iparművészet

105 évesen, december 30-án New Yorkban elhunyt Eva Zeisel, világhírű magyar származású formatervező, a XX. század meghatározó keramikus művésze. Az Egyesült Államokban a legnevesebb iparművészek között számon tartott Eva Zeiselt kevesen ismerik Magyarországon, pedig pályája innen indult, és a nyolcvanas évektől többször vissza is tért az országba. 

December 30-án a New York Times hosszú nekrológot jelentetett meg Eva Zeiselről, amelyben művészetének hatását Mary és Russel Wright-hoz, illetve Ray Eames-hez hasonlítják, valamint azt írják: "elegáns, excentrikus étkészletei az 1940-es és 50-es években forradalmasították az amerikaiak asztalterítési szokásait" azzal, hogy Zeisel bevezette a modernista design letisztult, hétköznapi formáit az amerikai otthonokba. Mindez fontos része volt annak a folyamatnak, ahogy a háborút követő években megnövekedett az igény a friss, kevésbé formális életstílus iránt. 

A cikkben többek között megszólalt Paola Antonelli, a New York-i Museum of Modern Art építészeti és design részlegének kurátora is, aki szerint Éva "teremtette meg azt az organikus és elegáns formavilágot, amit ma elvárunk a kerámiáktól, és mindezt a lehető legtöbb emberhez juttatta el. Könnyű olyan látványos dolgokat tervezni, amelyek egy gyűjtő vitrinjében maradnak - Éva alkotásai azonban a valódi étkezőasztalokra kerültek, oda, ahol az emberek összegyűlnek".

Valószínűleg Barbie-baba keze is jócskán benne van abban, hogy ma milyen asszociációkat idéz fel bennünk a rózsaszín árnyalat, és talán a legritkább esetben jutnak elsőként eszünkbe pink porcelánok. Az idén elkészült pécsi Zsolnay Kulturális Negyed első – és várhatóan állandó - december 21-én megnyitott kiállításán most mégis olyan, 1880-tól több évtizeden át gyártott mindennapos használatra szánt tárgyakban gyönyörködhetünk, amelyeket végtelen gazdag árnyalataiban borít be ez a különleges színű máz. 

Winkler Barnabás építész kitartó gyűjtőszenvedélyének hála, a gyár klasszikus korszakának rózsaszín mázas tárgyait egy több mint ezer darabos páratlan gyűjteményben láthatjuk együtt. A boldogságérzetünkhöz kötődő színnel/mázzal bevont tárgytömeg atlantiszi mélységbe süllyedt nyugodt, derűs világba vezet vissza bennünket. Zsolnay tárgyai a jó ízlés határain belül tesznek eleget a „kellemes látvány” követelményeinek. Színhasználata bizonyos szempontból ellent is mond mindannak, amit a rózsaszín kultúrtörténetéről tudunk.

Nagy művészeti múzeumok ajándékboltjaiban járva biztosan mindenki találkozott már a leghíresebb festményekkel díszített különböző szuvenírtárgyakkal. Ezek egy része persze inkább giccses, mint valóban szép, ugyanakkor a képzőművészet és az iparművészeti alkotások, mindennapi használati tárgyak párosításából könnyedén születhetnek különleges, igényes és egyedi tárgyak is. Erre mutat jó példát a Virág Judit Galéria új design kollekciója, amelyben hiánypótló módon a XX. századi magyar festészet gyönyörű alkotásai jelennek meg fiatal kortárs tervezők által készített használati tárgyakon: selyemsálakon, porceláncsésze-készleteken, bőrtáskákon és karkötőkön.

Lassan elkészül a pécsi Zsolnay-gyár nagyobbik felén az új kulturális negyed – miközben az évszázados manufaktúra is tovább működik, a terület keleti részén álló újabb épületekben. A Zsolnay-márka megújulásának záloga lehet, hogy az új helyen az építészeti kerámia „gyártóbázisa”, a pirogránit-üzem színvonalasabb körülmények között működhet. Felújított eszközök, korszerű új présgép, biztonságosabb munkakörülmények a garanciái annak, hogy a gyár tradíciói új életre keljenek. A Zsolnay manapság a nemes hagyományokat figyelembe vevő, ám napjaink építészetéhez, esztétikai-technikai igényeihez illeszkedő, innovatív építészeti kerámia születésén munkálkodik. Péterné Marosi Katalinnal, a gyár vezérigazgatójával beszélgettünk.

Talán nem meglepő, hogy a századforduló építési lázában valódi virágkorát élő Zsolnaynak ma sok munkát adnak az épületfelújítások. Annál inkább az, hogy ezek jó része a határokon túlról zajlik. „A régi zsolnays épületek közül befejeződött a Komor Marcell és Jakab Dezső által tervezett, figyelemre méltó építészeti megoldásokat felmutató szabadkai zsinagóga felújítása. A kelet világát megidéző épületet színes mázas Zsolnay-cserép burkolja, és homlokzatán a terrakotta elemek is gyárunkban készültek” – részletezi a vezérigazgató. Megújulásra vár a szabadkaiaknak oly kedves, újabb keletű eozinos mázas szökőkút is a Városháza előtt. A Zsolnay másik jelentős közelmúltbeli projektje Szerbiában a belgrádi Moszkva Hotel szecessziós épületének felújítása, ahol a homlokzat zöld mázas kerámiái dicsérik a gyár szakértelmét.

Október 5-én nyit a FISE Galériában a MINDEN, AMI MI című kiállítás. A gyűjtemény Lenkei Balázs és Toka Zoltán munkáit fogja össze, akik társadalmunk aktuális kihívásaira reflektálnak.

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület tagfelvétel tart október 1-én, pénteken 12-17 óráig a FISE Galériájában (1054 Bp. Kálmán Imre utca 16.) Minden 35 év alatti, bármely iparművészeti ággal foglalkozó, pályakezdő alkotó jelentkezhet. Diploma nem feltétel, de ha még művészeti hallgató, várjon egy kicsit...

Két iparművész alkotásaiból nyílik kiállítás szeptember 14-én. Kaintz Regina ötvösművész és Szabó Tímea textilművész közös tárlatán bemutatják, hogyan illeszkedik egymáshoz a két művészeti ág és hogyan inspirálják egymást az alkotókon keresztül különböző anyagok.

A bécsi szecesszió alig negyvenesztendősen elhunyt, mégis világhírű mestere, Joseph Maria Olbrich emlékét és munkásságát idézi meg a Leopold Museum szeptember 27-ig látogatható kiállítása. A szecesszió névadó épületét, a Wiener Secessionnak a bécsiek által kedélyesen „arany tökfejként” emlegetett otthonát.

„Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit” – „A kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát”. A bécsi Secession épületének bejárata felett olvasható ez a büszke sor, a magyar származású bécsi író-újságíró, Hevesi Lajos szavai. Joseph Maria Olbrich ezzel az épülettel robbant be a köztudatba. Még nem volt harmincéves, de már irigylésre méltó előzetes karrierrel dicsekedhetett: Otto Wagner, a korszak legnevesebb bécsi építészének irodájában részt vett a városi vasútvonalak építészeti terveinek kidolgozásában. Hogy például a Karlsplatz jellegzetes állomásépületében pontosan mi köszönhető neki, sokáig vitatták az építészettörténészek; a legvalószínűbb, hogy az ornamentikus díszítésekért felelt.

Korábbi cikkeinkben már bemutattunk tíz, itthon kevésbé ismert, de jelentős magyar építészt és öt, ugyancsak külföldi karriert befutott, remek grafikust. Most azt tárjuk fel, hogy a Magyarországról származó tervezők milyen fontos szerepet töltöttek be a modern autótervezés történetében, vagy épp, hogy az amerikai elnöki család miért magyar étkészletből fogyasztja ebédjét.

Breuer Marcell csővázas Vaszilij-karosszéke, Galamb József Ford T modellje, Bíró László golyóstolla – ha olyan magyar designtermékekre gondolunk, amelyek karrierje külföldön indult be, elsőnek ezek juthatnak eszünkbe. Míg azonban Breuer, Galamb vagy Bíró itthon is nagy ismertségnek örvend, számos magyar származású designerről ma sem tud a hazai közvélemény. Pedig jócskán akadnak olyanok, akik külföldön futottak be komoly karriert, és saját szakmájuk vagy választott új hazájuk büszke rájuk. Többet is lehetett volna, de most tízet választottunk közülük, hogy néhány mondattal felvázoljuk életpályájukat.

A Cser Kiadó frissen megjelent kiadványa a művészet egy különleges, kevésbé ismert területét mutatja be: az üveg építészeti alkalmazását. A közhiedelemmel ellentétben ez nemcsak az ólomüveg készítését foglalja magába: ez a mesterség sem állt meg a fejlődésben, reagált a képzőművészeti trendekre, alkalmazta az új technológiákat, amelyek fokozatosan felváltották a hagyományos kézműves technikákat. Csak az alapelv az, ami állandó: a képeket az áttetsző üveg és a rajta átszűrődő fény segítségével hozza létre.