horvát építészet

A balkáni országok építészetéről jobb esetben is a különösebb rendszer nélkül egymás hegyére-hátára épített, festői képet adó, de igencsak omladozó állapotú városnegyedek juthatnak eszünkbe. Városreceptek a Balkánon sorozatunkkal igyekszünk ez ellen tenni valamit, de ettől függetlenül nyilvánvaló: az elmúlt két évtizedben a horvát és a szlovén kortárs építészet igencsak feltört, és Nyugat-Európa szerte számon tartott épületeket produkált. Lassan a regionális piac is átformálódik: erre mutat példát az a Bosznia-Hercegovinában felépült vidéki majorság, amelyet egy zágbári építésziroda tervezett.

A Hercegovina nyugati részén, közvetlenül a horvát határ mellett fekvő Bijaca csak első pillantásra eldugott hely. Nincs messze a tengerpart (beleértve a bosnyák fennhatóság alatt álló, rövidke szakaszt is), a legközelebbi nagyváros pedig a háborús sérüléseiből lassan magához térő Mostar, amelyhez épp a neves katolikus zarándokhelyen, Medzsugorjén keresztül vezet az út. A főváros, Szarajevó autóval így is több óra, igaz, az út lenyűgöző, szilás tájakon kanyarog. Aki egyszer megteszi ezt a távolságot, azonnal megérti, miért vásárol valaki Bijaca elhagyatott környékén birtokot magának.

Egyesek szerint az idei velencei biennálés szereplés – azaz inkább nem szereplés – Horvátország építészetének történetében az eddigi legnagyobb fiaskó volt. Bár ez a megfogalmazás talán túlzás, kétségtelenül kínosnak számít, hogy a horvát építészetet képviselő alkotás még a Velencébe vezető úton – vízen vontatták Velencéig - összeomlott.

Imponáló beruházást terveznek Zágrábban a helyi iparművészeti iskola bevonásával. A város szélén készülő Zagrab Crafts Centerben az oktatási funkciókon túl szálloda, bank és kereskedelmi központ is helyet kapna. A pályázatnyertes tervek ráadásul Horvátország leendő legmagasabb tornyát is tartalmazzák.

Észak-Montenegró fejlődését igen eredeti módszerrel kívánja elősegíteni a montenegrói kormány: a gazdaság élénkítését, a csodálatos tájak népszerűsítését és a turisták figyelmének felkeltését egy hatalmas völgyzáró gáttól remélik. A Mratinje gáthoz kapcsolódó projekt tervezésére nyilvános pályázatot írtak ki, amelynek nyertese a zágrábi Ivanisin. Kabashi. Arhitekti iroda lett.

A meglévő Mratinje vízerőművet 1975-ben építették. A hozzá tartozó betongát az ötödik legnagyobb ilyen létesítmény a világon (a mostani állapotot lásd itt), és építésekor ez volt Jugoszlávia legnagyobb szabású és technikailag legbonyolultabb építkezése.

Horvátországban optimisták a befektetők, és úgy tűnik, derűlátásuk mellé megtalálják a kellő anyagi hátteret is. Friss hír, hogy míg a régióban mindenütt kivárnak a nagyléptékű irodafejlesztésekkel, Zágrábban a horvát 3LHD tervei szerint egy húszemeletes és egy ötemeletes szárnyból álló irodakomplexum épül. Az építészek minden bizonnyal nem a válság tépázta gazdaságra utalnak házuk különleges homlokzatával, a terveket elnézve mégis kézenfekvő ez az asszociáció.

Kietlen tájon, a horvát főváros határában kapott megbízást a helyi UPI-2M építésziroda egy többfunkciós irodaház-logisztikai épület megtervezésére. A számtalan buktatót rejtő szituációra a Zágráb új sportcsarnokát is tervező építészek önálló, egyedi formájú épülettömbbel reagáltak, amely úgy teremt sajátos hangsúlyt a tájban, hogy részletformáival az őt övező heterogén kontextusra is reagál.

A gyógyszereket és egészségügyi felszereléseket forgalmazó Agmar új székházának felépítésével bízta meg az UPI-2M irodát. A helyszín azonban nem éppen reprezentatív: a Zágráb külvárosában található, 6500 négyzetméteres telket részint szántóföldek, részint a hetvenes-nyolcvanas években épített családi házak övezik, igaz, a közelben van a város reptere és egy vasútvonal is. A környezet olyan autonóm forma megrajzolására késztette az építészeket, amely képes magába fogadni a logisztikai hangárt és az irodaházat is, ugyanakkor kellően reprezentatív megjelenéssel bír, mint cégközpont.

A horvát sport ezévi történetének alighanem legjelentősebb eseménye volt, hogy a cseh, görög és román vetélytársait legyőző Horvátország rendezhette a 2009-es férfi világkupát. A versengés több szempontból is sikeresnek könyvelhető el: a horvát csapat nagy küzdelemben világbajnoki második helyett szerzett a franciák mögött, a főváros, Zágráb pedig világszínvonalú, 15 ezer fő befogadására alkalmas sportcsarnokkal gyarapodott.

A 2009-es világkupát a négy és félmilliós Horvátországban hét város bonyolította le: Varasd, Eszék, Porec, Pula, Zadar, Split, és természetesen Zágráb. Minden helyszínen újdonat sportcsarnokokban zajlottak a mérkőzések, ám a legnagyobb, központi aréna a fővárosban épült fel a hazai UPI-2M építésziroda tervei alapján, az Ingra és a magyar Trigránit alkotta konzorcium munkájaként. A tervezőcsapat számára a kezdetektől nyilvánvaló volt, hogy a Zagreb Arena nemcsak multifunkcionális létesítmény, de a város új jelképe is lehet: a nagyvonalú vasbeton szerkezet által meghatározott épület így nyerte el jellegzetes formáját.