kazinczy utca

tag: kazinczy utca

Százéves gyárakban bulizunk: tavaszi felfedezőút az Erzsébetvárosban

2012.04.07. 10:04 - ginterzsófi

Új sorozatot indítunk a hg.hu-n, amelyben a tavaszi hétvégékre ajánlunk rendhagyó, tematikus városi sétaútvonalakat. A cikkekben az ismerős budapesti környékek olyan arcát, olyan izgalmas részleteit derítjük fel és mutatjuk meg, amiket egyébként talán észre sem vennénk. Ki gondolná például, hogy egykori rézgyárból lett a legmenőbb szórakozóhely, a százéves kóser hentesüzlet épületében hamarosan új étterem nyílik, a kerületi közösségi ház szecessziós csillárjai alatt pedig tornaórákat is tartanak? A sorozat első részében a pesti VII. kerület, Erzsébetváros egykori ipari épületeinek, iparosházainak múltját és jelenét derítettük fel, de a rövid sétán a különleges homlokzatok mellett fröccs, flódni és paprikás csirke is útba esik.

 - Szalai Dániel

Erzsébetváros történelmi zsidónegyede nem csak a turistákat vonzza: a főváros egyik legrégibb, Európában is egyedülálló kerülete már évek óta a pesti kulturális- és éjszakai élet központjának számít. Nem véletlenül: a 2005-ben műemléki jelentőségű területté nyilvánított környéket az eredeti, XVIII. századtól szervesen kialakult utcaszerkezet, az átjáróházak, a zsinagógák, a klasszicista és szecessziós épületek és a ma itt zajló pezsgő belvárosi élet sajátos összhangja teszi igazán izgalmassá.

Elkészült a Kazinczy utca

2011.10.24. 10:10 - hg

Decens környezetbe került a tízéves Szimpla a Kazinczy utca felújításával: Belső-Erzsébetváros történelmi utcája két szakaszon új közvilágítást és burkolatot is kapott. A Kultúra utcája mottóval futó beruházás során kicserélték a közműveket, és felújították az ortodox zsinagóga, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai kara, valamint az Elektrotechnikai Múzeum homlokzatát is (az utóbbi helyen még folyik az építkezés). Az egymilliárd forintos beruházásból az utca romkocsmák által leginkább benépesített, Dob és Király utca közötti szakasza kimaradt.

TűzfalRehab a hivatali útvesztőben: 6 nap festés, 3 év engedélyezés

2011.09.13. 09:09 - ginterzsófi

Jó példaként, önerőből indította el a Suppré-Neopaint csapata a TűzfalRehab köztéri festészeti projektet idén áprilisban, a Király és a Kazinczy utca sarkán álló hatalmas romos tűzfal felújításával, amit teljesen ingyen, hat nap alatt festettek ki. Abban bíztak, hogy a látványos és hamar népszerűvé vált kezdeményezéssel felhívhatják a döntéshozók figyelmét is a belváros frekventált pontjain omladozó tűzfalak elhanyagolt állapotára, és a további felújításokhoz megnyerhetik az önkormányzatok támogatását. Azóta azonban kiderült: hiába minden utánajárás és igyekezet, a szervezők nem hogy segítséget nem kapnak, a végeláthatatlan engedélyeztetési eljárások és a papírmunka gyakorlatilag lehetetlenné teszik a köztéri festést. A hétvégén a Király utca - Design utca klaszter közbenjárásával, a Királyi vásár keretében a csapat felújíthatott volna egy újabb tűzfalat, de a projektet végül az utolsó pillanatban lefújták - sajnos úgy tűnik: a hivatalok által felállított falakon még a Neopaint sem tud javítani.

 - © eposOne

A kül- és beltéri épület-építményfestések iránti igény jellemzően nem a közszférában, hanem a nyugati cégek magyarországi terjeszkedésével jelent meg; az önkormányzatok a mai napig nem igazán ismerték fel ennek jelentőségét. Jó példa erre a panelrehabilitáció: az elmúlt években panelépületeik százait szigetelték és színezték újra, de elenyészően kevésről lehet azt mondani, hogy az új arculat a városképet is pozitív irány mozdította elő (ld. pl. Színekkel újul meg a Havanna című cikkünket). Pedig ezekhez az összegekhez hasonló nagyságrendűt évtizedeken belül nem lehet majd előteremteni. Karakán főépítészek, előrelátó önkormányzatok hiányában egyelőre a civilek kilincselnek azért, hogy saját pénzükön megvalósíthassák ötleteiket – és nem ritkán hiába.

Helyieket, vendégeket és ötleteket is vár a Kazinczy utca

2011.06.23. 10:06 - hg

Június elsején megnyílt az Információs Bár a VII. kerületi Kazinczy utca 7. alatt. A Szimpla és az Azért7 Egyesület által létrehozott iroda célja, hogy segítsen megtalálni a közös hangot a környék lakói és vendégei között. A kezdeményezők javaslatokat, skicceket, vázlatokat várnak a felújítás alatt álló utca jobbá, élhetőbbé tételéhez is; a legjobb beküldője húszezer forintos Szimpla fogyasztási kártyát nyer.

Kazinczy utca, zsidónegyed - Fotó © hg.hu

Városi séta a zsidónegyedben

2010.10.22. 15:10 - hg

A Kortárs Építészeti Központ Városi Sétáinak következő állomása október 27-én a budapesti zsidónegyed. A Dohány, Kazinczy és Rumbach Sebestyén utcai zsinagógák háromszöge egy sajátos multikulturális belvárosi szövetbe ágyazódik, egyben meghatározza három zsidó hitközség identitását. Expedíciónk alkalmat ad a közönségnek az egyedülálló műemléksűrűség mélyebb rétegeibe való betekintésre is.

 - Kép © Kelecsényi Kristóf

Felújítják a Kazinczy utcai zsinagógát

2010.05.13. 09:05 - hg

Erzsébetváros tájáról az utóbbi időben kevés jó hír érkezik, de végre be tudunk számolni valamiről. Az önkormányzat 833 millió forintos uniós támogatást nyert el a Kultúra utcája program kivitelezésére, amelynek keretében újjászületik a régi pesti zsidónegyed szívében fekvő Kazinczy utca és környéke.

 - Kép © hg.hu

Van alternatívája a zsidónegyed bontásának

2008.11.05. 10:11 - hg

Több éves egyezkedést zúzott porrá az a fővárosi közgyűlés, amelyen elfogadták az új szabályozási tervet a régi pesti zsidónegyedként ismert városrészre. Nem túlzás azt állítani: ez a szabályozás megpecsételi a zsidónegyed sorsát, hiszen a „városrehabilitáció” hívószava alatt továbbra is a házak nagy arányú bontását, és a telkek sűrű beépítését engedélyezi.

Dohány utca, zsidónegyed, zsinagóga, nagyzsinagóga - Fotó © hg.hu

Érdemben tehát mi sem változott, hiába követelte az Óvás! Egyesület és maga a világörökségért felelős legfőbb szervezet, az UNESCO, hogy teremtsék meg a városrehabilitáció Nyugat-Európában oly jól ismert modelljét, amely az épületállományt és a lakosságot is megtartó megújítást tartja irányadónak. Ez a modell, mint a hg.hu is ismertette korábban, nem valósulhat meg a kormány határozott kiállása, vagyis az adókedvezmények rendszerének kidolgozása nélkül.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem