díj

tag: díj

Csavarga Rózsa az év belsőépítésze

2012.05.17. 14:05 - hg

Csavarga Rózsának ítélte a zsűri Az év belsőépítésze díjat 2012-ben, a MOM Kulturális Központban végzett munkájáért. A szakmában közismert tervező a második az 1998-ban alapított díj történetében, aki másodszorra nyeri el azt: 2002-ben ugyanis már elnyerte a Volán Tefu Rt. Cserje utcai székházának és a Művész utcai volt Karády-villa belsőépítészetéért. Az elismerés aranyozott bronz emlékplakettel és egymillió forintos jutalommal jár, amelyet Csavarga Rózsa május 15-én vett át a MOM Kulturális Központban rendezett ünnepségen.

Laki Péter és Csavarga Rózsa Az év belsőépítésze 2012 díjátadón - Kép © Az év belsőépítésze 

A MOM Kulturális Központ újjászületését korábban a hg.hu is bemutatta. A többmilliárd forintos beruházás generáltervezője a Firka Építész Stúdió, amelynek nem csupán a történelmi, Dávid Károly tervei alapján 1951-re elkészült kultúrház felújítása jutott feladatul, de az új, háromszintes, süllyesztett bővítés tervezése is. Utóbbiban parkolóház, étterem és rendezvényközpont kapott helyet, akár 500 fő befogadására is alkalmas konferenciateremmel.

Agyalj rajta: megvannak az eredmények!

2012.05.11. 12:05 - hg

Három győztest hirdettek csütörtökön, május 11-én az 1359 cm³ - Agyalj rajta! játéktervezési pályázaton, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem auditóriumában. Az Országos Főépítészi Iroda támogatásával megrendezett pályázat kétmillió forintos fődíját a Rubik Ernő vezette zsűri döntése alapján a Build&Lead, egy táblagépekre fejlesztett különleges közösségépítő stratégiai játék kapta. A MOME és a hg.hu 400-400 ezer forintos különdíjakat adott át, előbbi a Tactile nevű fejlesztésnek járt, az utóbbi az AXYZ kártyajátéknak.

Az erLab győztes csapata az Agyalj rajta! díjátadóján - Fotó: Ráday Péter

Az erInnovations győztes csapata a díjátadón. Fotó: Ráday Péter

„Hopp, megettél! Konkrétan.” Magunk sem gondoltuk volna, hogy Rubik Ernő erre képes, de csupa jószándéktól vezérelve felfalta Tóth Krisztiánt, a Carnation vezetőjét az Agyalj rajta! zsűrizésén, két nappal a díjátadó előtt. Az ominózus eset idején egymás ellen játszottak a Build&Lead-del, amiről azonban még egyikőjük sem sejthette, hogy csakhamar a pályázat nyertesének nyilvánítják. Vagy talán mégis: a döntőbe került 19 játék között ugyanis hamar kialakult az a szűk mezőny, amely valóban foglalkoztatta a zsűritagokat – igaz, teljesen különböző okokból. Volt, amelyiknél a gondosan tervezett, tetszetős külalak, másutt a játékszabályok furcsasága kötötte le a figyelmet, de akadtak olyanok is, ahol mindezzel együtt kevésnek bizonyult a szándék.

Taroltak a magyarok a Hiiibranden

2012.05.07. 11:05 - hg

Számos magyar sikert hozott a Hiiibrand nemzetközi tervezőgrafikai designverseny: összesen nyolc magyar hozott haza díjakat 11 különböző munkával. A díjazottaknak, akiket alább mutatunk be, ezúton is gratulálunk!

Hiiibrand 2011 - Korolovszky Anna: Az Eklektika Resto arculata -  

Korolovszky Anna: Eklektika Resto

A Hiiibrand 2011-en szakmabeliek és diákok külön nevezhettek, három-három kategóriában: arculat, logó és csomagolás. Az egyes kategóriákban fődíjast, arany-, ezüst- és bronzérmest választott, valamint dicséretet is osztott a szakmai zsűri, amelynek brit, argentin, orosz, amerikai és hongkongi tagjai voltak. A zsűri tagjai a diákok között személyes kedvenceket is választhattak – ilyen elismerés is jutott egy magyar indulónak. A számos elismerést az indulók nagy száma indokolja: a Hiiibrand.com-ra több mint 1100 munkát töltöttek fel.

Erdélytől a Károly körútig

2012.04.28. 11:04 - Kovács Dániel

Mi a közös a gödöllői királyi kastély parkjában, a Károly körút rekonstrukciójában, Salgótarján főterében és a Mikes-család visszakapott zabolai kastélyának környezetében? A tájépítész: Fekete Albert, aki tervezői tevékenysége mellett oktatóként és kutatóként végzett munkája elismeréseként is értékelheti a 2012-es Az Év Tájépítésze díjat. Az idén alapított elismerést a FUGA Budapesti Építészeti Központ nagytermében adták át április 26-án.

A FUGA nagytere 2012 áprilisában, Az Év Tájépítésze díjátadóján - Fotó: Glázer Attila 

Az Év Tájépítésze 2012 díjának átadó rendezvénye. Fotó: Glázer Attila

Ahhoz képest, hogy kicsi szakma a tájépítészé, a FUGA zsúfolásig megtelt csütörtök este – és ezt nehéz lenne a jelen lévő rokonokra fogni. Igaz, ami igaz, mindenki eljött, aki számít, a szakma 93 esztendős doyenjével, Mőcsényi professzorral az élen, aki rövid expozéjában felvázolta a hazai tájépítészet viszontagságos évtizedeit és többször is összefogásra buzdította a jelenlévőket. Az est másik neves vendége Nigel Thorne, az Európai Tájépítészek Szövetségének (EFLA) elnöke és a Tájépítészek Nemzetközi Szövetségének (IFLA) alelnöke volt – ő a hazai helyzetből szerencsére keveset érzékelhet, így üdvözölte a hamarosan a világszervezet részévé váló hazai szövetséget.

Nemzetközi elismerés Pannonhalma zarándokkápolnájának

2012.04.23. 11:04 - hg

47 országból 825 résztvevő és 1750 projekt, húsz kategóriában – röviden ez az AIT építészeti folyóirat által hirdetett globális építészeti és belsőépítészeti díj, az AIT Award pályázatának idei mérlege. És egy magyar kategóriagyőzelem: a szakrális épületek között ugyanis első díjjal ismerték el a pannonhalmai Szent Jakab Zarándokház és Kápolna együttesét, Czigány Tamás, Papp Róbert és Cseh András munkáját.

A Szent Jakab Zarándokház és Kápolna Pannonhalmán - Kép © CZITA Építésziroda 

Saját kategóriájában a CZITA Építésziroda pannonhalmi munkája a svájci Uetikon am See Ferences templomközpontjával (Marques AG), valamint az ausztriai Hoffgarten in Defereggen temető-bővítéseként készült épületegyüttessek (Schneider & Lengauer Architekten) vette fel a versenyt. Az április elején nyilvánosságra hozott finalisták közül április 19-én, a Frankfurt am Mainban rendezett díjátadón derült ki, hogy melyik kapja az első díjat.

Ki lesz Az Év Tájépítésze? Csütörtökön kiderül

2012.04.23. 10:04 - hg

Jazz és klasszikusok, az Egyesült Államok nemzeti parkjai és Az Év Tájépítésze díjátadó - heti programok a FUGA Budapesti Építészeti Központban.

Az Év Tájépítésze díj, Kiss Zsombor Krisztián alkotása (kivitel: VPI Betonmanufaktúra) - Fotó: Vajda Szabolcs - Varga Péter István 

Kihirdették a 2012-es D&AD díj nyerteseit

2012.04.20. 16:04 - Tolnai Zsuzsi

Idén 50. alkalommal osztották ki Londonban a rangos D&AD kreatív szakmai díj sárga és fekete ceruzáit, amelyen ismét az elmúlt év legjobb reklámkapányait és design termékeit díjazták. A díjazott 24 témakör közt egyaránt találunk digitális és nyomtatott grafikai munkákat, bútorokat, mobilalkalmazásokat és fotókat is.

 - Đ&AD

Új városban Vasvári Péter vándorkiállítása

2012.04.10. 16:04 - hg

A pilisborosjenői Reichel József Művelődési Ház és könyvtár nagytermében lesz látható Vasvári Péter „A negatív tér fogalma a logótervezésben” című vándorkiállítása. A tárlatot 2012. április 12-én 18 órakor nyitja meg Boros Gitta tervezőgrafikus művész. Közreműködik Matuz Gergely fuvolaművész Szunyogh Balázs Capriccio című darabjával.

Vasvári Péter: A negatív tér fogalma a logótervezésben -  

Magyarok a sci-fi és fantasy illusztrátorok legjobbjai között

2012.04.04. 13:04 - hg

Március 29-én hirdették ki azoknak a művészeknek a névsorát, akik bekerülnek az előző év legjobb sci-fi és fantasy-munkái közül tallózó amerikai kiadványba, a Spectrumba. Idén eddig példátlan módon hárman is képviselik Magyarországot: Havancsák Gyulát önálló munkával, Vass Richárdot és Tikos Pétert pedig közös alkotással válogatták be a nívós kiadványba. Erre korábban nem volt példa, hazánkból eddig csak a Boros Zoltán-Szikszai Gábor párosnak sikerült elnyernie a zsűri elismerését. Az alkotóknak szerkesztőségünk ezúton is gratulál!

Tikos Péter - Vass Richárd: King Kull - Kép © Tikos Péter - Vass Richárd 

Tikos Péter - Vass Richárd: King Kull

Átadták az idei Ybl Miklós-díjakat

2012.03.14. 15:03 - hg

Az 1953-ban alapított és 1992-ben újraszabályozott Ybl Miklós-díj átadása március 15-e megünnepléséhez kapcsolódik. Ez a legrangosabb magyar építészeti kitüntetés, amely a hazai környezet építése, alakítása és értékmegőrzése érdekében kifejtett alkotó tevékenységért adományozható. A bronz emlékéremmel, oklevéllel és pénzjutalommal járó díjakat dr. Pintér Sándor belügyminiszter adta át március 14-én, a Belügyminisztérium Márványtermében öt építésznek.

Ybl Miklós (1814-1891) -

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem