Amsterdam Iconic Pedestrian Bridge Competition. Ezen a néven futott a tavaly meghirdetésre kerülő pályázat, melynek célja egy olyan ikonikus híd tervezése, mely kizárólag gyalogos és biciklis forgalomra támaszkodva egy élhetőbb, fenntartható város jövőképének kialakításában nyújt segítséget.
Az Amsterdam Iconic Pedestrian Bridge Competition győztes pályázata (Nicolas Montesano, Victor Vila és Boris Hoppek).
Április 5-én Beatrix királynő nyitotta meg Amszterdam új filmmúzemát. Az EYE rendkívül látványos épületét a stuttgarti Porsche-múzeummal befutott osztrák építésziroda, a Delugan Meissl tervezte. A két vezető tervező azonban nem vett részt a megnyitón, mivel az épület belsejét a tervekkel ellentétesen alakították ki. Az ügy hullámokat vert a holland sajtóban is, de az EYE persze ettől függetlenül Amszterdam új kulturális zarándokhelyévé válhat, az ország egyetlen film- és mozgóképes múzeumaként.
Az EYE alkonyatkor az amszterdami dokknegyedben. Fotó © René den Engelsman
Az amszterdami filmmúzeum nemzetközileg is ismert és elismert intézményét: nagyjából negyvenezer filmet őriz, a korai némafilmektől a legújabb digitális produkciókig. Emellett mindne, a film történetével és annak szereplőivel kapcsolatos tárgyat és dokumentumot gyűjt, elsősorban természetesen a holland nemzetre koncentrálva. Vezetői a kétezres évek elején kezdtek el azon dolgozni, hogy intézményük új otthonba költözhessen. Erre részben az akkor használt épület elégtelen kapacitása, részben az értékes celluloid-szalagokat őrző raktárak alkalmatlansága szorította mindinkább a múzeumot.
Amellett, hogy a világ legrangosabb építészeti filmfesztiválját szervezi, maga is forgat. Legújabb filmje az építészet és diplomácia kapcsolatáról szól, és március végén a Budapesti Építészeti Filmnapokon személyesen is bemutatja. Interjú Jord den Hollander építész-filmrendezővel, a Rotterdami Építészeti Filmfesztivál igazgatójával.
Fotó: Frank Hanswijk
hg.hu: Hogyan lesz egy építészből fesztiváligazgató?
Jord den Hollander: 1999-ben rendeztünk egy szimpóziumot a városok filmes reprezentációjáról. Olyan kézenfekvő filmeket vetítettünk, mint a Metropolis vagy a Szárnyas fejvadász. A nagy érdeklődésen felbátorodva a következő évben rendeztünk egy filmes minifesztivált, ezen már nyolc filmet mutattunk be. Azóta komoly fesztivállá nőttünk, kétévente több mint 100 játék- és dokumentumfilmet vetítünk, van egy filmes adatbázisunk, ami a többi, hasonló fesztivált segíti a programalkotásban. Emellett több országban részt vettem építészeti filmfesztiválok beindításában, így Moszkvában, Varsóban és persze Budapesten.
Néhány évvel ezelőtt még sci-fi-be illőnek tűnt, az okostelefonok elterjedésével azonban már egyre ismertebb technológiának számít az augmented reality, azaz a kiterjesztett valóság. Ma, amikor már az alsósok is kamerás, GPS-képes mobilt kérnek - és kapnak - karácsonyra, minden feltétel adott ahhoz, hogy tömegek kezdjék el használni a korszakalkotónak tartott rendszert, aminek lényege, hogy összekapcsolja a digitális világot a valósággal. Ez a gyakorlatban például azt jelenti, hogy a mobiltelefonunk kameráját “szemüvegként” használva (vagy akár a high-tech új generációs autó szélvédőkön) az élő képen olyan, háromdimenziós hatású információkat jeleníthetünk meg, amelyek csak a virtuális világban léteznek - nem is kérdés, hogy a technológiában hatalmas lehetőségek rejlenek.
fent: A Mercedes legújabb fejlesztése, a DICE augmented reality szélvédő-koncepció
A QR-kódok hirtelen felívelő, majd lassan lejtmenetbe váltó karrierjéhez (amiről korábban hosszabb cikket is írtunk) hasonlóan az augmented reality esetében is egyre inkább az a kérdés: meg tudjuk-e találni azokat a formákat és célokat, amelyek miatt valóban igény lesz erre az eszközre, vagy az újdonság varázsának elmúltával céltalan látványossággá és üres reklámfogássá válik majd? Érdemes-e megkeresnünk, letöltenünk és telepítenünk az AR-alkalmazást, végül beszkennelni egy kódot, ha az erőfeszítéseinkért cserébe csak a kávéscsészénk körül korcsolyázó rajzfilmfigurákat kapunk (mint a Starbucks kávézólánc legutóbbi karácsonyi kampányában), vagy találhatunk valóban hasznos új tartalmakat is a virtuális világban?
December 29-én egy váratlan tűzvész teljesen elpusztította a helmondi Theater ’t Speelhuis épületét. A hollandia színház, Piet Blom alkotása a posztmodern építészet legfontosabb holland példái közé tartozik. Az egyik holland napilap, az Eindhovens Dagblad olvasóinak túlnyomó többsége szerint a színházat eredeti formájában kell újraépíteni.
Kíváncsi vagy, hogy vajon mivel koccintunk majd a jövő kocsmáiban? A holland Next Nature designstúdió új fejlesztése elég futurisztikusnak tűnik: a Nano Supermarket projektjük részeként megalkottak egy olyan, nanorészecskéket tartalmazó vörösbort, amelynek ízét mikrohullámmal módosítani lehet.
A holland Nijmegen város rehabilitációs programjának legfontosabb projektjét a 24h stúdió tervezte meg: az új, tizenkét emeletes lakóépület organikus formáival és áramló, áttört teraszaival látványos, kortárs szoborként Hatert városrész központja lesz.
Az ENSZ-székházból koppintott férfivécé, a szingapúri korzó egyszobás luxusszállója, fával és papírral berendezett borszaküzletek és egy szürke filcbe bugyolált irodabelső: az idei nyertesek a világ talán legnagyobb belsőépítészeti megmérettetésén, a kétévente rendezett The Great Indoor Awards-on. A zsűri szerint, válság ide vagy oda, a belsőépítészek még mindig sokat tanulhatnak a művészektől, és egy jól kivitelezett erős ötlet továbbra is viszi a pálmát.
A hatodik évében, azaz a harmadik alkalomnál járó The Great Indoor Awards ezúttal 37 országból 260 projektet fogadott négy kategóriában. A szervezők idén ismét központi témát is meghatároztak, igaz, a zsűri tagjainak nem írtak elő ilyen kritériumot. Az „In Between”, azaz „Közben” mottó a gazdasági válságra utalva az ideiglenes vagy épp újrahasznosított tereket emelte a fókuszba, és bizony jócskán akadtak is tanulságos projektek, amelyek csaknem elfelejtett tereknek, épületeknek próbáltak új jelentést adni. A párizsi Hermès Rive Gauche üzletét például egy kiszolgált uszodában alakították ki, de történelmi épületbe, a japán hadsereg egykori főhadiszállásába költözött a shanghai South Bund Hotel is a vadonatúj felhőkarcolóktól hemzsegő városban; a belső tereket ráadásul úgy alakították ki, hogy megtartották a vakolatot vesztett, rozsdafoltos betonfalakat.
November 16-án személyesen Beatrix holland királynő nyitja meg az Assen városában található Drents Múzeum bővítését. Az uralkodót remélhetőleg felkészítik az eseményre, a tájékozatlanokat a helyszínen ugyanis meglepetések érhetik: az Erick van Egeraat tervezte bővítésből ugyanis néhány fűvel és növényekkel beültetett lankán kívül nem sok látszik az utcaszintről.
Persze épp ez volt a cél. Erick van Egeraat stúdiója 2007-ben nemzetközi pályázaton nyerte el a feladatot, koncepciójuk lényege pedig az volt, hogy az 1854-ben alapított, szinte sztereotipikusan vöröstéglás németalföldi épületben működő Drents Múzeum bővítményét minél észrevétlenebből simítsa bele a környező városi szövetbe. A Drenthe tartomány fővárosa, Assen belvárosában álló intézmény sűrűn beépített környéke ugyanis nehezen viselt volna el még egy 2400 négyzetméteres épületet – így az építészek a teljes házat a föld alá bújtatták, egy régi parkoló helyén.
Laminált tölgylapokból és gumiból készült kísérleti otthont avattak a hollandiai Almere városában. A „Rubberhouse” különlegessége egyrészt a könnyű faszerkezet, másrészt a divatos, fekete külsőt biztosító etilén-propilén kaucsuk burkolat. Az EPDM gumit általában vízzáró tömítésekhez vagy lapostetők szigeteléséhez használják, itt viszont az épület külsejét alapvetően meghatározó szerepet kapott – és úgy tűnik, jól vizsgázik.
A Cityförster építésziroda még 2006-ban nyerte meg az „Eenvoud”, azaz „Egyszerűség” címmel kiírt lakóház-tervezési pályázatot a „De Eenvoud” lakónegyed egyik épületére. A ma közel kétszázezres Almere első házát 1976-ban fejezték be a tengertől elhódított területen; a város azóta a holland lakásépítés tán legfontosabb kísérleti terepe. A „De Eenvoud” két, a nyolcvanas évekből származó negyed folytatásaként épül, amelyek eredetileg a sajáterős lakásépítés promotálására jöttek létre. A terület egy kis bekötőúton közelíthető meg, és közvetlen szomszédságában védett erdő fekszik, de a meglévő kerékpárutakon a városközpont és az Ijmeer tó is gyorsan elérhető.
