csiszolás

tag: csiszolás

Színkommandó a rozsda ellen

2010.11.24. 17:11 - Chilembu Krisztina

A teraszon található három hordóra eddig nem fordítottunk túl sok figyelmet, pedig sokat hozzátesznek a kinti „lounge” hangulatához. Hamutartóknak és kávéscsészéknek adnak helyet, jó időben asztalként funkcionálnak a meetingeken, és persze a grillpartikon is hasznukat vesszük. Eredetükről sajnos nem tudunk sokat, már akkor itt voltak, amikor a cégünk ideköltözött. Kihasználtuk a szokatlanul meleg novemberi délelőttöket, és elhatároztuk, hogy átfestjük a szebb napokat is látott hordókat.

A terasz faburkolatát védőfóliákkal terítettük le, utóbb kiderült, hogy ezt nagyon bölcsen tettük. Mivel játszóruhát nem hoztunk, beszereztünk néhány egyszer használatos védőoverallt és gumikesztyűt. Az öltözékkel sikerült feldobni a kollégák napját is, a szomszédok pedig azt találgatták, milyen titokzatos járvány miatt tartózkodunk fehér védőruhában a teraszon.

Kifestő felnőtteknek

2010.10.27. 16:10 - Czvitkovits Judit

A nagy változásokhoz olykor nem is kell olyan sok. Egy vidéki kis óvoda esetében elég volt pár kezdeményező óvónéni, egy tucat lelkes szülő és egy festékgyár ahhoz, hogy az ovi kis lakóit hétfőn egy felújított és színes játszótér fogadja. Október 23-án reggel a szülők és óvónénik smirglipapírt és ecsetet ragadtak, hogy a törpék mindennapi munkaeszközeit - a falovacskát, a famozdonyt, a mérleghintát, a csúszdát és kisszékeket - felújítsák.

A Győr-Moson-Sopron megyei fertőszentmiklósi óvoda életében nem mindennapi eseménynek lehettünk tanúi a hétvégén: négy óra leforgása alatt néhány óvónéni és jó pár lelkes szülő, az AkzoNobel által felajánlott termékek, Sadolin Plus, Sadolin Superdec és Hammerite segítségével, újjávarázsolta az elkoptatott és az időjárás által sem kímélt kültéri fa játékokat, és a termekben található rozsdásodó kisszékeket.

Harc a falfirkákkal

2009.04.02. 13:04 - Czvitkovits Judit

A graffitik eltávolítása, a beszínezett falfelületek megtisztítása ördögi kör, a ma eltávolított rajz holnap egy másik épület falain díszeleg majd, és új festményt kap a ma megtisztított felület. A tulajdonosok és hatóságok elkeseredett harcot vívnak a falfirkászokkal szemben, ezt mutatja azoknak a technológiáknak a palettája is, amik kimondottan a graffitik eltávolítására születtek. Nemoda Ferenc építész segítségével összeszedtük, milyen technikákkal vehetjük fel a harcot az otthonunk falát borító színes stigmákkal. 

 -

Előzze meg a bajt!

A falfirkák ellen a térfigyelő kamera mellett egyetlen megoldás létezik, ha az épület záró felületét egy speciális – színtelen - anyaggal bevonják, ami nem engedi, hogy a színes festék megkössön, megtapadjon, a falfirka ennek köszönhetően elkenődik, megfolyik, a felületek tisztíthatókká és védetté válnak. A védőbevonatok egyik fajtája a homlokzatimpregnálásból jól ismert vizes szilikongyanta-emulzió, amelyhez némi szerves viaszt adagolnak, így a kezelt felülethez nem tapadnak jól a különböző festékek és szennyező anyagok, a graffiti pedig meleg vízzel, nagy nyomáson könnyen eltávolítható – a megtisztított felületre azonban újra fel kell vinni a védőréteget.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem