betű

tag: betű

Tipográfia 4D-ben

2012.03.14. 10:03 - Tolnai Zsuzsi

A barcelonai LoSiento grafikai stúdió fő jellemzőjévé vált, hogy nem ismer lehetetlent, ha papírról van szó, és nem áll meg két dimenzónál. Az öt fős tervezői csapat rengeteg három dimenziós tipográfiája és grafikája után most elkészült az első négydimenziós ábécéjük. A terv Gerard Miró nevéhez fűződik, és a lényege az, hogy a betűt a térben több oldalról is el tudjuk olvasni.

 - © LoSiento

Háborúznak a magyar grafikusok

2012.03.07. 14:03 - ginterzsófi

Egy háború, amiben a lájk a fegyver, az internet a harcmező, az ábécé betűivel vívják a csatákat, az ellenfelek pedig eközben barátságos szakmai vitákat folytatnak. Meglepően hangzik, pedig van ilyen: a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának elnökségi tagjaként Halasi Zoltán grafikus tavaly decemberben hozta létre a küzdőteret, a MATT FontFront facebook csoportot, amelyhez azóta már több mint 340 grafikus csatlakozott.

 - MATT FontFront

A FontFront játék lényege, hogy az önként jelentkező résztvevő párok a jelentkezés sorrendje szerint megkapják az ábécé soron következő betűjét, és miután mindkét fél elkészítette a saját grafikáját, a FontFront facebook oldalára feltöltött betűtervekre a következő páros feltöltéséig, három napig lájkokkal szavazhatnak a többiek.

Optypo: kurzusheti feladatból sikersztori

2012.02.13. 13:02 - hg

Megvásárolható produktum született Jekli Ágnes, a MOME tervezőgrafikus hallgatójának kurzusheti munkájából. Sőt: az Optypo az első magyar munka, amelyet a 2008-ban alapított, jónevű tipóáruház, a HandMadeFont forgalmaz

Jekli Ágnes: Optypo - Kép © Jekli Ágnes 

Elpárolgó mozgó betűk

2011.09.13. 18:09 - ginterzsófi

A betűtípusoknak elsősorban könnyen olvashatónak, nyomtathatónak és sokszorosíthatónak kell lenniük, Ruslan Khasanov orosz designer "Liquid Type"-ja azonban egyik feltételnek sem felel meg, és éppen ettől jó: Khasanov animált GIF-ekből álló ábécéjének vízfestékkel készített folyékony betűi a szemünk előtt formálódnak, majd elillannak, mintha elpárolognának.

 -

Arculat a világ legismertebb építésznőjének

2011.09.13. 11:09 - hg

Saját betűtípust és új honlapot is kapott nemrég Zaha Hadid. A brit Greenspace tervezte arculat egy igencsak elhasznált, a 2000-es évek első felében alkotott verziót váltott le.

Greenspace: A Zaha Hadid Architects számára készített arculati koncepció elemei - Kép © Greenspace

A 7 grafikusa: Frank Béla

2011.08.31. 09:08 - hg

A hazai tipográfia élvonalbeli alkotóját mutatjuk be sorozatunk e heti epizódjában, aki, bár, leginkább betűtervezőként és tipográfusként határozza meg magát, mostanában főként kereskedelmi grafikával keresi kenyerét. 

A 7 grafikusa: Frank Béla - Kép © Frank Béla

Frank Béla - www.fabergraph.hu

Gimnazistaként tussal és olajjal képregényeket tervezett és festőművésznek készült – ám ez végül elmaradt. Viszont majdnem fizikus lett, és egyéb szakmákban is kipróbálta magát, mielőtt (hosszú kitérő után) visszatért a vizuális kihívásokhoz. A KREA grafikus szakán egy első féléves tervezési feladat után már a tipográfia kötötte le figyelmét, majd a betűtervezés, amivel már önállóan kezdett foglalkozni és manapság ezt tartja az igazi kihívásnak.

Bútorok betűrajongóknak

2011.08.26. 09:08 - ginterzsófi

Justin Lamont melbourne-i designstúdiója, a LifeSpaceJourney megvalósította a tipográfusok, grafikusok, grafománok (és Gutenberg) álomnappalijának ideális bútordarabjait: a betű-dohányzóasztalt és az ábécé-kisszékeket.

 - © LifeSpaceJourney

A brazil fronton előretörtek a Helvetica-fasiszták

2011.08.15. 15:08 - hg

Folytatjuk tudósításunkat a globális tipóháború frontvonalából. Brazil földről a Helvetica-fanok előretörését jelzik. A helyi NOONO designműhely által indított Try Helvetica blog a brazil utcákon fényképezett feliratokat retusálja át, az olvashatóság javításának céljával. Az oldal, amelyre mind több olvasói anyag érkezik, nyílt fenyegetésként értelmezhető a kézi feliratok (és természetesen a Comic Sans hívei) ellen.

Try Helvetica projekt - Kép: Try Helvetica

Betűtípus diszlexiásoknak

2011.07.25. 15:07 - hg

A leírt szövegek felismerésével és értelmezésével küzdők számára tervezett speciális betűtípust Christian Theo Boer holland tipográfus, aki maga részképességzavarban szenved. A twentei egyetem 21 fő részvételével végzett kutatása már be is bizonyította, hogy a Boer által a Helvetica módosításával kidolgozott betű könnyebben olvasható a diszlexiások számára.

A Dyslexie betűtípus evolúciója

Betűk robbantott folyadékból

2011.07.20. 17:07 - hg

Az új technikák különleges eljárásokra adnak lehetőséget olyan, alapvetően hagyományos módszerekkel dolgozó szakmákban is, mint a tipográfia. A Skyrill, amelyet egy testvérpár, Hussain és Ali Almossawi alapított, 3D-technológiával felépített formába töltött, majd szétrobbantott testekből kreált betűsorozatot.

Skyrill: Type Fluid Experiment - Kép © Skyrill

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem