kelecsényi kristóf

Újabb német városban kezdődik el a második világháborút követő újjáépítések revíziója. A barokk belvárosát lassan egy évtizede rekonstruáló Drezda után az európai pénzügyi központként számon tartott, felhőkarcolóiról is ismert Frankfurtban tették le a régi-új óváros alapkövét január 23-án. A 130 millió eurós (kb. 40 milliárd forint) DomRömer-projekt keretében, 7000 négyzetméteren állítják helyre a középkori eredetű utcaképet várhatóan 2016-ig. A körülbelül ötven házhelyre mindössze nyolc esetben épül vissza biztosan a háborút megelőzően ott állt épület pontos mása. Ennek ellenére, Drezdához hasonlóan, itt is hatalmas viták övezik a projektet, amelyre Budapestről is érdemes odafigyelni.

Frankfurt belvárosa 1949-ben

Frankfurt, csak úgy, mint Németország más nagyvárosai, alaposan megszenvedte a második világháborút. A szövetségesek 1943 októbere és 1944 márciusa között hat alkalommal is célzott légitámadásokat hajtottak végre a város ellen. A bombázásoknak köszönhetően a háború végére alig maradt állva ház a középkori eredetű óvárosban. Az egykori koronázó város mégsem járt azonban annyira rosszul, mint a Kelet-Németországhoz került Drezda, ahol a kilencvenes évekig prériként éktelenkedett az egykori belváros hűlt helye. Itt a belváros templomait és a néhány viszonylag épen megmaradt polgárházat helyreállították az ötvenes évek végére, a foghíjakat pedig idővel szép lassan kitöltötték. Radikálisabb beavatkozásra a hatvanas évek végén került sor. Frankfurt 1963-ban írt ki átfogó építészeti pályázatot az óváros újjáépítésére. Ezekből a tervekből fejlődött aztán ki az egykori tyúkpiac és a környező utcák és házak helyére építendő hatalmas, modern épület ötlete, a városi közműcégek egyesített székháza számára.

Veszprém is attól szenved, amitől legtöbb vidéki városunk. A történelmi emlékekben gazdag megyeszékhely múltja és látványosságai, valamint a Balaton és számos közeli, műemlékekben gazdag település okán akár hosszú hétvégére is csábíthatná a bel- és külföldi turistákat, azonban a statisztikák alapján, mégis csak „félnapos város”.

A veszprémi Vár a Margit-romok felől, a völgyből. Fotó: Kelecsényi Kristóf

Többek között ezen is kívánt segíteni a városon átfolyó Séd-patak völgye mentén, 2,3 km hosszúságban elterülő közparkok és műemlékek nemrégiben elkészült felújítása. Az ötlet a 2000-es évek elejétől érlelődött, majd 2005-re készült el a budapesti A. D. U. Építész Iroda műhelyében az a koncepció, amely a 2007-ben, a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében nyert támogatást az alig több mint 1 milliárd forintos projekt költségeinek 80%-ára.

A budai királyi palota történetét feldolgozó sorozatunkban szemléztük a jelenlegi középkori maradványokat és rajtuk keresztül az épület egykori képét, majd azt a 250 éves periódust, amely alatt a mai palota közvetlen elődje kialakult (1-2). A negyedik részben a második világháborús pusztítástmutattuk be, aztán a 1945-1966 közötti időszakkal foglalkoztunk, majd pedig azt az időszakot jártuk körbe, amikor a királyi és kormányzói központból „Budavári Palota” lett. Tettük mindezt azért is, mert úgy tűnik, hogy a nem is olyan távoli jövőben egy újabb felújítási ciklus veheti kezdetét. Cikksorozatunk befejező részében tehát a budavári palota jövőjével foglalkozunk.

Mik azok a jelek, amik arra utalnak, hogy valóban közeleg a felújítás?

Árulkodó a 2010. április 22-én a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által a Várnegyed komplex fejlesztésére kiírt koncepciópályázat. Bár meglehetősen furcsa mind a két választás közé eső időpont, mind a pályázaton való részvétel feltételeinek szigora, abban biztosak lehetünk, hogyha a háttérben meghúzódó érdekek eljutottak addig a pontig, hogy terveztetni is érdemes a témában, akkor az ügy a pályázat eredménytelensége ellenére sem került le a napirendről.

A budai királyi palota történetét feldolgozó sorozatunkban szemléztük a jelenlegi középkori maradványokat és rajtuk keresztül az épület egykori képét, majd azt a 250 éves periódust, amely alatt a mai palota közvetlen elődje kialakult (1-2). A negyedik részben a második világháborús pusztítást mutattuk be, aztán a 1945-1966 közötti időszakkal foglalkoztunk, most pedig azt az időszakot járjuk körbe, amikor a királyi palotából „Budavári Palota” lett.

A magyar uralkodók hivatalos lakhelyének számító budai királyi palota történelmébe számos szomorú fejezet ékelődik. Mátyás reneszánsz palotája végleg elpusztult a török alól felszabadított Buda visszavételekor. A Habsburgok által építgetett, de tartósan sosem használt, királyi székhely is majdnem hasonló sorsra jutott a második világháború alatt. Az újjáépítés ezúttal azonban nem maradt el. 1949 és 1985 között, a Magyar Népköztársaság egyik legreprezentatívabb beruházásaként az egykori királyi palotából „Budavári Palota” lett. A monarchiára utaló jelzéseket nem csak nevéből tüntették el, de építészeti kiképzéséből is. Az ellentmondásokkal teli tervezési folyamat eredményét mutatjuk be sorozatunk hatodik részében.

A budai királyi palota történetét feldolgozó sorozatunkban szemléztük a jelenlegi középkori maradványokat és rajtuk keresztül az épület egykori képét, majd azt a 250 éves periódust, amely alatt a mai palota közvetlen elődje kialakult (1-2). A negyedik részben a második világháborús pusztítást mutattuk be – most pedig azzal az 1945-1966 közötti időszakkal foglalkozunk, amely a mai kép kialakulásához vezetett.

A királyi palota dunai homlokzata az 1950-es évek elején. Kép: fortepan.hu

1945. február 13-án végleg elhallgattak a fegyverek Budapesten. A több hónapos földalatti élet után az óvóhelyekről előmerészkedő lakosokat borzalmas látvány fogadta. A pusztítás a legdöbbenetesebb méreteket Buda történelmi belvárosában, a Várnegyedben öltötte, és ez alól nem volt kivétel a Hauszmann Alajos tervezte, 1905-ben elkészült, volt királyi palota épülete sem.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust néztük végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje. A Budavári Palota történetét bemutató cikksorozatunk negyedik részében a második világháború pusztításának történetét és közvetlen következményeit tárgyaljuk.

A budai királyi palota története során átélt pár ostromot. Bár hadászati jelentősége a XVII. századi visszafoglalást követően elveszett, a várhegy birtoklásának szimbolikus jelentősége azonban mindig megmaradt. A második világháború során, a visszaszoruló német hadsereg a Horthy-kor kormányzati központjából katonai központtá változott történelmi városrészbe szorult vissza, amely így törvényszerűen vált az ostrom áldozatává. A háború után pedig a súlyosan sérült épület a formálódó új politikai rendszernek az elődeivel szemben érzett ellenszenvét is el kellett viselni.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és mostani, harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust tárgyaljuk végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje.

Ybl Miklós halála előtt, egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy amennyiben meghalna, az építkezés befejezését Hauszmann Alajosra bízná. A császári udvar Bécsben, ezt annyira komolyan vette, hogy hiába pedálozott a kor számos ismert építésze a megbízást végül a lobbizást, naplója tanúsága szerint mellőző építész kapta. A 44 éves építész ekkortájt az Erzsébet körúti New York-palota építésével volt elfoglalva, melyben a műhelyében dolgozó Korb Flóris és Giergl Kálmán is részt vett. Hauszmann elődje terveit átdolgozta. Tömegében megtartotta az udvart bezáró Főhercegi-szárny (a ma az OSZK-nak helyet adó F-épület) ötletét, alaprajzát, belső díszítését és homlokzatát azonban némileg átdolgozta. Teljesen elvetette viszont a Duna felé különálló épületekben gondolkodó Ybl-tervet, és a halott mester egyik korábbi koncepcióját, a közepén kupolával hangsúlyozott északi irányú bővítését választotta, amely a gyakorlatban a dunai homlokzat megkettőzését jelentette.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust tárgyaljuk végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje.

A budai királyi palota József nádor korában. Rudolf von Alt festménye (1844-48)

1686. szeptember 2. után három napig égett a keresztény seregek által a töröktől visszafoglalt Buda vára. Az akkor még valós török veszély miatt a bécsi udvar eleinte katonai központként képzelte el az újraépülő Budát. A középkori erősséget azonban már nemigen lehetett korszerűsíteni. A XVII. század végére nagy fejlődésen átment tüzérség miatt, hegytetőre erődöt építeni őrültség lett volna, így a terv hamar elbukott.

Az elmúlt években újra a közfigyelem fókuszába került a mind lepusztultabb állapotba jutó budavári palota – nemcsak a szakmában, de a városról gondolkodó polgárok között is. A palota építéstörténetéről, illetve az átépítésekről azonban számos közkeletű félreértés kering. Új cikksorozatunkban Kelecsényi Kristóf mutatja be az épületegyüttes történetét a kezdetektől napjainkig. Az első rész a középkori palotával foglalkozik a ma ismert maradványokon keresztül.

Buda 1686-os ostroma, Frans Geffels olajfestménye

Ha állna, képét a prágai Hradzsinnal és a mintájára épített krakkói Wawellel egy lapon mutatnák be az építészettörténeti tankönyvek Európa szerte. Gazdagsága és szépsége már a kortársakat is ámulatba ejtette, azonban sorsa a legtöbb hazai, középkori emlékünkhöz hasonlóan a török hódítás, majd 150 évvel később a visszahódítás során megpecsételődött. Maradványait széthordták és lebontották, helyét beépítették. Egy újabb ostrom kellett hozzá, hogy a magyar királyok ismételten romhalmazzá vált barokk és neobarokk palotája alól, amit lehetett előbányásszanak és bemutassanak a régészek, művészettörténészek és építészek. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk első részében megpróbáljuk olvasóink számára összerakni a sok helyen csak „bokáig érő falak” képében megmutatkozó középkori budai királyi palota ma ismert maradványainak összefüggéseit.

A YMCA rövidítés kapcsán valószínűleg mindenkinek a Village People zenekarának agyonjátszott slágere ugrik be. De vajon hányan tudják azt, hogy mi köze mindennek a Színház- és Filmművészeti Egyetemhez? A YMCA-t, vagyis a Young Men’s Christian Association-t 1844-ben alapították meg Londonban, és az egyezés a popbanda számának címe, és a keresztény ifjúság „hitébresztő” szervezete közt egyáltalán nem véletlen. Persze amikor 1980-ban az amerikai diszkóegyüttes világszerte ismertté tette a rövidítést, a magyarországi szervezetet már jó néhány évtizede a kommunista állami ifjúságnevelési rendszer nemkívánatos elemévé nyilvánították, és ezáltal ellehetetlenítették.

A Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE) 1883-ban alakult meg a YMCA magyar megfelelőjeként. Hivatalos formát 1904-ben nyert, összefogva az országszerte gombamód szaporodó helyi egyesületeket, és egyúttal kapcsolódva a világot átfogó szövetséghez. A KIE felekezetközi, alapvetően protestáns szellemiségű ifjúsági szervezet volt, mely a vallásos nevelés mellett, az élet egyéb területein is igyekezett a fiatalok általuk egészségesnek tartott szellemi és fizikai nevelését biztosítani. A budapesti szervezet keretén belül jött létre például az első magyar cserkészcsapat. A XX. század első felére a legtekintélyesebb protestáns ifjúsági szervezetté vált a táboroztatásokon túl, népfőiskolát, kiadót és könyvesboltot is fenntartó KIE.