leier

tag: leier

Kályhaépítő tanfolyam Gyálon

2011.07.07. 10:07 - hg

Nálunk még újdonságnak számítanak, de a skandináv országokban gazdaságosságuk és hatékonyságuk miatt már rendkívül elterjedtek a tömegkályhák és a tömegtűzhelyek. Juhász János tömegkályha-fejlesztő szakember most fantáziát lát ezen kályhák elterjesztésében, ezért tanfolyamot szervezett, hogy megismertesse a szakmával is ezt az innovatív fűtési- és melegvíz-előállítási módot. Június végén lezajlott az első egyhetes kurzus, július 11-16. között pedig a szervező ismét várja az érdeklődőket.

Tömegkályha építés közben - Kép © Juhász János

Újabb többmilliós adomány Devecsernek

2010.11.12. 13:11 - Chilembu Krisztina

A burgenlandi vállalkozó, Michael Leier folyamatosan figyelemmel kíséri a múlt hónap elején a mérgező vörösiszap-által elöntött Devecsert és térségét. A most átadott, több mint négy millió forint értékű adomány több raklapnyi, eredeti csomagolású, Ausztriában vásárolt, tisztító- és higiéniai szereket, élelmiszereket és gyógyszereket tartalmazott. A szerdán megérkezett felajánlások kiosztását most is Devecser polgármestere, illetve Szente Róbert, az önkormányzat megbízott logisztikai főreferense koordinálja.

leier, adomány, devecser - Leier

A két teherautónyi adomány nagy része a helyi közétkeztetésnek jelent komoly segítséget, mivel jelenleg is mintegy ezer főnek biztosít a devecseri önkormányzat napi egyszeri meleg étkezést. Az ebédet három helyen főzik a településen az arra rászorulóknak, ill. a kárelhárításban részt vevő civileknek és katonáknak.

Sorház épül az iszapkatasztrófa károsultjainak

2010.10.12. 10:10 - Chilembu Krisztina

Fél millió euró értékben, többlakásos, részben szerkezetkész, részben kulcsrakész sorházat ajánlott fel a Leier cég a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Devecsernek. Amennyiben a helyi önkormányzat kijelöli az építési területet, és megkapják az engedélyeket is, a Leier cég készen áll, hogy saját költségén, elsőként kezdje meg az újjáépítést a legnagyobb téglagyárának is helyet adó Devecserben. A kb. 70-80 négyzetméteres lakások rászorultsági alapon történő kiutalását a helyi önkormányzatra bízzák.

devecser, katasztrófa, leier - Leier

A cégcsoport a tervrajzokat és az építési helyszínt október 11-én mutatta be devecseri téglagyárában.

Citromdíjas műemlékből exkluzív városközpont

2010.09.20. 14:09 - hg.hu

A Leier cégcsoport 20 millió eurós beruházásának köszönhetően a sokáig nagyon rossz állapotban levő győri Frigyes-laktanya teljesen megújult, az épületegyüttesben ma exkluzív üzleti- és lakónegyed működik Leier City Center néven. A szeptember 17-én átadott létesítményhez egy gyönyörű park és egy modern mélygarázs is tartozik.

Leier City Center, Győr, Leier, felújítás, Frigyes-laktanya - Rendes Ákos

A kertépítés legfontosabb mellékszereplői

2010.08.17. 13:08 - hg

Egy szép kertben az apró részleteknek éppen akkora jelentőségük van, mint a látványos elemeknek. A színes növények, a puha gyep, a pontos öntözőrendszer, a kerti világítás és a látványos térburkolathoz képest a virágtartók, a szegélykövek és a rézsűkövek bár az esztétikai egész kis pixeljei, a tökéletes összhatás mégsem valósulhat meg nélkülük.

 - © Leier

A térburkolatok és a gyephézagos elemekbők készült burkolatok esztétikus lezárásához elengedhetetlenek a szegélykövek, amikből számos változat megtalálható a gyártók kínálatában. A süllyesztett és "K" alakú elemektől kezdve a kerti, a térburkoló és a kiemelt útszegélykövön át egészen a folyóka- és sorszegélykőig minden burkolati kialakításra találni megoldást. Az időtálló és szép burkolathoz azonban rendkívül fontos, hogy a helyes típus kiválasztása után a szegélyköveket pontosan építsék be, mert ezek akadályozzák meg a már lefektetett térkövek elmozdulását. A szegélykövek lehetnek kiemeltek vagy süllyesztettek, ahhoz azonban, hogy megfelelő oldaltámaszt biztosítsanak, a burkolóköveknél mindenképpen mélyebbre kell nyúlniuk, ezért leggyakrabban betonba építve rögzítik.

Hogyan építsünk gyorsan szállodát?

2010.08.04. 11:08 - hg

A sümegi vár tövében található Hotel Kapitány Wellness kevesebb mint egy év alatt épült fel, gyakorlatilag a semmiből. Legutóbb negyven szobát, egy konferenciatermet, mélygarázst, pincét és logisztikai központot építettek a szállodához, mintegy öt hónap alatt. A gyorsaság titka az volt, hogy a tulajdonosok előre- és méretre gyártott vasbeton-elemeket választottak az építéshez.

 - © Leier

A szállodaiparban egyetlen szezon kihagyása, vagy néhány hónapos csúszás is komoly anyagi veszteséget jelent. Egy új hotel megnyitásakor, vagy az esetleges bővítéseknél különösen fontos, hogy az új létesítmény minél hamarabb fogadhasson vendégeket és kezdje el „kitermelni” a befektetett tőkét.

Az idő pénz: előre gyártott vasbeton födémek

2010.07.14. 11:07 - hg

Aki időt nyer, pénzt nyer, és ez az építkezések esetében különösen igaz. A méretregyártott födémek alkalmazásával a munka ideje előre tervezhető, a kivitelezés egyszerű, és a hagyományos, helyszínen készülő vasbeton megoldásokhoz képest az ár-érték arány is kedvezőbb lehet.

 - © Leier

A födémnek, mint vízszintes síkú teherhordó elem feladata, hogy az felületére jutó igénybevételeket és hatásokat közvetítse a falakra, a lehető leghatékonyabban és a legoptimálisabb anyagfelhasználással. A födémrendszer kiválasztásánál figyelembe kell venni az épület funkcióját, geometriaiasajátosságait, tűzállósági követelményeit is.

Válságban is milliárdos fejlesztések

2010.07.12. 14:07 - (X)

Tovább folytatódnak a milliárdos beruházások a Leier magyarországi gyáraiban. Míg az elmúlt időszakban tapasztalható gazdasági válság különösen az építőipart sújtotta, addig a magyar építőanyag-gyártó piac zászlóshajójaként több mint 2 milliárd forintot költött a Cégcsoport gönyűi, pécsi és kiskunlacházi üzemeinek bővítésére, modernizálására.

 - © Leier

A közelmúlt egyik újabb fejlesztésének köszönhetően, a legmodernebb környezetbarát technológiával, teljes mértékben számítógép által vezérelt gépsoron gyártják a beton építőelemeket az idén 20 éves pécsi üzemben. Az elsősorban betonelemek gyártó üzem negyedik és egyben legnagyobb, legmodernebb gyártócsarnoka egy év alatt egymillió négyzetméter térkő, illetve falazóelem legyártására képes – beüzemelésével a Leier pécsi üzeme háromszorosára növelte gyártókapacitását.

Miért jobb a betoncserép?

2010.07.06. 13:07 - hg

Az ideális tető nemcsak szerves része az épület arculatának, hanem az egyre szélsőségesebb időjárás viszontagságainak és az idő múlásának is ellenáll. Ha jó minőségű betoncserepet választunk, a tetőnk több mint 30 év múlva is megőrzi az eredeti állapotát.

 -

Az első betoncserép a 19. század közepén született meg a bajor Adolf Kroher műhelyében. A kézműves technikákat Magyarországon a nyolcvanas években váltotta fel az ipari gyártás, és ma már több cég termékei közül válogathatunk.

A földszínű tetőcserepek hódítanak

2010.07.01. 16:07 - hg

Környezetet kímélő technológiával, magyar alapanyagokból készül a Leier legújabb betoncserepe is. A Terra színe az aktuális trendeknek megfelelően természetközeli, barátságos és meleg. A kiváló minőségű és kedvező árú tetőcserép márciusban jelent meg a piacon, hamar sikeres lett.

 - © Leier

Immár 150 éve készülnek betonból cserepek, a technológia számos előnyös tulajdonsággal bír. Miközben a megszólalásig hasonlít az agyagból égetett változatra, a betont nem kell kiégetni, így a környezet terhelése kisebb. Sokkal többet is tud azonban ennél: felülete lehet érdes vagy sima, formája és színe gyakorlatilag bármilyen, és a gyártási technológiának köszönhetően mérete mindig igen pontos, így könnyű dolgozni vele.

KERESÉS

Copyright © 2012 Ombrello Media | Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem