csomay zsófia

tag: csomay zsófia

"Nem nőnek való"? Építésznők Magyarországon

2011.07.21. 10:07 - hg

Cikkünk első részében napjaink legfontosabb külföldi építésznőivel foglalkoztunk. Míg Zaha Hadid, Odile Decq vagy épp Kazuyo Sejima neve akár az építészet iránt érdeklődő hazai olvasónak is ismerős lehet, addig itthon nagyon kevés építésznő szerepel a sajtóban, jelenlétük a férfiakhoz képest voltaképpen virtuálisnak tekinthető, és alacsony arányuk is csak az elmúlt két-három évtizedben indult növekedésnek.

Pécsi Eszter, V. Pázmándi Margit, Z. Halmágyi Judit és Mináry Olga -

Pécsi Eszter, V. Pázmándi Margit, Z. Halmágyi Judit és Mináry Olga

A helyzetről sokat elárul, hogy Merényi Ferenc A magyar építészet története 1867-1967 című, 1970-ben megjelent könyvében a több mint félezer illusztráció és a hozzájuk kapcsolódó, ennél is több építésznév között mindössze 9 női név szerepel. Ha ezeknek a neveknek kicsit jobban utánanézünk, az magyarázatot kínál a helyzetre is. Egy részük, például Sasvári Edit vagy Kovács Zsuzsa alapvetően belsőépítészként dolgozott – utóbbi például az 1939-ben elkészült budapesti Mocca eszpresszóval szerepel a könyvben, és azt is megtudhatjuk róla, hogy a háború után gyógyszertárak típusberendezésével, illetve a kisméretű konyhák tömeggyártásra alkalmas berendezésének tervezésével foglalkozott. Más építésznők pályafutásáról már nevük is sokat elárul: a könyvben egy jól sikerült budapesti raktárépülettel szereplő Cs. Juhász Sára családnevének első fele nála komolyabb szakmai pályát befutó férjét, a templomépítészként komoly hírnévre szert tevő Csaba Lászlót takarja.

Nemzeti Tető, Nemzeti Metszet, Nemzeti Uzsonna

2010.03.23. 14:03 - hg

Aki azt gondolta, hogy a megépített és lebontott tetők, tervpályázatok, egyénileg kezdeményezett tervek, közösen kibővített álombéli kalandparkok, illetve felkérésre készült terv-alternatívák után a 2009 őszi pályázat végre megnyugtatóan rendezte a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely jövőjét, természetesen tévedett. Beszámoló a Kortárs Építészeti Központ Tálaló programsorozatának március 18-i estjéről.

 - Kép © Magyar Építész Kamara

Mindenekelőtt: ez a nemzeti emlékhely nem is Nemzeti Emlékhely. Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke kifejtette: a magyar jogrend egyetlen ilyen helyszínt ismer, mégpedig a budapesti Hősök terét. Ez ugyan nem tisztázta, hogy az emlékhely fogalma mit is takar, de ahogy a ritkán hozzászóló, viszont rendre az este legfontosabb kijelentéseit elmondó székesfehérvári történész, Demeter Zsófia megjegyzéséből kiderült: “...egy példánk van, most próbálunk egy másikat csinálni.”

Terítéken a székesfehérvári Nemzeti Történelmi Emlékhely

2010.03.16. 11:03 - hg

A Kortárs Építészeti Központ “Tálaló” című, kiemelt építészeti közberuházásokról, városfejlesztési projektekről szóló nyilvános havi vitasorozatának második alkalma a székesfehérvári Nemzeti Történelmi Emlékhelyet járja körül. A program 2010. március 18-án, csütörtökön 19 órakor lesz az Iparművészeti Múzeumban; a meghívott vendégek között a nemrég rendezett tervpályázat nyertese, Csomay Zsófia és Mezős Tamás, a KÖH elnöke is szerepel.

 - Kép © Magyar Építész Kamara

Szelet helyett kocka

2009.11.06. 09:11 - Kovács Dániel

Eredményt hirdettek a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely, azaz a Szent István alapította bazilika romkertjének átalakítására kiírt pályázaton. Bár az ötletpályázat mivolta semmire sem kötelezi a tulajdonost, azaz korántsem biztos, hogy a díjazott tervek jelen formájukban megvalósulnak, a végeredmény már most legalább annyira megosztja a szakmát és a nagyközönséget, mint a korábbi, elvetélt próbálkozások a középkori romok élővé tételére.

 - Kép © Magyar Építész Kamara

Csomay Zsófia és Nagy György, azaz a CET Budapest építésziroda nyerte a hétmillió forintos első díjat, és ezzel a jogot a székesfehérvári Középkori Romkert – Nemzeti Emlékhely átalakítására. Kétségtelenül átgondolt és visszafogott tervük legfontosabb elemei a terület szinte teljes, síkban történő lefedése, és a főhajó fölé emelt, beton és színesüveg felhasználásával készült kubus. A terv valóban a legjobbak közé tartozik, elnagyolt és olykor (például a színes üveglencsékkel megoldott felülvilágítóknál) némileg esetlen megoldásaira pedig magyarázatot ad az ötletpályázat mivolta, és persze a rendkívül szűk határidő. Ez azonban azt is jelenti, hogy még korántsem látjuk a lassan évszázada óta tartó alagút végét.

Idén is díjazták az építészet éllovasait

2009.10.06. 10:10 - hg

Az Építészeti Világnap egyik fő eseményeként október ötödikén, a frissen nyitott FUGA Budapesti Építészeti Központban adta át Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter és Fegyverneky Sándor országos főépítész a 2009-es Pro Architectura-díjakat. Az elismerést kiérdemlő öt építmény között akad iskola, lakóház, fürdő és park is; a díj nagy nyertese Veszprém, ahol két házat is elismertek.

2009-ben Pro Architectura-díjban részesült:

Lukács András, Vikár András, Gaschler Gábor: A Graphisoft Park M épülete - Kép © Graphisoft Park

Lukács András, Vikár András DLA és Gaschler Gábor a Graphisoft Park „M” épületének környezetbe illeszkedő, de határozottan egyedi karaktert mutató megformálásáért;

Zárt objektum: az épülő Corvin Sétány

2009.08.25. 20:08 - Kovács Dániel

Zárt objektum. Ezzel az indokkal terelgette el a hg.hu fotósát a Corvin Sétány két szűkszavú, de annál magabiztosabb termetű őre a drótkerítés mellől. Költő sem foglalhatta volna össze szebben a formát öltő épületegyüttes lényegét. Bár mint a félig kisminkelt hölgyet, úgy az építés alatt álló házat sem való kritikával illetni, nem tudjuk megállni, hogy ne villantsunk fel néhányat a közterület bebóklászásán tett észrevételeinkből. Már csak azért is, hogy később, az átadásnál lehessen örülni.

 - Fotó © hg.hu

A Corvin-Szigony projekt ötlete még 1997-ben született, a „Közép-Európa legnagyobb belvárosi rehabilitációs projektjeként” számon tartott építkezés méretei mostanra kezdenek kivehetővé válni. A megvalósításhoz 1100, többnyire rossz állapotú, komfort nélküli lakásból költöztették ki az embereket; az első épület alapkövét 2006-ban rakták le, a bontások ez év végére fejeződnek be. Ekkorra elkészül a moziépülettől a Nagytemplom utcáig tartó, 350 méter hosszú sáv egésze. Ez magában foglalja a Corvin Atrium nevű bevásárlóközpontot, a felette elhelyezett irodákat, valamint két lakótömböt. A területen már működik egy iroda- és egy lakóház, de megkezdődött egy következő tömb lakásainak értékesítése is.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem