Good Design Awarddal ismerték el a brit Studio Lawrence munkáját, egy, a London Design Museum számára készített falvédőt. A függőleges, szövött textilsávokból tetszés szerint összeállítható és bővíthető falvédő ugyanis nemcsak szép, de praktikus is: befolyásolja a termek akusztikáját.
„Egyszerüen de jól élünk/ senkivel se cserélünk” hirdette a tisztes élet dicséretét a nagyszüleim konyhája falán függő falvédő. Hasonló, egyszerű rigmusokba formált életbölcsességeket vagy humoros szöveget bizonyára sokan fel tudunk idézni, bár eredeti helyén, funkciójában manapság már csak elvétve látni. Könnyen sorolhatnánk tehát a falvédőt az elfeledett tárgyak közé – de vajon tényleg annak számít?
A feliratos falvédő valahol félúton helyezkedik el a barokk falikárpitok és a hetvenes évek egész falat betöltő, vízeséseket ábrázoló tapétái között. Eredete valóban a polgári otthonok nagy műgonddal hímzett falikárpitjáig nyúlik vissza. Ezeket a fal díszítésére, illetve a pad mögé helyezve, a fal védelmére alkalmazták. A polgári kultúra számos más eleméhez hasonlóan ez a szokás szivárgott át a paraszti otthonokba is, ahol szintén a fal védelmére kezdték használni, érthető módon leginkább a konyhában. Főként a 19. század második felétől, a sütéskor keletkező füst kivezetésével tisztább levegőjűvé vált konyhában kapott értelmet a meszelt fal fehérségét a fröccsenő zsíroktól és egyéb matériáktól megóvó falvédő. Kezdetekben egyszerű drapéria vagy deszkalap töltötte be ezt a funkciót, majd amikor a Monarchia polgári lakásaiban iparművészeti ösztönzésre elterjedt a feliratos falvédő, hamar a magyarországi polgári, majd munkás- és parasztotthonokban is feltűnt lakberendezési tárgyként.
