Kép © hg.hu

Utcabútor és köztér a BudapestBerlinSzalonon

2009.12.15. 16:12 - hg

Utcabútor, graffiti, újságospavilon, alkalmi díszítés – a köztereken tűnő művészi megnyilvánulás a legváltozatosabb formákat öltheti. Valami azonban mindenképp közös: az észrevétel, az értelmezés, nem egy esetben a használat iránti vágy kifejeződése. De szükségessé teszi-e ez az igény a művészetet a városi térben? Ezt a kérdést feszegetik a következő BudapestBerlinSzalon alkalmával a beszélgetőpartnerek, akik egytől egyig a budapesti közterek át- és újraformálásával foglalkoznak.

BudapestBerlinSzalon 2009. december 16. - Kép © BBLU

Erdély Miklós és Budapest alakuló alvárosközpontjai a FUGÁ-ban

2009.12.07. 14:12 - hg

Hétfőn nagy vita várható Budapest tervezett alvárosközpontjairól, Beleznay Éva koordinálásával. Kedden Zsolnay-kerámia és humángenomika, csütörtökön a Budapesti Építészeti Nívódíj jövője a téma a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

 - Kép © hg.hu

Beindul a köztér-diskurzus

2009.12.04. 14:12 - hg

Utcabútor, graffiti, újságospavilon, alkalmi díszítés – a köztereken tűnő művészi megnyilvánulás a legváltozatosabb formákat öltheti. Valami azonban mindenképp közös: az észrevétel, az értelmezés, nem egy esetben a használat iránti vágy kifejeződése. De szükségessé teszi-e ez az igény a művészetet a városi térben? Ezt a kérdést feszegetik a következő BudapestBerlinSzalon alkalmával a beszélgetőpartnerek, akik egytől egyig a budapesti közterek át- és újraformálásával foglalkoznak.

 - Kép © BBLU

Kavicsszínház, információs talkshow és nagy csapat főépítész a FUGÁ-ban

2009.11.30. 11:11 - hg

A héten akár Demszky Gábor főpolgármesterrel is összefuthatunk a FUGÁ-ban Budapest Építészeti Nívódíjának átadásán. A más ínyencségekre vágyókat minden nap más program, többek közt édességműhely várja.

 - Kép © FUGA

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem