Mint a címből is kitűnhet, a március 5-én rendezett Magyar Építészek III. Világtalálkozója kissé túltengett a fontosabbnál fontosabb témákban, ami a szervezőket is érezhetően gondolkodóba ejtette. A rendezvényt végül az előadók mentették meg; kár, hogy nem túl kedvező pozíciója a sztárépítészektől roskadozó Nemzetközi Építészkongresszus „felvezetőjeként” csak félházat eredményezett az Olasz Kultúrintézet Ybl Miklós tervezte, grandiózus nagytermében. (A cikket Észak-Csepel olimpiai fejlesztésének látványterveivel illusztráltuk.)
Mintha senki sem tudná pontosan, kit is vártunk a Magyar Építészek Világtalálkozójára; legalábbis ez derült ki a délelőtti szekció egyértelműen bemelegítésnek ható előadásaiból. Ritoók Pál, a Magyar Építészeti Múzeum munkatársa a hazai építészettörténet válságairól és megoldásairól beszélt, érezhetően inkább a külföldi közönségnek – hiszen a sorokban több neves külföldi szakember ült. De hogy ők mit szóltak, amikor a levezető szereppel megbízott Pálffy István (Brad Pitt magyar alteregójaként az építész-műsorvezető évek óta bevetésre kerül építészeti rendezvényeken) az „1300 éves múltra visszavezethető magyar barantával” példálózott az olimpia kapcsán, vagy dr. Károlyházi Frigyes (ELTE Elméleti Fizikai Tanszék) a Thalész-tétel fontosságát bizonygatta, klasszikus iskolai tábla, kréta és szivacs segítségével, azt szerencsére nem tudtuk meg.
