lászló jános

tag: lászló jános

Négy helyett két kerék

2010.04.24. 11:04 - hg

Lesz-e valaha Budapest kerékpárosbarát város? László János szerint a kérdésfelvetés értelmetlen: átfogóbban, a fenntartható közlekedésről érdemes beszélnünk. Prioritási sorrendek persze felállíthatók: első helyen szerepel a gyalogos közlekedés, a kerékpár és a tömegközlekedés, míg a lista végén az autós közlekedés – szögezi le a Magyar Kerékpárosklub elnöke, akivel az április 24-i Critical Mass kerékpáros felvonulást megelőzően beszélgettünk a fővárosi kerekezés jövőjéről.

Kerékpáros burkolati jelek Koppenhágában - Kép © tristam sparks, flickr.com

Lesz-e jövő nyáron budapesti közbringa?

2010.04.17. 11:04 - hg

„Egy hét után úgyis ellopják az összes biciklit”; „hiába a sok bérbringa, ha a városban kész élethalálharc biciklivel közlekedni” - leggyakrabban ezek a vélemények hallhatók a városi kölcsönbringa-hálózat ellenzőinek szájából. Március 31-én a budapesti közgyűlés ismét zöld utat adott a kölcsönbringa-hálózat létrejöttének: ezúttal az is eldőlt, hogy a Parking Kft. nemcsak az üzemeltetést fogja majd végezni, de a megvalósítás is az ő feladatuk lesz. Volly György, a cég kommunikációs igazgatója szerint a budapestiek már jövő nyáron vígan kerekezhetnek, a Magyar Kerékpárosklub elnöke azonban szkeptikus.

A bécsi Citybike rendszer immár 7 éve működik sikeresen - Kép © Gewista

A sógoroknál már megvalósult: a bécsi Citybike - Kép © Gewista

Egy időben volt róla szó, hogy Budapesten a BKV kapja a megvalósítás feladatát, de a cég végül elállt ettől. A Parking Kft. kommunikációs igazgatója szerint azért is kedvező, hogy a cég kapta meg a megvalósítás jogát, mert a fővárossal szemben az jogosult visszaigényelni az ÁFA-t, ami 260 millió Ft-nyi megtakarítást jelent. A tervet a kormány kiemelt projektnek minősítette; Volly György szerint a dolgok mostani állása szerint 99% az esély arra, hogy a projekt, amelynél a következő lépés a megvalósíthatósági tanulmány beadása („csak a papírmunka van hátra”, ahogy Volly fogalmaz), megkapja majd a 900 millió forintos uniós támogatást. Ezzel egyedülálló módon először nálunk jöhet létre uniós pályázati forrásból a rendszer, az összes többi európai nagyváros saját forrásból hozta létre azt.

Tarlós és Rogán tandemben a bringásokért

2010.02.09. 09:02 - hg

Lassan megszokottá válik, hogy politikusaink kampányidőszakban előszeretettel fotózkodnak bicikli nyergében, és mostanában mindenki szívesen felkarolja a kerékpározás ügyét. A Fidelitas Városálom Reloaded - "2 kerék - 4 kerék" című, szombaton az A38 hajón megtartott konferenciája is a kerékpározásra volt kihegyezve.

Rogán Antal és Tarlós István a Fidelitas Városálom 2010 konferencián - Kép © Fidelitas

Az előadó politikusok, Schneller Domonkos fővárosi képviselő, Rogán Antal V. kerületi polgármester és Tarlós István, a fővárosi közgyűlés fideszes frakcióvezetője szavaiból is az derült ki, hogy a kerékpárosok fontosak, számolnak velük, és a főváros közlekedésének fejlesztésében is szerepet szánnak nekik. Mindezt szakmai szempontból László János, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke támasztotta alá, akitől azt is megtudtuk: nem biztos, hogy az „építsünk minél több kerékpárutat” a leginkább követendő út.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem