káldi emese

tag: káldi emese

Ne ítélj elsőre! Védett házak a 13. kerületben

2011.02.04. 10:02 - Káldi Emese

Angyalföld, Vizafogó, Margitsziget, Újlipótváros – a főváros számmisztikailag „legszerencsésebb” kerületének részei. Mindegyik teljesen más arcú, építészetében nagyon eltérő terület. Ezek alkotják a hivatalosan 1938-tól létező, majd 1950-től kiterjesztett 13. kerületet, ahol a védett épületek között egyaránt találunk gyárat, modernista luxus lakóházat, kislakásos bérházat és gótikus templomromot. Mai válogatásunkban azonban nem ezekről esik szó…

Fürödni tilos! A Duna partján elhelyezett táblák sajnos nagyon is jogosak. A fővárosi folyószakaszon tényleg nem érdemes bemenni a vízbe, olyan szennyezett és persze sodrása miatt veszélyes erre a Duna. Ez korántsem volt mindig így. 1919-ben például még boldogan pancsolt a Dunában a magát lehűteni akaró városlakó – szabad strandokon vagy amolyan, a Duna vizét felhasználó zárt úszóstrandokon. A férfiak leginkább úszónadrágban „szárral vagy kivágott sportfazónban”, míg a hölgyek szigorúan csakis fürdőtrikóban, mely esetleg a „test vonalait jól kiemelő szabásban, szép színekben” készült.

Ne ítélj elsőre! Védett emlékek a 2. kerületben

2011.01.27. 09:01 - Káldi Emese

Annak, aki szereti a fagylaltot, a krémest, a lúdlábat és a többi édes és sós cukrászsüteményt, biztosan nem kell bemutatni a főváros egyik – ha nem a – legjobb cukrászdáját a II. kerületben. A Szépvölgyi út és a Pusztaszeri út sarkán álló Daubner, messziről is vonzza az édesszájúakat, úgyhogy mai cikkünkben néhány, a cukrászda közvetlen környékén található különleges védett épületet veszünk sorba, amelyek a tortáktól indulva mindössze negyed óra alatt bejárhatóak.

 -

A cukrászdából kiáramló édes illatok még nagyon is érezhetőek első állomásunknál, hiszen a Pusztaszeri úton talán ha 100 métert kell felfelé gyalogolni, hogy elérjük az 5/b házszámot. Magasra emeljük a tekintetünket, hogy megnézhessük a kisebb sziklán álló társasházat, amely azonban nem sok érdekességet tartogat. Annál inkább a szikla, amelyen áll: egy különleges földtani alapszelvény majdnem 90 négyzetméteres területe mutatja meg itt magát.

Ne ítélj elsőre! Védett házak az 1. kerületben

2011.01.21. 14:01 - Káldi Emese

Ha valamelyik, hát az első kerület nincs híján műemlékeknek. A maga 3,4 négyzetkilométerével Buda legkisebbjének számító kerület több mint 200 műemlékkel büszkélkedhet. Ott van mindjárt a Vár, ahol találunk Árpád-kori falmaradványt, középkori és reneszánsz részletekkel összeépült lakóházat, barokk palotát, klasszicista nyomdaépületet, historizáló látványosságot. A Várhegy Duna felőli oldala pedig a Víziváros, ahol szintén sűrűn vannak a műemlék-táblák – gondoljunk csak a Batthyány térre, a Fő utca templomaira, a Király fürdőre vagy a rakpart palotáira.

Védett házak Budapest 1. kerületében - Kép © hg.hu

Ám ha azt hinnénk, itt vége a sornak, tévedünk: a Vár másik oldalán, a Naphegy dombján is van mire rácsodálkozni – itt ráadásul kevésbé egyértelmű a helyzet: bájos, de korántsem felülmúlhatatlan villák, romantikus hangulatú utcák rejtik a következő védett épületeket.

Ne ítélj elsőre! Védett házak a 8. kerületben

2011.01.14. 09:01 - Káldi Emese

Az első epizód, a 12. kerület után a főváros nyolcadik kerületével folytatjuk kalandozásunkat, amelynek célja a magukat hétköznapinak leplező, de valójában építészeti vagy történeti értékeik miatt védett épületek leleplezése. A Palotanegyedben, a Mikszáth Kálmán tér környékén kis keresgéléssel három olyan építészeti emléket is találunk, amelyekről első blikkre nem gondolnánk, hogy védelmet élveznek.

tilos az á, tilos,  - Fotó © Perényi László
Az egykori Tilos az Á festett belső tere. Fotó © Perényi László 

Egy csésze kávé áráért New Yorkban lehetsz! – így is hirdethetné magát az egyik palotanegyedi kávézó-söröző, a volt Tilos az Á helyén működő Zappa Caffe. Átverésről szó sincs, még akkor sem, ha valójában senki sem kapott még repülőjegyet csak azért, mert ott kávézott. Nincs is rá szükség, hiszen maga a Nagy Alma egyik hiteles utcaképe díszíti a belső falfelületeket, amely valóban igazi New York-i hangulatot varázsol a pesti bérház alsó szintjén működő vendéglátóhelyre. 

Ne ítélj elsőre! Védett házak a 12. kerületben

2011.01.07. 09:01 - Káldi Emese

A MOME hallgatóinak egészen biztosan fel sem tűnik, hogy a Zugligeti úton, szemben az egyetem főépületével, fontos várostörténeti emlék található. Nem csoda, hiszen a szóban forgó helyszín bizony alig észrevehető, bár nagy valószínűséggel néhány szerelmes iparművész-tanonc mégis egészen jól ismeri…

Vendéglővé alakított trafóház a Városmajor oldalában, a Majorka - Kép © hg.hu

Vendéglővé alakított trafóház a Városmajor szélén. Kép: hg.hu

Cikksorozatunkban olyan budapesti épületeket mutatunk be, elsőként a XII. kerületből, amelyekről küllemük alapján talán senki nem gondolná, hogy védettséget élveznek, netán műemlékek. A tanulság: nem szabad elhamarkodottan ítélnünk!

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem