királyi palota

Egy novemberi kormányhatározat alapján május végéig el kell készíteni a Budai Vár 25 éves fejlesztési stratégiáját a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban. A munka rohamtempóban folyik, de az már most látszik, hogy a kijelölt dátum nem tartható: addigra legfeljebb az stratégia elkészítésére kiírt közbeszerzési eljárásnak lesz eredménye. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy mindenkinek maga felé hajlik a keze: az építészek átfogó ingatlanfejlesztési koncepciót és komoly új beruházásokat látnának szívesen, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pedig a műemléki szakmunkákat tartja elsődlegesnek. Ha záros határidőn belül nem derül egy kézbe a Várral kapcsolatos kompetencia, az eddigi történések tanulságai, például a Nemzeti Galéria esetleges költözésének bejelentése, illetve a Várkert Bazár tervpályázat nélkül, kétéves határidővel időzített helyreállítása alapján valaki biztosan pórul fog járni.

A budai Vár megújításának koordinálásával megbízott miniszteri biztos, Zumbok Ferenc az eddigi koncepcióvázlatok szakmai bírálatára kérte fel a Magyar Urbanisztikai Társaságot (MUT), amely nem volt rest a kapott anyagokat nyilvánosságra hozni saját honlapján. A 2010-es, sikertelennek nyilvánított pályázaton induló KÖZTI, valamint a Zoboki-Demeter és Társai építészirodák pályamunkái mellett így vált olvashatóvá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) 2006-ban készített szakanyaga, amely még a Vár rendbetételét 2012-re megcélzó, 2004-ben született kormányhatározat gyümölcse. Bár látszólag nem sok történt azóta a Várban, azt érdemes tudni, hogy ennek a kormányhatározatnak köszönhetően indult meg a Mátyás-templom felújítása, a Szent György téri romok rendbetételére pedig forrást is sikerült szerezni – igaz, ez azóta elúszott.

A Városháza szakemberei szorgosan dolgoznak azon a fejlesztési stratégián, amelybe majd beépülhetnek a Budapest jövőjét meghatározó, konkrét projektek. Mozgolódnak a civilek, nagy visszhangot kapott például a Szeretem Budapestet elképzelése, de állítólag Tarlós István főpolgármester fiókjában is rejtőzik egy 32 pontos program, különféle beruházásokkal. Ráadásul a minap az újonnan kinevezett főpolgármester-helyettes konkrét projektekkel állt elő... Már csak a nemzeti konzultáció hiányzik! Mi most nyolc ötlettel elindítjuk. Önnek mi az elképzelése: mit és hogyan építsünk Budapesten a következő évtizedekben?

A lenti felvetésekkel szeretnénk túllépni azokon az (egyébként fontos) kérdéseken, mint hogy mikor lesz már végre kész a 4-es metró, és hogy szükség van-e múzeumi negyedre. Inkább olyan ötletekkel próbáltunk előhozakodni, amelyek más fórumon még nem láttak napvilágot (ez persze nem jelenti azt, hogy más még ne találta volna ki őket). Sok mindennapi gondot annyira megszoktunk, hogy már észre sem vesszük őket – mi alább néhány ilyenre kerestünk megoldást. Ötletelni nemcsak könnyű, de szórakoztató dolog is - úgyhogy várjuk Olvasóink javaslatait.

A budai királyi palota történetét feldolgozó sorozatunkban szemléztük a jelenlegi középkori maradványokat és rajtuk keresztül az épület egykori képét, majd azt a 250 éves periódust, amely alatt a mai palota közvetlen elődje kialakult (1-2). A negyedik részben a második világháborús pusztítástmutattuk be, aztán a 1945-1966 közötti időszakkal foglalkoztunk, majd pedig azt az időszakot jártuk körbe, amikor a királyi és kormányzói központból „Budavári Palota” lett. Tettük mindezt azért is, mert úgy tűnik, hogy a nem is olyan távoli jövőben egy újabb felújítási ciklus veheti kezdetét. Cikksorozatunk befejező részében tehát a budavári palota jövőjével foglalkozunk.

Mik azok a jelek, amik arra utalnak, hogy valóban közeleg a felújítás?

Árulkodó a 2010. április 22-én a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által a Várnegyed komplex fejlesztésére kiírt koncepciópályázat. Bár meglehetősen furcsa mind a két választás közé eső időpont, mind a pályázaton való részvétel feltételeinek szigora, abban biztosak lehetünk, hogyha a háttérben meghúzódó érdekek eljutottak addig a pontig, hogy terveztetni is érdemes a témában, akkor az ügy a pályázat eredménytelensége ellenére sem került le a napirendről.

A budai királyi palota történetét feldolgozó sorozatunkban szemléztük a jelenlegi középkori maradványokat és rajtuk keresztül az épület egykori képét, majd azt a 250 éves periódust, amely alatt a mai palota közvetlen elődje kialakult (1-2). A negyedik részben a második világháborús pusztítást mutattuk be, aztán a 1945-1966 közötti időszakkal foglalkoztunk, most pedig azt az időszakot járjuk körbe, amikor a királyi palotából „Budavári Palota” lett.

A magyar uralkodók hivatalos lakhelyének számító budai királyi palota történelmébe számos szomorú fejezet ékelődik. Mátyás reneszánsz palotája végleg elpusztult a török alól felszabadított Buda visszavételekor. A Habsburgok által építgetett, de tartósan sosem használt, királyi székhely is majdnem hasonló sorsra jutott a második világháború alatt. Az újjáépítés ezúttal azonban nem maradt el. 1949 és 1985 között, a Magyar Népköztársaság egyik legreprezentatívabb beruházásaként az egykori királyi palotából „Budavári Palota” lett. A monarchiára utaló jelzéseket nem csak nevéből tüntették el, de építészeti kiképzéséből is. Az ellentmondásokkal teli tervezési folyamat eredményét mutatjuk be sorozatunk hatodik részében.

A budai királyi palota történetét feldolgozó sorozatunkban szemléztük a jelenlegi középkori maradványokat és rajtuk keresztül az épület egykori képét, majd azt a 250 éves periódust, amely alatt a mai palota közvetlen elődje kialakult (1-2). A negyedik részben a második világháborús pusztítást mutattuk be – most pedig azzal az 1945-1966 közötti időszakkal foglalkozunk, amely a mai kép kialakulásához vezetett.

A királyi palota dunai homlokzata az 1950-es évek elején. Kép: fortepan.hu

1945. február 13-án végleg elhallgattak a fegyverek Budapesten. A több hónapos földalatti élet után az óvóhelyekről előmerészkedő lakosokat borzalmas látvány fogadta. A pusztítás a legdöbbenetesebb méreteket Buda történelmi belvárosában, a Várnegyedben öltötte, és ez alól nem volt kivétel a Hauszmann Alajos tervezte, 1905-ben elkészült, volt királyi palota épülete sem.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust néztük végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje. A Budavári Palota történetét bemutató cikksorozatunk negyedik részében a második világháború pusztításának történetét és közvetlen következményeit tárgyaljuk.

A budai királyi palota története során átélt pár ostromot. Bár hadászati jelentősége a XVII. századi visszafoglalást követően elveszett, a várhegy birtoklásának szimbolikus jelentősége azonban mindig megmaradt. A második világháború során, a visszaszoruló német hadsereg a Horthy-kor kormányzati központjából katonai központtá változott történelmi városrészbe szorult vissza, amely így törvényszerűen vált az ostrom áldozatává. A háború után pedig a súlyosan sérült épület a formálódó új politikai rendszernek az elődeivel szemben érzett ellenszenvét is el kellett viselni.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és mostani, harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust tárgyaljuk végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje.

Ybl Miklós halála előtt, egy alkalommal úgy nyilatkozott, hogy amennyiben meghalna, az építkezés befejezését Hauszmann Alajosra bízná. A császári udvar Bécsben, ezt annyira komolyan vette, hogy hiába pedálozott a kor számos ismert építésze a megbízást végül a lobbizást, naplója tanúsága szerint mellőző építész kapta. A 44 éves építész ekkortájt az Erzsébet körúti New York-palota építésével volt elfoglalva, melyben a műhelyében dolgozó Korb Flóris és Giergl Kálmán is részt vett. Hauszmann elődje terveit átdolgozta. Tömegében megtartotta az udvart bezáró Főhercegi-szárny (a ma az OSZK-nak helyet adó F-épület) ötletét, alaprajzát, belső díszítését és homlokzatát azonban némileg átdolgozta. Teljesen elvetette viszont a Duna felé különálló épületekben gondolkodó Ybl-tervet, és a halott mester egyik korábbi koncepcióját, a közepén kupolával hangsúlyozott északi irányú bővítését választotta, amely a gyakorlatban a dunai homlokzat megkettőzését jelentette.

A középkori Magyarország egyik legnagyszerűbb építészeti emlékének kellett majdnem maradéktalanul elpusztulnia ahhoz, hogy helyet adjon a 150 éves török megszállásból éledező Buda fővárosi törekvéseit kifejező épületnek. A várhegyen álló királyi palota építéstörténete nemcsak az országgal, de a várossal is sorsközösségben volt mindenkor. Együtt épült a török hódoltság után talpra álló nemzettel, szó szerint együtt égett a 1848-49-es forradalom lázával, és a kiegyezés után együtt vált az elképesztő ütemben fejlődő országgal a dualista állambeli párjának vetélytársává, hogy aztán a király nélküli királyság éveiben koronás fő nélkül maradjon. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk második és harmadik részében azt a kétszáz ötven éves építési periódust tárgyaljuk végig, amelynek eredményeként kialakult a ma is látható palota közvetlen elődje.

A budai királyi palota József nádor korában. Rudolf von Alt festménye (1844-48)

1686. szeptember 2. után három napig égett a keresztény seregek által a töröktől visszafoglalt Buda vára. Az akkor még valós török veszély miatt a bécsi udvar eleinte katonai központként képzelte el az újraépülő Budát. A középkori erősséget azonban már nemigen lehetett korszerűsíteni. A XVII. század végére nagy fejlődésen átment tüzérség miatt, hegytetőre erődöt építeni őrültség lett volna, így a terv hamar elbukott.

Az elmúlt években újra a közfigyelem fókuszába került a mind lepusztultabb állapotba jutó budavári palota – nemcsak a szakmában, de a városról gondolkodó polgárok között is. A palota építéstörténetéről, illetve az átépítésekről azonban számos közkeletű félreértés kering. Új cikksorozatunkban Kelecsényi Kristóf mutatja be az épületegyüttes történetét a kezdetektől napjainkig. Az első rész a középkori palotával foglalkozik a ma ismert maradványokon keresztül.

Buda 1686-os ostroma, Frans Geffels olajfestménye

Ha állna, képét a prágai Hradzsinnal és a mintájára épített krakkói Wawellel egy lapon mutatnák be az építészettörténeti tankönyvek Európa szerte. Gazdagsága és szépsége már a kortársakat is ámulatba ejtette, azonban sorsa a legtöbb hazai, középkori emlékünkhöz hasonlóan a török hódítás, majd 150 évvel később a visszahódítás során megpecsételődött. Maradványait széthordták és lebontották, helyét beépítették. Egy újabb ostrom kellett hozzá, hogy a magyar királyok ismételten romhalmazzá vált barokk és neobarokk palotája alól, amit lehetett előbányásszanak és bemutassanak a régészek, művészettörténészek és építészek. A budai vár történetével foglalkozó cikksorozatunk első részében megpróbáljuk olvasóink számára összerakni a sok helyen csak „bokáig érő falak” képében megmutatkozó középkori budai királyi palota ma ismert maradványainak összefüggéseit.

Bár kormányzati szándéknak nem látni nyomát, az mind nyilvánvalóbb, hogy a budai volt királyi palota felújítását nem sokáig lehet halogatni. A mai formáját nagyjából hétszáz év alatt elnyert épületegyüttes a török hódítás előtt, majd rövid közjátékokkal a 18. századtól a második világháborúig javarészt az ország irányításának (a Habsburg-időszakban egyértelműen szimbolikus) központjaként szolgált, azóta pedig nemzeti kultúránk és történelmünk néhány fontos intézményének adott helyet. (Ma még megnevezése is nehézkes; az egyszerűség kedvéért a Palota szót használom majd.) Funkcióváltásáról e kevés helyen talán nem érdemes vitát indítani. Annak hogyanjáról a gondolatébresztés szintjén tán igen – várhatóan ugyanis ez a kérdés kapja majd a legkevesebb figyelmet a jövőben.

Buda városa Hartmann Schedel Nürnbergi világkrónikájában. Kép: btm.hu

A Palota jelenlegi képét a második világháború után megkezdődött régészeti feltárások, helyreállítások és átépítések eredményeként a nyolcvanas évekre nyerte el. Mint az közismert, a háború előtt nagyjából fél évszázadig fennálló állapot az Ybl és Hauszmann munkája nyomán megszületett, részben a barokk maradványait is őrző homlokzatokkal, valamint a századfordulós magyar iparművészet remekeit tartalmazó belsőkkel szinte teljesen megsemmisült. Ma az egykori enteriőrök csekély maradványai, töredékei lelhetők fel itt-ott – nem is feltétlenül az eredeti helyszínen. A Palota állapotát viszont gazdagította a háború után feltárt, dokumentált és látogathatóvá tett számos középkori maradvány, valamint a rekonstruált középkori erődítés, amelynek bemutatásához felszámolták a hauszmanni palotakertet. Eltűnt számos csatlakozó épület, tereket és udvarokat szüntettek meg, teljes homlokzatok épültek újjá, a szecessziósnak érzett és hiányzó belső tere miatt kárhoztatott régi helyébe új kupola került. Az enteriőrök a hetvenes-nyolcvanas évek esztétikai nívóját tükrözik.