erő zoltán

A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megrendezett Látszóbeton Szimpózium egyik legfontosabb üzenete akár ilyen egyszerűen is megfogalmazható. A betonban rejlő építészeti lehetőségeket, a beton, mint anyag megformálásában megmutatkozó rendkívüli változatosságot, építészeti és technikai lehetőséget a Szimpózium előadói több szakma szempontjából mutatták be. A Szimpózium előadásai három tematikus blokkba rendeződtek: az első blokkban hazai és külföldi építészek beszéltek betonnal kapcsolatos munkáikról, a második blokk a tervezés és a kivitelezés egyes szempontjait tárgyalta, míg a harmadik blokk a beton határterületeire (tájépítészet, képzőművészet, dizájn) fókuszált egy-egy előadás erejéig.

Tadao Ando múzeumépülete

Nyitóelőadásában Hatvani Ádám építész (Sporaarchitects) fontos eszmei megállapításokat tett a látszóbetonnal kapcsolatban. Megállapításaiban a beton építészeti alkalmazásának miértjeire hívta fel a figyelmet. Előadásában bemutatta, hogy a betonban rejlő sokféleség egy-egy aspektusának kiemelése milyen konkrét építészeti eredményekhez vezet. Tadao Ando puritán felületei, Rudy Ricciotti szövetszerű struktúrái, Zaha Hadid térgörbéi mind egyazon anyag kifejeződései. Míg Tadao Ando épületeinek a tektonikus jelszerűséget, az építés technológiáján alapuló szigorú arányrendszert és a felület technikai minőségét és egyfajta „csendjét” adja a beton, addig Zaha Hadid esetében a felület kérdése másodlagos: a beton, mint önthető anyag elsősorban azt a lehetőséget nyújtja, amellyel szinte bármilyen geometria és kompozíció megvalósítható, az anyagot elválaszthatatlan szimbiózisban hozzárendelve az absztrakt művészeti koncepcióhoz. Ahogy Hatvani fogalmazott: „a beton maga a folyékony anyag: öntésével új forma keletkezik”.

Február 25-én, azaz most pénteken a Merlin ad helyet a Kortárs Építészeti Központ Látszóbeton Szimpóziumának, amely a Betontavasz nevű rendezvénysorozat nyitánya is egyben. A nap folyamán neves hazai és külföldi építészek beszélnek a betonról és használatáról; az előadók közt szerepel Ernst J. Fuchs (Ausztria), Erő Zoltán (Palatium Stúdió), Dominik Arioli (Svájc) és Losonczi Áron, a LiTraCon feltalálója. A részvételi díj a szimpóziumra holnapig még kedvezményes.

A közelmúltban írtunk a Központi Tervtanács előtt bemutatott vasúti épületek terveiről és a Nemzeti Építészeti Tanács állásfoglalásáról, amely a vasúti fejlesztések építészeti minőségére, illetve az eddig bemutatott tervek kapcsán annak hiányára hívja fel a figyelmet. A tét komoly: ilyen léptékű, a városképet is befolyásoló közlekedési beruházásokra nem lesz egyhamar mód Magyarországon. A felvetésekről az egyik legnagyobb hazai infrastruktúra-fejlesztés, a budapesti 4-es metró állomásainak generál-tervezőit, a PALATIUM Stúdió Kft. építészeit, Erő Zoltánt és Csapó Balázst kérdeztük.

Atelier Albert Wimmer - Atelier Ernst Hoffmann - Theo Hotz Architekten und Planer: A bécsi főpályaudvar terve

hg.hu: A 4-es metró tervezése kapcsán több helyszínen, a Keleti és a Kelenföldi pályaudvarnál is találkoztatok vasúti fejlesztésekkel. Mennyire kapcsolódhattak össze a fejlesztési projektek?

Erő Zoltán: A Keleti pályaudvar és a Baross tér térségére 2000-ben készítettünk fejlesztési javaslatokat, városi léptékű terveket, amelyekben különös figyelemmel igyekeztünk javítani a nagyvasút - elsősorban az elővárosi vasutak - és a városi tömegközlekedés kapcsolatát. Sajnos az itt megfogalmazott legfőbb javaslatot - elővárosi vasútvonalak új, felszín alatti végállomása a 2-es metró új kijáratának közelében - nem sikerült sem a MÁV, sem a 4-es metró fejlesztési terveibe integrálni. Eredményesebbnek bizonyult a Kelenföldi pályaudvar kapcsán 2005-ben, már a 4-es metró állomástervezőiként megfogalmazott javaslatunk, ami a vasutak és a metróállomás között közvetlen kapcsolatot hozott létre.

A közterekről szóló cikkünk előző részében általános, némileg idealista és naiv elmélkedésein túl egyfajta összkép kialakítása kedvéért nem érdektelen áttekinteni az elmúlt tíz év magyarországi eredményeit.

1. A Millenáris, a Gödör és az Erzsébet tér

Az Erzsébet téri Gödör Klub 2002-ben. Fotó: Firka Stúdió

Ha a legsikeresebb projektekkel akarjuk kezdeni a sort, feltétlenül a Millenáris Park (tájépítész: Új Irány Csoport, 2001) és az Erzsébet téri Gödör (építész: Firka Stúdió, tájépítész: Balogh Péter István, Bogner Zsuzsanna, Sándor Tamás, 2002) jut először eszünkbe. Voltaképpen mind a két helyszínen rehabilitációra került sor - egy felszámolt ipari üzem és egy meg nem épült színház helyén jöhettek létre olyan alkotások, amelyek a maguk idejében forradalminak tűnő megoldásokkal lepték meg a nagyközönséget és a szakmát egyaránt.

Közös lónak túros a háta… De vajon tényleg ennek kell meghatározni a köztereinkhez való viszonyunkat? Nem túl meglepő gondolat: a város durván lecsontozva házakból és a köztük lévő üres területekből, utcákból, terekből áll. Árnyalják még a képet a városi zöldek, ezeket parkoknak hívjuk. A házakat még csak-csak értjük, de mit kezdjünk a közöttük lévő térrel, amit - szintén leegyszerűsítve - köztérnek nevezhetünk? Ha ezek csupán negatív terek a várost alkotó házak pozitív formái között, miért is kell foglalkoznunk velük? Egyáltalán: mit jelent ma nekünk az, hogy köztér?

A városi léptékű építészet mindig is kiemelt figyelemmel fordult a városi szabad terek, a közhasználatú terek felé, hiszen azok a szűken vett hasznossági funkcióik mellett meghatározó helyszínei az emberek találkozásának, a kereskedelemnek, a reprezentációnak, a népünnepélyeknek, a pihenésnek. Minden korban megtaláljuk azt a törekvést, hogy e tereket egy-egy város művészi igényességgel alakítsa ki - gondoljunk egy római fórumra, a középkori városházák előtti térre, egy 19. századi sugárútra vagy egy felvonulási térre.

Az Épületgépészeti, Gépészeti és Építőipari Szakmai Napok keretében konferenciát rendez a Debreceni Egyetem 2009. október 15-én, csütörtökön. A konferencia témája: Határépítészet - Az építészet mint tudományköziség. A programot Wesselényi-Garay Andor állította össze.