kós károly

Zrumeczky Dezső, Kós Károly egykori alkotótársa a múlt század fordulójának jeles, de méltatlanul elfeledett építészei közé tartozik. Bár csak tíz éve adatott alkotómunkára, a 95 évvel ezelőtt, 1917. január 31-én fiatalon elhunyt építészt életműve sokkal többre méltatná.

Zrumeczky Dezső 1883. augusztus 17-én született a Dabastól nem messze fekvő Inárcspusztán, egykor jómódú, de lassan elszegényedő család sarjaként. Birtokaik elvesztése után a család Kispestre költözött, így Dezső a belvárosi reáliskolában tanult (az intézmény utódja a mai Eötvös József Gimnázium). Műegyetemi tanulmányainak idején a család már komoly anyagi gondok között élt. Zrumeczkynek saját magát kellett eltartania; az ekkori rossz körülményeknek tulajdonítják, hogy a tüdőbaj végül fiatalon legyőzte. Mérnöki oklevelét 1907-ben vette át. 

A helyi építészeti örökség védelme és az építészeti hagyományok őrzése területén végzett kimagasló szakmai tevékenység elismeréseként Felkai László közigazgatási államtitkár december 16-án a Belügyminisztériumban átadta a 2011. évi Kós Károly-díjakat.

Ha egyetlen főpolgármestert kellene kiemelni az egyesült főváros építésének majd 140 éves történelméből, az alighanem dr. Bárczy István (1866-1943) lenne. Az ő hivatali idejében nyitották meg a Szépművészeti Múzeumot, adták át a Zeneakadémia új épületét, építették át az Állatkertet. Az ő nevéhez fűződik az Erkel Színház létrejötte, vagy a Tiszti Főorvosi Hivatal létrehozása, de a fürdők fővárosi tulajdonba vétele (megvásárlása) és „községi”-nek mondott üzemeltetése, a pompás Népszálló felépítése. Legmaradandóbb kezdeményezései közé tartozik az 1909-ben indított iskolaépítési program. Ennek köszönhető, hogy a főváros legszebb, legnagyobb iskolái mostanában ünneplik jubileumukat. Előttük tisztelgünk ezzel a cikkel.

1909 és 1912 között, példamutató összefogással zajlott az a látványos iskolaépítési program, amelynek épületei évszázad elmúltával is képesek kiszolgálni a fővárosi kis- és középiskolások felnövekvő generációit. Az előző századforduló első éveiben a rendkívüli gyorsasággal növekvő főváros külső kerületeiben sokasodó, szegény sorsú tömegek számára vált leginkább elviselhetetlenné a helyhiány. A lakásgondokat az iskolák ebből fakadó ellehetetlenülése is tetézte. Nem volt ritka, hogy száznál is több tanuló zsúfolódott össze egy-egy osztályteremben. A lakásgondok megoldásával párhuzamosan épültek a legismertebb építészek számára is valódi feladatot jelentő gyönyörű, palotaszerű iskolaépületek.

Hogyan különböztethetjük meg az életben az építészeket egyéb szakmák képviselőitől? Sok teória született erről: a gondolkodás mellett árulkodó lehet a ruha színe vagy a szemüveg formája is... Ennél azonban izgalmasabb lehet: hogyan különböztethetjük meg a halott építészeket? Nézzük meg néhány karakteresebb és kevésbé karakteresebb példán keresztül, hogyan köszönhet vissza egy-egy építészeti életút az építészek sírjain keresztül.

Adolf Loos és legismertebb munkája, a bécsi Goldman und Salatsch ház

Adolf Loos (1870-1933)

Kemény vonalas bécsi modernista. Végeredményben megalapozója annak, amit az Európában néhány évvel később jelentkező modern építészet szabad alaprajznak nevez. Loos mind épületeinek megformálásában, mind pedig építészeti írásaiban élesen támadta a kor akadémikus építészet szemléletét, felháborodásában 1912-ben építészeti magániskolát alapított, ami röviddel utána meg is szűnt. 

A Fővárosi Közgyűlés június 25-én döntött arról, hogy uniós pályázati források segítségével folytatódik a Fővárosi Állat- és Növénykert két évtizede tartó rekonstrukciója. Ha sikeres lesz a pályázat, az Állatkert legnagyobb építménye, a Nagyszikla, valamint a szomszédos Bölény- és Zsiráfházak újulhatnak meg. A Nagyszikla Varázsheggyé alakul: belső terében a különleges, interaktív kiállítás vonzó programokat kínál majd a látogatóknak. A meleget az épületek számára pedig megújuló energia, a Széchenyi Fürdő elfolyó hulladékvizének hőmérséklete biztosítaná.