Ez Budapest! sorozatunk korábbi cikkei a telefonfülkékről, a postaládákról, a főváros nappali (1,2) és éjszakai fényeinek történetéről, az utcatáblákról és házszámokról, valamint a jellegzetes villamosokról szóltak. Most az útburkolatokkal foglalkozunk.
Budapest utcaburkolatainak története lényegében a 19. században kezdődik. Addig – korabeli beszámolók szerint – Budán gyakorlatilag alig találunk burkolt utcát, Pest városa pedig (tehát az egykori városfalon, kb. a mai Kiskörúton belül eső terület) bár le volt burkolva, de csak rossz minőségű trachit kővel. C. B. Elliot 1838-as látogatása során a következőt látta: Buda „utcái nincsenek kövezve, bokáig ér a por, amely nedves időben sártengerré változik”, Pesten azonban a beszámoló szerint „széles, tiszta, jól kövezett” utakon lehetett közlekedni, bár ekkor még csak szabálytalanul rakott terméskőről volt szó. A járdát és az úttestet szegélykő nem választotta el, a burkolt utak többnyire az utca közepe felé lejtettek, ahol a víznyelők voltak. A megfelelő anyag és fektetési eljárás megtalálása, az egységes utcaprofil kialakítása, majd ezek alapján az utak szisztematikus burkolása csak a 19. század második felében kezdődött meg.
A Kálvin téri piac sara, másfél évszázaddal ezelőtt. Kép forrása: Jalsovszky Katalin – Tomsics Emőke: BudaPest, az ikerfőváros.
Az egyesített főváros útmérnökeinek rengeteg burkolásra alkalmas anyagot kellett végigpróbálni, hogy melyik mennyire tartós, hogyan bírják a kis és nagy forgalmat, a hazai éghajlatot, és milyen hangosak. Ennek helyszíne az Akácfa utca volt 1877-ben, ahol egyenként 90 méteres szakaszokon összesen 19-féle burkolatot fektettek egymás után. A terület két egységre oszlott: az elsőben a különböző bányákból származó trachitokat és a minőségben hasonló műbazaltot fektettek, a másik egységben pedig gránitok és vetélytársaik jelentek meg. Sok anyag hamar tönkrement, több évekig bírta. Az elsőből a somosújfalvi gránátos trachit, a másodikból a mauthauseni és a kissebesi gránit, valamint a keramit került ki győztesnek. Az összes próbaburkolat kétszer szerepelt, egyszer az út menetirányára merőleges, egyszer pedig arra 45°-os sorokba rendezve; mint kiderült, utóbbi módszer sokkal egyenletesebb eredménnyel jár.
