giccs

A jellegzetesen erőteljes vizuális világáról ismert amerikai fotós és filmes, David LaChapelle hamarosan az Egyesült Államokban, a Fred Torres Collaborations galériájában mutatja be legújabb sorozatát, az "Earth Laughs in Flowers" (azaz kb. a Föld virágokkal nevet) című, tíz nagyméretű fotóból álló anyagot. A túldíszített barokk csendéletek stílusát és formáját idéző képek a vétek, a hiúság és az emberi gyengeségek klasszikus kérdéseit vetik fel - persze nagyon mai és nagyon LaChapelle-es kontextusba emelve: a fotókon gyönyörű virágcsokrok mellett barbie babák, műanyagzacskók, hús, koponyák, hulladék vagy éppen gyógyszerek alkotnak gyomorforgató, mégis lenyűgöző kompozíciót.

Fent: "Tavasz"

Bill Clinton néhány nappal ezelőtti észak-koreai látogatásáról különös fotót eresztett szélnek az ország hírügynöksége. A hivatalos fényképen a két újságíró kiszabadítására érkezett amerikai exelnök, küldöttsége és a diktátor Kim Dzsong Il feszeng, mögöttük tarajos, tengerzöld hullámok ostromolják a sziklás partokat; a néző szinte megretten, hogy a két politikus nem került-e végveszélybe.

A háttér, amely a hetvenes-nyolcvanas években Magyarországon is divatos beltéri fotótapétákra emlékeztet, csak első pillantásra meghökkentő. Didaktikus üzenete nyomban érthetővé válik: a hatalmas hullámok Kim Dzsong Il uralmának a természet erejéhez hasonlóan megzabolázhatatlan mivoltát jelképezik, az előttük vitorlázó sirályok ugyanezen erő szelíd és barátságos arcát villantják fel. Nem egyszerű tájkép tehát a háttér, hanem a politikai propaganda része, amely a mindenkori eszköztár legnépszerűbb műfajához, a giccshez nyúlt vissza.

Évtizedeken keresztül furcsa értetlenséggel pisloghatott napjaink designjának egyik divatkellékére az, akinek nagyszüleinek, nagynénjének vitrinjében porcelánnippek voltak. Tőrőlmetszett giccsnek tűntek a negédes porcelánfigurák addig, amíg a modernitás évtizedeit be nem tetőzte a minimalizmus üressége, ami után a látás valamiféle gyorsan fogyasztható után vágyott. Korunk régi-új hőse a szalonnázó juhász.

Nosztalgia dolgában sohasem lehet eléggé résen az ember. Egyszervolt szép emlékek, elmúlt hangulatok, eltűnt idők nyomai leselkednek az óvatlan felnőttekre. Ráadásul ezek az emlékek gyakran öltenek testet, gyakran térnek vissza valamiféle tárgyiasult formában. Sőt, vannak olyan időszakok is, amikor a múltidőt hordozó tárgyak tömegével térnek vissza és újfent képesek meghatározó szerepet játszani a mindennapok vizuális környezetének alakulásában. Lassan megszületett az antik, a retro, a poszt, és újságpapírba csomagolva töltött csipkerózsikaálmukból ébredve a kortárs lakóterekben újra szerepet kapnak a rég elcsomagolt tárgyak.