építészettörténet

tag: építészettörténet

Százéves gyárakban bulizunk: tavaszi felfedezőút az Erzsébetvárosban

2012.04.07. 10:04 - ginterzsófi

Új sorozatot indítunk a hg.hu-n, amelyben a tavaszi hétvégékre ajánlunk rendhagyó, tematikus városi sétaútvonalakat. A cikkekben az ismerős budapesti környékek olyan arcát, olyan izgalmas részleteit derítjük fel és mutatjuk meg, amiket egyébként talán észre sem vennénk. Ki gondolná például, hogy egykori rézgyárból lett a legmenőbb szórakozóhely, a százéves kóser hentesüzlet épületében hamarosan új étterem nyílik, a kerületi közösségi ház szecessziós csillárjai alatt pedig tornaórákat is tartanak? A sorozat első részében a pesti VII. kerület, Erzsébetváros egykori ipari épületeinek, iparosházainak múltját és jelenét derítettük fel, de a rövid sétán a különleges homlokzatok mellett fröccs, flódni és paprikás csirke is útba esik.

 - Szalai Dániel

Erzsébetváros történelmi zsidónegyede nem csak a turistákat vonzza: a főváros egyik legrégibb, Európában is egyedülálló kerülete már évek óta a pesti kulturális- és éjszakai élet központjának számít. Nem véletlenül: a 2005-ben műemléki jelentőségű területté nyilvánított környéket az eredeti, XVIII. századtól szervesen kialakult utcaszerkezet, az átjáróházak, a zsinagógák, a klasszicista és szecessziós épületek és a ma itt zajló pezsgő belvárosi élet sajátos összhangja teszi igazán izgalmassá.

80 éves korunk legismertebb építészettörténésze

2010.12.09. 12:12 - hg

Neves építészek, közöttük Steven Holl és Robert A. M. Stern köszöntötték a Columbia Egyetemen 80. születésnapja alkalmából Kenneth Framptont, A modern építészet kritikai története című könyv íróját, a kritikai regionalizmus teóriájának kidolgozóját. Frampton harminc évvel ezelőtt megjelent könyvével megreformálta az építészetelméletet, és fókuszába az épületek szimbolikus használata helyett a tervezés és az építés folyamatát, valamint a befogadás élményét helyezte – emelte ki az ünnepségen méltatója, Paul Goldberger Pulitzer-díjas építészeti kritikus.

Kenneth Frampton interjú 2007-ből

Rizsből készült habarcs az 1500 éves kínai épületek titka

2010.06.03. 11:06 - hg

Úgy tűnik, a ma is álló másfélezer éves kínai építmények stabilitásának titka nem a befalazott emberáldozatokban rejlik. Kínai tudósok kutatásai nemrég felfedték: a lényeg a különleges habarcsban rejtőzik, amelybe a hajdani építőmesterek tapadós rizst (Oryza glutinosa) kevertek.

A pekingi Tiltott Város egyik épülete - Kép © Francisco Diez, flickr.com

A színházépítő Medgyaszay: a veszprémi és soproni színház

2010.04.09. 10:04 - Merényi György

A világ első vasbeton színházépületének az 1911-13 között épült párizsi Champs-Elysée színházat tartják: kevesen tudják, hogy az 1877-ben Benkó Istvánként született (később anyai nagyanyja után lett Medgyaszay) építész az első vasbeton szerkezetű színház, a veszprémi színház terveit 1907-ben dolgozta ki Párizsban, Francoise Hennebique vasbetontervező irodájában.

A veszprémi színház utcai homlokzata - Kép © Merényi György

Az Hennebique-rendszer alkalmazásával pontos számítások alapján kidolgozott mérnöki konstrukció született. Persze érthető, hogy a világ kulturális fővárosának tartott Párizsban épült Perret-van de Velde-féle színházat tartja a szakirodalom az első vasbeton színházépületnek, ám az évszámok önmagukért beszélnek...

Könyvben a Balaton-felvidék

2009.11.16. 20:11 - Ongrádi Melinda

„A régi parasztházak rusztikus tömege méltóságteljesen ragadja meg a múló időt. Az időtlenség sűrűsödik össze bennük, minden évszakban vagy napszakban, ahogy a különböző fényhatások megszületnek homlokzatukon. Naptelítette könnyű árnyék, lágy fátyolon átszűrődő titokzatos napfény mindenütt. Séta közben feltárul előttünk a kövekbe zárt múlt.” (Krizsán András)

 - Kép © Somogyi Győző és a Cser Kiadó

Le Corbusier-központ nyílik Csandígarh-ban

2008.08.29. 16:08 - hg

A világhírű svájci építész életművének szentelt központ nyílik 2008 októberében az egykori irodában, ahol Le Corbusier megrajzolta az indiai Csandígarh modern szerkezetét és arculatát. Az országban egyedülálló intézmény az építész örökségének megőrzésére, kutatására és kiállítására jön létre.

 - © Gettyimages

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem