High-tech építészet a „vissza a természethez” alapelv jegyében – így lehet összefoglalni a Lance Armstrong alapította jótékonysági szervezet, a Livestrong székházának legfontosabb ismertetőjegyeit. Az alapítvány célja, hogy javítsa a rákbetegek esélyeit – így nem volt kérdés, hogy az épületnek is az egészség jegyében kellett létrejönnie. A régi raktárból átalakított ház minden ízében megfelel a kritériumnak: a Lake Flato építésziroda által megálmodott létesítmény mentes minden felesleges sallangtól, ugyanakkor minden zuga az életörömről szól – nem csoda, hogy számos díj mellett 2011-ben az Amerikai Építészek Szövetsége (AIA) beválasztotta az év tíz legjobb zöld épülete közé is.
Lance Armstrong maga is tudja, mit jelent a borzalmas betegség: 1996-ban áttétes rákkal diagnosztizálták. Csodával határos módon azonban felépült, és kevesebb mint három évvel a diagnózis után, 1999-ben (majd utána még hatszor) megnyerte a Tour de France-t. A jótékonysági szervezetet 1997-ben hozta létre; számos programja mellett nagy sikernek bizonyult a sárga karkötőkkel fémjelzett kampány – a jellegzetes darabból 2005-re 55 millió darabot adtak el világszerte.





