Egy hőközpont általában nem nevezhető különösebben izgalmas építészeti objektumnak. Ezzel a gyakorlattal szöges ellentétben áll a hollandiai Roombeekben épült létesítmény: a Stadshaard („a város kályhája”) elnevezésű komplexum, amely a de Architekten Cie tervezői munkáját dicséri, határozottan nem a szerény háttérbe húzódással jellemezhető.
A válság idején kiemelkedően fontos téma a panellakások fűtésrendszerének felújítása, korszerűsítése. A panelházak megépülésekor a szakemberek nem ismerték pontosan a panellakások fizikai adottságait, az akkor alkalmazott fűtési rendszereket nem illesztették tökéletesen az épületek sajátosságaihoz. Az akkori építőipar mennyiség orientált termelése is a minőség rovására ment, de elégtelen volt a hőszigetelés is, hiszen olcsó volt a fűtési energia. Ezek a körülmények mind a fűtés minőségét rontották, és a későbbiekben hozzájárultak a panellakások rossz hírnevéhez.
A panelfelújítások kezdetén az épületgépész szakma ráébredt, nem lehet az összes panelház fűtési hálózatát kidobni, azt kell megjavítani és gazdaságosabbá tenni, ami van. A legjobb megoldás az volna, ha a társasházközösség kilépne a távfűtési hőszolgáltatásból, a fűtés költségei így a felére csökkenthetők, nem kellene ugyanis a szolgáltató veszteségköltségét megfizetni. Ez a megoldás azonban csak akkor lehetséges, ha a helyi önkormányzat és távhőszolgáltató ezt engedélyezi, illetve a társasházközösségnek van annyi megtakarítása, hogy az új és saját hőtermelő egységet megépítse. Az Alkotmánybíróság új állásfoglalása a kilépést - ha a lakóközösség nyolcvan százaléka egyetért azzal -, elvileg megengedi. Amennyiben a kilépés nem lehetséges, a rendelkezésre álló hőtermelést kell gazdaságosabbá tenni.
